Az én Omegám [Jikook]

Megnyugvás (14.rész)

Jungkook szemszöge

Sötétség vessz körbe, de hangfoszlányokat hallok, de nem értem. Érzem, hogy gyenge vagyok. Az alfámmal nem tudok kapcsolatot teremteni, ami megijeszt, de mégse mert ez az édes hangot hallom. Egyre tisztábban hallom, van olyan alkalom, hogy már értem is. Egyszer épp búcsúzott tőlem, de én nem akartam, hogy elmenjen, így az összes erőmet bevetve, próbáltam valami életjelet adni. Nem hiszem, hogy sikerült, mert elment. Nem lehetek ilyen gyenge. És az a fura, hogy nem ijeszt meg az, hogy nem tudok mozogni

Nagyon furán érzem magamat. Olyan mintha csak ritkán lennék éberebb. Nincs idő érzékem, és megint megéreztem a kezét. Megfogta és beszél hozzám, de nem értem! Én meg akarom érteni! 

- Jhaj Jungkook, rosszat álmodsz? Miért ráncolod ennyire az arcodat? - beszélt hozzám babusgatva, Jimin. Ő az, már többször is rágondoltam, de az elmúlt napokban, órákban, nem tudom miben, már biztossá vált.

- Nézd milyen szépet fontam. Ezt is oda adom. - megéreztem a kicsi kezeit a karomon, ahogy valamit matat.

- Lassan már felkelhetnél. Lassan látni szeretném a mogyoró barna szemeidet, tudod? Az alfád nagyon makacs, akaratos és túl komoly. Hiányzol, hiába vagy itt egy köpetnyire. Hiányzol nagyon. Tudom, hogy küzdesz, hisz látom, nap, mint nap azt, hogy néha megremeg a kezed. - egy idegi csöndben maradt, majd nagyot sóhajtva, azt hiszem a fejét a hasamra hajtotta. Sajnáltam, hogy így kell látnia és kicsit kínos is nekem. Én egy erős alfa vagyok.

- Jungkook! Hallottalak! - fogta meg az arcomat hirtelen és összenyomta.

- Igen erős alfa vagy, meg tudod ezt csinálni. Nem tudom elmondani, menyire boldog lettem ettől. Már kérdeztem az alfádat, hogy honnan tudom megkülönböztetni téged tőle, azt felelte, majd megtudod. Tényleg. Érzem, hogy te szólítottál, sokall másabb.

Jimin hallasz? Hogyan? Nem tudok megmozdulni, de hallak. Majdnem mindig értem is.

- Jungkook ha most is beszélsz hozzám, akkor sajnos nem hallom, de nem szomorodj el. Ez is hatalmas lépés. Lassan magadhoz térsz. Igaz ez a 7. nap hogy itt fekszel, de erős vagy és meg tudod csinálni.

Jimin szemszöge

Jungkook hozzám szólt! Annyira örültem egy kis életjeltől, hogy meg akartam puszilni, de nem mertem. Jin meg is kérdezte mi ez a hirtelen boldogság és neki is elmeséltem. Ő is boldog lett, hogy akkor javul az állapota. Az elmúlt napban semmi sem történt, egy sebe se gyógyult egy kicsit se. Ami megrémisztett minket és még az alfája se szólt hozzám. Így ez a kis életjelnek nagyon örülünk. Kicsi? Hatalmas, hisz hozzám szólt ő. Nem tudom, hogy, de hozzám szólt. Jobban belegondolva lehet, hogy a gondolatát hallottam, de azt csak a társak képesek. Ezen elméztem egész éjjel. 

Az alfája az ő omegájának hívott, az emlékem a barackfáról, olyan mintha egy párok lennénk, és ott van az a rejtélyes hely. De ha együtt voltunk, miért nem emlékszik semelyikünk. Itt valami hiba van. Átfordultam a másik oldalra és ott agyaltam tovább. Tegyük fel, hogy párok voltunk és valahogy semelyikünk sem emlékszik, de mi az a hely ahol az a kereszt van, ami mindig a szívembe mar. Érzem, hogy ott jártam már és érzem azt is mintha végig néztem volna vagy én barkácsoltam volna azt a kis keresztet. De akkor kié? Ha hozzám kapcsolódik, akkor ismertem az elhunytat? 

