Az éjsötét szemek is csilloghatnak

Hamis gyengeség

Figyelem, a történet (18+)-os részeket is tartalmaz

*Octavia vasárnapja

Pontosan délben ébredt. Nem szeretett lustálkodni, ezért azonnal ki is pattant az ágyból. Biztos volt benne, hogy tanára még alszik, mivel nem találkozott vele, miközben a konyhába tartott.

Rosszul érezte magát, amiért más konyhájában kutakodik, de mindenképpen szeretett volna egy kávét inni. Tudta, hogy a ház urára még sokat kellene várnia, így belefogott saját maga.

Már éppen a jól megérdemelt koffeint iszogatta, amikor csörögni kezdett a telefonja.

-Szia Anya!

-Szervusz egyetlen virág szálam! Hol a fenében vagy?

-Elküldtem üzenetben a címet. Hozz légyszi valami ruhát.

-Édes jó anyám. Fél óra és ott leszek!

Octavia kitöltötte a másik bögrébe a kávét, és írt mellé egy üzenetet is Alannek, majd össze pakolt az emeleten. Ekkor látta, hogy az édesanyja leparkol a ház elé.

Egy szál pólóban, mezítláb indult lefelé a lépcsőn. Kezében szorongatta a tegnapi ruháját és cipőjét.
Miután kilépett a házból, ekezdett futni a kocsi felé. Tudta jól, hogy milyen nevetséges látványt festhet, de nem érdekelte.

-Hát jó reggelt kis szivem!-köszönt az anyja, és látszott rajta, hogy kissé ideges

-Előre leszökezném, hogy nem feküdtem le senkivel, ne légy ideges.-felete a lány, miközben védekezően felemelte mindkét kezét.

-Na végre a nap első jó híre! Mond csak kitől szöktetlek éppen?-kérdezte kissé nyugodtabban, miközben átölelte a lányát.

-Alantől.-Felelte Octavia nemes egyszerűséggel, mire az anyja lekevert neki egy pofont. Nem hatalmasat, csak egy jó csattanósat.

-Te olyan hülye vagy! Hát azt akarod, hogy közel húsz évesen verjelek meg először?-kérdezte az édesanyja, megjátszott haraggal. Octavia először nem értette, de aztan eszébe jutott, amit tegap mondott neki az anyja. Mind ketten önfeledt nevetésbe törtek ki.
-Majd elmeséled, hogy mitörtént, de most egy nagyon fontos ember vár minket otthon, akit meg kell ismerned.-felete, miközben elindult az autóval.

A lány felvette a tiszta ruhákat, és pár perccel később, amikor haza értek, észre vett egy ismerős kocsit a házuk előtt. Nem tudta, hogy kié lehet, de biztos volt benne, hogy már látta.

Kissé félve, az anyja válla felett kukucskált be az étkezőbe, majd meglátta az igazgatót.

-Azt hiszem nem kell bemutatnom.-mondta az anyja somolyogva, majd elfoglalt egy széket.

-Szia Octavia! Valamit el kell neked mondanunk!-kezdett bele nagy nehezen Mr.Enderson.

-Nem szükséges, már tudom.-felelte, majd ő is elfoglalt egy széket. Mikor felpillantott, két értetlen szempárral találta szembe magát.

-Tessék? Honnan?-kérdezte az anyja kissé ingerülten.

-Azt hiszem jobb lesz, ha az elején kezdem.-Octavia elmondott mindent, amit Alantől tudott meg.
...
-Szóval ha jól értem, te már réges rég tudod, hogy én vagyok a nagyapád?-kérdezte az idős férfi.

-Hát pontosabban, csak pár napja, de Mr.Enderson én nem ....

-Ne butáskodj már, ha kérhetem szólits nagyapának, vagy Edwardnak, ahogy kellemesebb.-szólt közbe és kedvesen mosolygott az unokájára.
-Szóval akkor Alan nem akar bántani téged?-kérdezte, egy mindent tudó mosollyal körítve.