Novellák

Az élet pofonja

Ezernyi érzelem, csalódás, remény, és a mérhetetlen harag ami egy emberre összpontosul pontosan előttem. Kábán áll várja hogy meg szólaljak de nem teszem meg neki ezt a szívességet. Többet szenvedtem tőle mint ő tőlem, ez neki csak egy kis szeszéj, és ez egyre idegesítőbb. A kezem ökölbe szorul, hát ha meg üthetem az arcát hogy egy kicsit is de fájón neki is.
- Azt mondtad nem haragszol rám, akkor miért nézel így? – számon kéri, de a hangjában nincs semmi feszéj érzet csak a szokásos már-már idegesítő semleges hangnem, amit egykor szerettem.

- Igen ezt mondtam. – röviden válaszolok, de nem állja el az utam, ami a kijárat felé vezetne.

- Akkor nem kéne ilyen bunkónak lenned ha nem haragszol. – akadékoskodik, amire elmosolyodok kínomban.

- Az hogy nem haragszom az arra szólt, hogy nem vagyok dühös azért mert nem akarsz velem járni, mert kiszerettél belőlem. Viszont azért utállak ahogy intézted te gerinctelen féreg! – a hangomat fel emeletem amire már is megrezzent az arca.

- Mondja ezt az aki már azelőtt eldöntötte hogy vége mielőtt találkoztunk volna. – vág vissza de nem üt szíven sőt le is pereg.

- Ezt már te előbb döntötted el amikor eltűntél, sőt el is menekültél! – emlékezettem amire egyre jobban kezd fájdalom kiülni az arcára. Emlékszem hogy amikor ezt láttam meg akartam védeni, de most élvezem hogy vissza adhatom neki amit ő okozót.

- Nem akartam fájdalmat okozni, sajnálom. – ez az egy szótól el pattanta bennem az amúgy is feszülő nyugalmam.

- Oh igen? – kérdezem amire csak bólint, én meg közelebb lépek felé fenyegetően. – Azt is sajnálod, hogy nem szerettél igazán, azt hogy végig flörtöl a hátam mögött a barátnőmmel, azt hogy meg csókoltad a születés napomon? – számon kérem tőle amin látom hogy el fehéredik. – És képzeld ezt mind meg bocsátottam, de te mit tettél? Ahelyett hogy változtattál volna ahogy kellett volna, más után mentél mint egy kis árva, pedig te vagy a legnagyobb rohadék jelenleg a szememben akit valaha is láttam! Lehet, hogy te mindent lezártál a kéthetes menekülésedben, de én még csak most szóval engedj el! – erélyesebben rá szólok amire bambán félre áll. El sétálok előtte és végre az ajtó a célon van, de maradt még egy kard amit belé akarok mártani. Vissza fordulok, de csak annyira hogy lássa, komolyan gondolom, amit mondok. – Ha legközelebb lesz egy barátnőd aki nem csal meg, és nem egy önző picsa aki a pénzedért van veled, és mondjuk érdekesebb is, akkor ne csald meg. Mert kétlem hogy a végletekig képes lennél menekülni. Igaz hogy az elvált gyerekek szülei nehezen kötődnek, de az hogy ha már téged megcsaltak kétszer akkor ne azt csináld hogy akkor te csalod meg a másikat mert éppen nincs hangolta izgalmasnak lenni. Nőj fel és tanulj meg megoldani a problémákat és a nem a másiktól elvárni hogy változón mert elveszti azt aki az elején volt, mint én. – meg akart szólalni de látja hogy igazam van. – És nem ártana hagynod hogy ordítsanak veled! Nem jó, és nem is egészséges ha valaki vissza folytja az indulatait, és a verés helyett szerintem jobb az üvöltés, ilyenkor te is vissza vághatsz, majd aztán jöhet a békítés. – tanácsolom neki majd elindulok végre kifele.

- Olyan embert már nem is találok mint te. – ismeri be de nem fordulok meg.

- Nincs is, és ezt már buktad Segfej!