Az éjsötét szemek is csilloghatnak

A nyomozás

Octavia belépett a szobába, és az érzelmei azonnal robbantak, és egyre csak idegsebb lett. Most talán már tényleg beszélnie kell az édesanyjával. Remegni kezdtek a kezei, amikor belegondolt, hogy talán megint tovább kell lépniük.

-Egy... kettő.-Octavia megint az ön nyugtatáshoz fojamodott.
-öt.....hat.....hét....nyolc.-folytatta, és most már hangosan számolt tovább.

Mielőtt belépett a szobába, mindenre gondolt, csak erre nem. A szoba négy falán hatalmas műanyag táblák voltak, azon pedig dokumentumok, leletek, képek. Képek róla az anyjáról, képek szállodákról, autókról, az iskolájáról.

-Octavia kérlek hadd magyarázzam meg!-a férfi bizonytalan, mély hangja törte meg a csendet. Viszont a lány oda se fordult, tovább bámulta a táblákat és furcsa jelölésüket. A papírok sarkára gombos tűk voltak tűzve, annak fejére pedig külön féle színű fonalak, amik össze kötöttek egy-egy dokumentumot vagy képet. A falak úgy néztek ki mint egy nagy pókáhló. A szoba viszont teljesen üres volt, nem volt bent még egy szék se.

A legtávolabbi falnál meglátott egy Olasz újság cikket, ami azonnal felkelltette a figyelmét. Az oldal fő címe az volt hogy "a férfi öt év kóma után felébredt". Amikor közelebb lépett és meglátta a képen, az apját aki éppen a korházi ágyban ül és azzal az őrült mosolyával vigyorog.

-Ez a mocsadék nem halt meg!-jelentette ki magában

Abban a pillanatban elfogta a rettegés. Észre se vette, ahogyan lefolynak a könnyei az arcán, azt érezte, hogy a tüdeje többé nem kívánja a levegőt, hogy undorodjon tőle, mintha a bordái leszorítanák, és nem engednék, hogy többé az élet ért mozogjon. Tudta, hogy megkell nyugodnia vagy pedig, sose vehet többé levegőt. A képet nézte és közben némán remegett a tehetetlenségtől. Mikor észbe kapott éppen forró karok fonták satuba a vállait, és mintha a bordái engedni kezdtek volna a nyomásból. Alan volt az, segíteni akart.

-Octavia....próbálj meg lélegezni. Kezdj számolni velem!-szólította fel, most már határozott hangon
-Egy....kettő...-kezdett bele Alan a számolásba, és közben Octavia elé lépett.

A lány bordái ismét nehezedni kezdtek, amint elhalt az a kellemes, biztonságot nyújtó érzés ami eddig a hátát cirógatta.
Majd hirtelen egy sötét szempárral találta szemben magát.

-Octavia számolj!-szólt lágyan a férfi

Másodpercek múlva a lány szó nélkül csatlakozott a férfihez és hosszú percekig együtt számoltak és egymás szemeibe bámultak.

-Csillagfény a sötét éjszakában.-szólalt meg hirtelen felindulásból, és már nem követte a számokat. Csak a férfi szemeit bámulta, és újra elveszett bennük, de most tudatosan. A saját világos szempárját látta vissza ragyogni az éjsötét szemekben

-Most már jobban vagy?-kérdezte Alan egy bátorító mosollyal?

-Azt hiszem igen! Úgy éreztem mintha kiszorulna az összes levegőm.-mondta majd megtörölte a könnyes szemeit.

-Pánikrohamod lehetett, de az nem veszélytelen, örülök, hogy sikerült megnyugodnod, egy kissé megijesztettél.-mondta a férfi majd egy pillanatra kilépett a szobából, két pohárral és  egy üveg whiskyvel tért vissza.
-Azt hiszem ezt itt megkell beszélnünk, ez pedig segíthet.-mondta majd át nyújtotta az egyik poharat.

-Köszönöm, szeretném ha mindent elmondanál amit tudsz!-mondta Octavia hatarozottan majd újra a falak felé fordúlt.

-Mindent elmondok amit tudok, viszont neked pedig hinned kell nekem!-felelte a férfi.