Az éjsötét szemek is csilloghatnak

Váratlan érintések

Szép napot, kedves olvasók! A fenti zene, az amire a párosunk táncol! Hallgassátok meg!♡♡

Ava az alkoholtól felbátorodva közelebb húzódott Dariohoz, és kellemes beszélgetést kezdett vele. Láttszott, hogy nagyon élvezik egymás társaságát. Octavia megunta a tétlenséget, ezért intett is az arra sétáló, fehér inges pincérnek.

-Szép estét! Hozhatok valamit?-kérdezte a fiatal fiú, aki nem volt idősebb a lányoknál.

-Helló, igen, nekem lenne még egy Long Island és egy pohár whisky.-mondta Octavia, majd barátnőjére nézzett, de hamar rájött, hogy őt mára elvesztette. Tovább pillantott Alanre, és kedvesen kérdezte....
-Kérhetek neked is valamit?

A férfi először Dariora pillantott és nagyot sóhajtott, majd jelezte, hogy ugyan azt kéri, mint a lány. A pincér srác azonnal robogott a pult felé, és leadta a "rendelést".

-Honnan ismeritek Dariot?-kérdezte Alan a társalgás kezdeményezése képpen

-Régen ő volt a tánc tanárunk.-felelte Octavia, majd abban a pillanatban a pincér, meg is hozta az italokat.

-köszönjük.-mondták ketten egyszerre.

Octavia kezébe vette az egyik whiskyt, majd gondolkozás nélkül lehúzta az egészet. Meggondolatlan dolog volt, mert az aranyszínű folyadék végig égette a torkát, amitől köhögnie kellett.

Alan miközben figyelte, hogy próbál túl jutni a whisky okozta keserűségen, a tekintete akaratán kivűl is elkalandozott. Octavia hátát nézte, mely rettentően hivogató volt a számára, olyan szívesen megérintette, cirógatta volna, csak hogy érezhesse a lányból áramló forróságot, ami az nap reggel is megégette, csókuk közben. Rávezetné ujjait a kecses nyakára, és szép lassan elindulna lefelé velük, remélve, hogy előcsal egy jóleső sóhajt.

Maga sem tudta, hogy mikor állt le az ehez hasonló gondolatokkal, de tiszta fejjel elátkozta magát, amiért enged a vágyainak, és fejben Octaviat is, amiért ott ül mellette.

-Ha érdeklődhetek, te honnan ismered?-kérdezte, az előző beszélgetést folytatva.

-Érdeklődhetsz, de nem biztos, hogy az orrodra kötöm.-mondta keserűen és ő is lehúzta pohara tartalmát. Nem értette miért akarja a lány érintését, de idegesítette az a tudat, hogy ennyire kivánja. Ő sosem enged a kisértésnek, és most még is ott tart, hogy mindjárt felrobban ha nem érhet Octaviahoz.

A lánynak ideje sem volt vissza szólni, mert abban a pillanatban egy másik pincér az asztalukhoz lépett és egy koktélt rakott le, eléjük.

-Ezt nem mi kértük, de én szeretnék még egy whiskyt.-mondta Octavia az italt bámulva, majd észrevette, hogy Alan az asztalon, az ő látókörébe csúsztatja a kezét, és láthatóan egy kettest mutatt azzal.
-Rendben, akkor kettőt legyen szíves!-sóhajt Octavia, miközben a pincér felé fordúl.

-Rendben hölgyem, mindjárt hozom az italokat, de ezt a koktélt az az úr küldi!-mondta, majd a fejével egy távolabbi asztal felé int. Ahol egy huszas éveiben járó férfi, éppen Octaviára mosolyog. Alan láthatóan össze szorítja az állkapcsát, amikor követi a mellette ülő tekintetét.

Octaviának nem igazán tetszik a szőke hajú idegen, de reméli, hogy azért még jó táncos lehet. Megkóstolta a koktélt, majd bólintott egyett a férfi felé. Látható, hogy erre a srác felbátorodik és feláll az asztalától.

-Helló te gyönyörű hölgy! Én Dave vagyok.Lenne kedved táncolni velem?
-kérdezte, miközben Octavia füléhez hajolt, hogy ne kelljen túl kiabálnia a hangos zenét.

-Sziaa, szőkeség, köszi a koktélt! Azt hiszem várnunk kéne egy jobb számra.-mondta kedvesen a lány.

-Ugyan már, ez is jó lesz!-felelte, majd bátorítóan Octavia hátára simitotta a kezét.