Pár éve mikor még nem volt Covid19 és nem volt maszk akkor volt két tini lány akik délután tartottak a vonat felé. Nagyon jobba vannak és épp vártak miközben épp szét nevették magukat egy nagyon lapos viccen. Az egyiknek a hátán ott volt a gátira nagy és bordó színű vászon borítású volt de elég feltűnő ez egy vasút állomáson. A másiknak egy kisebbje volt kék foltos volt. Mind a ketten szemüvegesek volt és a tanárok is testvéreknek hitték annyira hasonlítottak egymásra, de a vezették nevük teljesen más volt és egészen távol laktak egymástól így ezért volt lényeges a kísértetés. Áh a nagy nevetésben valaki le szólította a lányokat hogy kérjen tőlük némi aprót hogy tudjon enni, vagy másra ami enyhíti a lelki fájdalmait.
- Művészeknek készülünk, ő zenél, én írok tehát, csórok vagyunk, sajnálom, de mi nekünk sincs pénzünk. - állt ki mind a kettejük nevében a lány és erre szegény ember nem tudót mit mondani hiszen nem ezt szoktak neki mondani. Le sokkolt állapotában tovább ment a koldus a két lány meg mentek a vonathoz miközben a zenész csak áradozót arról hogy milyen menőn adta elő a szinte rögtönzött szöveget, amit csak egy nagyon fáradt nap után tud el felejteni.
Hello-Bello Mindenkinek!
Bocs ebbe a rövid szösszenet ért de mostanában rohamoznak az emlékek és ez is egy ilyen, és még vicces is.
YOU ARE READING
Novellák
Teen Fictionmint a címe is mondja ebben a könyvben ki lesz rakva olyanok amiket nem tudok könyvkent hasznositani.
