Mit tett velem a szerelem???//ISKOLA MIATT SZÜNETEL!!

13. Rész

~Bucky Barnes~

Csak ott álltam és nagyon erõsen öleltem õt. Néha be is könnyeztem.

-Hé Bucky, szívem, mi a baj?-kérdezte tõlem, majd megemelte a fejem. Na várunk csak, szívemnek hívott, azta.. most már biztos, hogy szerelmes vagyok.- A saját szabályainkat se szegjük meg. -ezzel letörölte a könnyeimet. Olyan kis pici még de mégis gondoskodó és felelõsség tudatos. Nagyon szeretem õt.

-Nincs már semmi baj, most, hogy már itt vagy velem.- hajtottam vissza fejemet vállára.- Nem voltam biztos benne, hogy foglak-e még látni.- ezzel megint könnyek folytak ki a szemembõl.

-Hé figyelj, itt vagyok és ez a lényeg, jól vagyok!- ekkor a picike kezeivel megölelt.

-Na jó elég, majd otthon, még a járókelõk azt hiszik, hogy színészek vagyunk.- mondta Tony, majd mindenki elnevette magát. Elindultunk haza. Most senki nem használta a képességét csak együtt sétáltunk. Emma nem velem jött, ezért nem volt olyan jó, de élveztem nézni ahogy Thorral szórakozik, hiszen az õ nyakában ült. Nem vagyok féltékeny, de az én nyakamba is ülhetett volna. Na jó de féltékeny vagyok, mindegy. Hazaértünk. Emmát nem engedhettük vissza szobájába, azt a szobát el is zártuk. Viharos esténk volt aznap. Az ágyamban feküdtem mikor kopogást hallottam. Fölkeltem és kinyitottam az ajtómat.

-Szia Bucky, bocsi, ha felkeltettelek, nincs más akihez mehetnék.. bejöhetek?- olyan aranyosan kérdezte Emma, ráadásul olyan aranyos volt az összekócolódott haja, hogy neki amúgy se, de most végképp nem tudtam nemet mondani. -Bocsánat, hogy ilyen késõn zavarlak, csak ha gáz, ha nem félek a vihartól.

-Szépség, nem keltettél fel, gyere ide nincs semmi baj.- mutattam az ágyon a mellettem lévõ helyre.- Ha nem nagy trauma, elmeséled miért félsz a vihartól?- kérdeztem, miközben éppen az ágyra ült fel. Emma csak egy nagyot sóhajtott és bólogatott.

-Még nagyon kicsi koromban apukám egyedül otthon hagyott, mert küldetésre kellett mennie. Viszont ugyan ilyen vihar volt, és hát egy 3 éves csak fél a vihartól, fõleg egyedül, így ez is az egyik kiskori traumám.- mondta picit szomorúan.

-De most nem vagy egyedül.- feküdtem le, és õ is utánozta tettem.

-Át tudnál ölelni?- kérdezte valami iszonyat aranyos hangon. Nekem elállt a lélegzetem kérdésétõl, így csak ennyit tudtam kinyögni:

-Tessék, mond még egyszer kérlek.

-Kérlek ölelj át!- mondta szomorúbban. Én egyik karom átvezettem feje alatt, de féltem kemény lesz, mert a bal karom volt az, a másikkal pedig felülrõl öleltem át, és teljesen közel húztam magamhoz.

-Nem kemény a vas..-de nem hagyta, hogy befejezzem.

-Buckyy, már sokszor elmondtam a véleményem és még mindig ugyan az. Így vagy menõ ahogy vagy, és nem, nem kemény, tökéletesen érzem most magam, mert velem vagy.-amikor ezt kimondta lefagyott a lélegzetem, és soha de soha többé nem akartam õt elengedni. Még közelebb húztam magamhoz és szorosabban öleltem.

-Nem szorítalak?-kérdeztem tõle, biztos ami biztos.

-Az se zavarna, ha szorítanál.- és még közelebb bújt a hátával hozzám. Emma egy pár percen belül már édesen szuszogott. Egy nagyot szippantottam vaníliás illatából majd engem is elnyomott az álom.