Az éjsötét szemek is csilloghatnak

A közös barát

Üdvözlök minden kedves olvasót!
Most már több időm lesz,
a hétvége folyamán
próbálok több
részt írni!
♡
---
Formálódik bennem, pár történet és lehet, hogy mást is fogok publikálni mostanság, remélem érdekelni fognak titekt, de persze ez a történet is folytatódik, még jó sokáig!☆
*jó olvasát,és kellemes hétvégét

------------------------------------------------------------

-Katasztrófa....KA..TASZT..RÓFA.-tagolta Octavia dühösen, miután becsapta maga után a bejárati ajtót.
-Ez egyszerűen borzalom!-mondta miközben édesanyját kereste. Viszont amikor rábbukant a konyhában a nőre, az szó nélkül, elismerően grimaszolt.

-Fél kilenc elmúlt. Meg volt a tanár úr?-kérdezte egy kacér mosollyal.

-Most fejezd be! Nem történt semmi, vagy is... nem tudom.-szólt zavartan, majd leült a konyhapúlt melletti bárszékre.

-Mesélj el mindent!-érdeklődött kedvesen

-Bonyolult az egész, végig beszéltük az egész éjszakát, és....

-Beszégettetek?-szakította félbe dühösen Olivia a lányát.-Hát akkor nem lehet, hogy tényleg meleg?-érdeklődött dühösen.

-Óh..nem...biztosan állíthatom, hogy nem az! Annyira sok minden történt, és nem tudom mit érzek.-mondta lehajtott fejjel. Nem csak Alanre gondolt, hanem az apjára is.

-Szivem kérlek, nézz rám, és nagyon figyelj. Annyi mindenen mentünk már keresztül ketten, de végre boldogok lehetünk. Annyira örülök, hogy ilyen csodás nő lett belőled, büszke vagyok rád, bármit is cselekedj, de néha nyugodtan engedj az érzelmeidnek. Még fiatal vagy és nyugodtan hozzhatsz rossz dötéseket, én itt leszek és, majd segítek helyrehozni azokat.-mondta határozottan, és bátorítóan mosolygott.

-Köszönöm, ez tényleg sokat jelent nekem.-Octavia hálás volt édesanyjanak, hogy ilyen megértő.Tudta, hogy nincs még itt az ideje, annak a bizonyonyos beavatásnak.

-Nem kell mindent tudnom, de érdekelne, hogy mi borított ki ennyire....elmeséled?-kérdezte  zavartan.

-Reggel arra keltem, hogy Ava telefonál. Elhívott estére bulizni a Subosrába, mert Latin éjszaka lesz, és én nyílván belementem.-kezdett bele végűl, kissé félve.

-Ez eddig jól hangzik.

-Mikor letettük, Alan kávéval várt a konyhában, egyébként életem legjobb kávéja volt...-tette hozzá álmodozó hangon. -Beszégettünk miközben megittuk, majd úgy döntöttük, hogy vége a pizsi partinak és felajánlotta, hogy hazahoz. Minden rendben ment, de amikor ide értünk és búcsúzkodni kezdtünk..... felém fordúlt, majd elkezdett egyre közelebb hajolni hozzám, és én pedig ösztönösen rávetettem magam az ajkaira és megcsókoltam. Azt hittem, hogy így akarja lezárni a tegnap estét.-felelte végűl

Újra eszébe jutott, hogy milyen jó is volt az a csók. Alannek nagyon puhák voltak az ajkai...mámorítóan puhák, melyek bármikor képesek lettek volna elragadni, és a fellegekbe emelni, és ott tartani. Viszont mikor a férfi elhúzódott, Octavia fájdalmasan zuhant vissza a földre, minden féle mentő öv nélkűl.

-Nos ez eddig még mindig nem olyan vészes.-ismerte el Olivia

-Vissza csókolt, és én kissé felbátorodtam, a kezeim elindultak lefelé a mellkasán, ő pedig egyszerűen elhúzódott és az mondta, hogy "EZT NE"!-fejezte be hisztérikusan