Az én Omegám [Jikook]

Zavaros elme (12.rész)

Jungkook szemszöge

- JIMIN!! KÉRLEK !! MENJ LE AZ ÚTRÓL!! - bőgtem el magamat teljesen. Térdre esve néztem rá.

- JIMIN!! - kiállottam fel mikor oda ért hozzá, ezzel reménykedve, hogy hátha megállítom.

Kétségbe esve néztem. Nem tehetem semmit sem. Ott álltam előtte hátha csoda folytán nem történik meg. Becsuktam a szemet mikor hozzám ért, és amire számítottam, semmi sem történt. Rögtön rákaptam a tekintetemet, de rajta is keresztülment és ugyan úgy ugrálgatott tovább. Megláttam egy gyermeket futva. Nem értem mi történik. Teljesen összezavarodva álltam az útközepén és amikor az útra néztem egy hatalmas vértócsa feküdt ott. A kereszt mellet egy kis gyerek állt. Kicsit arrébb Jimin szedte a virágokat. Valami nedveset éreztem meg a kezemen, ezért gyorsan rá néztem. Tocsogott a vérbe, feljebb néztem és a mellkasomon egy lövés alakú sebből szivárog a vér. Jiminre néztem, de ő ugyan úgy csinálta a dolgát. 

Sokáig semmi sem történt, de elkezdett sötétedni és valamiért féltem tőle. Jimin gondolom elkezdett haza menni, én is követni szerettem volna, de valamiért nem bírtam egy résznél sehogy se átjutni, így messziről néztem Jimint aki visszafordult és belenézet a szemembe, de tovább indult, így teljesen magamra maradva álltam ott

Jimin szemszöge

Jungkook még mindig nem tért vissza. Hogy ne unatkozzak elindultam az erdőben lévő titokzatos úthoz. Útközbe virágokat gyűjtöttem és kis koszorút fontam, amit amikor oda értem a kis kereszthez helyeztem le. Mikor az úton mentem át olyan érzésem volt, hogy valaki figyel. Az úton sokáig füleltem, de semmit sem hallottam, így vállat rándítva tovább gyűjtögettem a virágokat. Sötétedet, így elindultam gyorsan nehogy valami megtámadjon, nem tudnám megvédeni magamat. Egy résznél azt éreztem mintha egy rész otthagytam volna, megfordultam, de semmit sem láttam, így elindultam újra.

Jungkook szemszöge

Este fájdalmas vonyítások szóltak folyamatosan hozzám, de nem értetem őket. 

- JUNGKOOK - rögtön hátrakaptam a fejemet, de senki sem állt ott.

- Jimin te se gondoltad komolya, hogy ide jössz. - Megint ugyan azt a hangot hallottam, de megint semmi, olyan mintha csak a fejembe szólna. Az egész éjszaka ez ment, vagy ugyan azt kántálta vagy mást mondott, és mindig velünk kapcsolatos volt.

- Nincs jól. Nem hagyhatjuk itt. Ahh bocsánat alfa. - és ilyenekhez hasonló dolgokat hallottam egész éjjel. 

Már felmásztam egy fára és onnan figyeltem, többször csak a csillagokat néztem, de a hangok mindig visszarántottak, lehetetlen volt az alvás. Szerencsére reggeledet és a hangok is egyre ritkábbak lettek. Hamar megpillantom Jimint, szegényke dideregve sétált az útra. Nem értettem mit csinál, gyorsan leugrottam és mellé futottam. Mikor oda értem és elé kerültem hatalmas félelem áradt át rajtam. A hasából és a mellkasából folyt a piros nedv. Ő ugyan úgy csak fonta a karkötőket. Megint jött ugyan az az autó, újra keresztül ment rajta és abba a pillanatba lett egy vértócsa az úton. Lövés hangok sokaságát hallom, és akkor egy kis nyomást éreztem a mellkasomon, megint ott volt a lövés nyom. Az éjszaka eltűnt. Folyamatosan körbe-körbe kapkodom a tekintettemet, de senkit sem láttok meg. 

- Jung-kook kérh-lek sieh-ss - hallom meg Jimin erőtlen hangját, de ő ki se nyitotta a száját. Hamar elment és akkor kezdődött az egész elölről.

Másnap ugyan úgy kijött ide, és megint ugyan az történt, de most másabb volt. Mikor a lövések hangok hallatszódnak, akkor hirtelen a földre esett. Én oda akartam volna rohanni, de én is a földre estem nem messze és csak kúszni tudtam. Ugyanott vérzett, mint tegnap. Megint fülsüketítő dudaszó, majd megint keresztülment rajta, de most a tócsa helyén feküdt Jimin. Csak nézni tudtam, ahogy kapkodja a tekintettét mindenhova. Hirtelen köd szált az egész erdőre. Az orromig se láttam, de még Jimint igen.