Azt tudom, hogy mikor volt a balesetem és elmondták, hogy elvesztettem pár emléket, akkor Jhope sokáig nem engedett ki. Sosem értetem, hogy miért. Akkor valakivel volt egy balesetem és ő...ő belehalt? Ismertem? Azokat az emlékeket veszíthettem el, ahol megismertem valószínűleg. 

Másnap rögtön átmentem és leültem mellé. Megfogtam a kezét és néztem az arcát. Persze tovább agyaltam. Miközben néztem megláttam egy kis jelet a füle mögött. Nagyon pici tetoválás. Egy szép fát láttam meg. A család jelképe a fa. A fa gyökerei szerteágazódó és gyakran összefonódnak más fával. Kíváncsi lettem miért ezt a szimbólumot választotta. Főleg egy ilyenhez be kell utazni a városba. Nagyon akarhatta.

Hirtelen olyan erővel szorított meg, hogy megijedtem, persze kapcsoltam rögtön.

- Jungkook? - elkezdte kapkodni a levegőt és olyan erővel jelentette ki azt, hogy:

- "Menni fog!!!" - elmosolyodtam, ahogy küzd és elkezdtem simogatni a kézfejét.

- Menni fog, ügyes vagy. 

Nagyon szorította a kezemet, de ezzel most nem foglalkoztam. Figyeltem az arcát, hogy mikor nyitja ki a szemeit. És eljött a várva várt pillanat, a keze szorítása elgyengült, de nem engedte el, majd lassan nyitogatni kezdte a szemeit. Én csak nézni tudtam.

- Jimin? - rekedtes hangjától megborzongtam.

- Igen?

- Mi történt? Csak arra emlékszem, hogy...... semmire. - amikor rájött, hogy semmire nem emlékszik, olyan kétségbe esve nézett rám.

- Biztos emlékszel valamire csak fel kell eleveníteni. 8 napot nem voltál magadnál.

- Azt tudom - mosolyodott el. 

- Olyan fura, hogy hallottalak.

- Igen, de nekem az furább, hogy az alfám mutatkozott. Nagyon nem szeret beszélni, ha kell, akkor is röviden vázolja fel.

- Velem sokáig beszélt hosszasan.

- Taníts!! - nevette el magát. Utána sokáig csöndben maradtunk, de én ezt megtörtem félve, a kérdésemmel.

- Megölelhetlek? - furán rám nézett, komolyan nézett tovább. Már akartam mondani, hogy nem kell, de hirtelen hatalmas mosolya lett és bólintott egy nagyot.

Óvatosan körbe fontam a karjaimat a teste körül. Egyszer felszisszent, én azonnal el akartam húzódni, de nem engedte. Erősebben ölelt át. Sokáig így voltunk.

- Megnyugtat ez, nagyon. Olyan mintha az elvesztett otthonomat megtaláltam volna. - morogta a nyakamra. A szívemet megmelengette ez a kijelentése. Egy otthont jelentek neki.

- Engem is. - suttogtam neki, de tudtam, hogy hallotta, hisz a füle mellet mondtam. Megpróbáltam elhúzódni, de sikertelen volt ez a hadművelet.

- Nem akarlak elengedni!

- Be kell kennem a sebeidet. - morgott egyet, nem tetszés jeléül, de elengedett.

- Jin gyűjti ezeket a növényeket, én csak összetörőm. Öhm levennéd a felsődet? - jöttem zavarba. Eddig sosem volt magánál, mikor láttam.

- Nem tudom felemelni a karomat - nézett rám sunyin.

- Segíts, mert nagyon fáj és haldoklom.

- Hülye! - dobtam rá a masszából egy kicsit, de ő csak mosolygott. Hirtelen hátravetette magát és szenvedően nyöszörgött.

- Ne játszd a hattyúk halálát. Na, ülj fel, segítek. - forgattam meg a szemeimet. Ő azonnal nagy mosollyal felült és tartotta a kezeit.

Miután végeztünk tényleg rosszul lett. Alig bírt beszélni. Én, így lecsitítottam, nem ellenkezett és betakartam. Pár perc múlva a nyöszörgéseit felváltotta a szuszogása.