Az éjsötét szemek is csilloghatnak

A szoba titka

Lefekvés előtt Octavia felhívta az édesanyját, hogy közölhesse nem alszik otthon. Igaz Oliviát cseppet sem zavarta a hír, sőt nagyon is boldog volt. Azt kérte lányától, hogy végre érezze jól magát, és ha szeretne, akkor holnap be se menjen az iskolába.
Az anyja már évek óta arra kérlelte, hogy bulizzon, és érezze jól magát. Nem is egyszer mondta neki, hogy nyugodtan járjon el esténként.
Néha Avával eljártak táncolni, de nagyon ritkán, hiszen Octavia mindig azt mondta, hogy jobb egy jó könyvvel eltölteni a péntek estét, mint egy buliban ivászattal.

.

Alan az ágy bal oldalán feküdt, míg a másik oldalt a fiatal nő foglalta el. Mindketten könyvet olvastak, és teljesen bele feledkeztek. Az idő csak telt, éjfél már rég elmúlt, mikor a férfi érezte hogy csukódnak le a szemei. Félre tette az izgalmas regényt, annak reményében, hogy holnap esetleg befejezheti.
Óvatosan közelebb húzódott a lányhoz, és egy lágy csókot hintett annak meztelen vállára, aki erre kedvesen rámosolygott.

-Ha szükséged lenne valamire ébressz fel nyugodtan.-mondta, majd az oldalára fordúlt, hogy figyelhesse az olvasó nőt.

-Úgy lesz.-felelte, és újra a könyvnek szentelte figyelmét.

Órák telhettek el, miután Octavia olvasását Alan hangos szuszogása zavarta meg. Tanára arcát figyelte, akin látszott, hogy nagyon mélyen alszik. Abban is biztos volt, hogy ez nem mindig van így, hiszen az iskolában mindig fáradtnak látszik.

Szerette volna a könyvet befejezni ezért is döntött úgy, hogy kint a nappaliban folytatja, de emiatt nem akarta fel kelteni a melette fekvőt. Magára kapott egy inget, majd lassan kisettenkedett a szobából, és helyet foglalt a bőrkanapén.

Az izgalmas kriminek több, mint a felét elolvasta, de ahogy a történet egyre jobban közeledett a csattanó felé, ezzel is izgalmasabbá téve azt, az ő figyelme egyre jobban lankadt.
Maga se tudta miért, de már nem tudott ugyan úgy oda figyelni a könyvre.

Eszébe jutott az a nap amikor először találkozott Alannel. Mikor az első Rajz-történelem órájuk előtt össze ütközött vele a folyosón. Még emlékezett is rá, hogy egy pillanatra elfelejtett levegőt venni. Már akkor is tetszett neki a férfi.

.

Nehezen jutott dűlőre a dologgal, de tudta jól, hogy nem lenne szabad kutakodnia, de végűl még is úgy döntött, hogy körbe néz az emeleten. Bízott benne, hogy a férfi nem most fog felébrdeni.

Újra megnézte a cikkeket és a fotókat abban a bizonyos szobában. Hatalmas mosoly vírított az arcán, amikor észrevette, hogy a térképek és a képek helyzete megváltozott. Rájött, hogy Alan egy új terven gondolkodik, és azt is észrevette, hogy újabb információk is kerültek fel, amik már nem róla szóltak, hanem a Cosa Nostráról. Elkellett ismernie, hogy tanára tényleg nagyon jó munkát végzett.

Viszont, amikor az őrülten vigyorgó apja fotójára nézett, hányingere lett, és a gyomra görcsbe rándúlt. Szégyelte magát, amiért ennyi idő után is, ennyire rosszúl lett egy szimpla kép láttán. Tudta jól, hogy itt az ideje elmesélni mindent Alannek.

Úgy gondolta, hogy ezzel kijátszaná az érzelmeit. Hiszen, ha a férfi ideges lesz, a hallottak után, akkor biztos lehet benne, hogy komolyan gondolja kettejük kapcsolatát. De azt is tudta, hogy egyáltalán nem lesz könnyű ennyire megnyílnia. Eddig egyedül, az anyjátak tudott erről mesélni, és csak is egyszer.

Mikor kijött a szobából, úgy döntött a másik ajtó mögé is bekukucskál, ami a férfi irodáját rejtette. A szoba hatalmas volt, középen a tanár íróasztala foglalt helyet, ami mellett egy kis dohányzóasztal is volt, és egy kényelmessnek tűnő kanapé és egy fotel. A falak mentén könyves szekrények sorakoztak,(roskadásig pakolva még több könyvvel) kivéve egy oldalt, ahol semmi sem volt.
A fal színe egyszerű fehér volt, és csak is egy régi ajtó nyomai látszóttak.