T O X I C

P A R T 6

2020. július 17., Péntek 0:20

Csak sírtunk egymás vállán, ismeri a családom, én is ismerem az Ő családját, hiszen rengeteg éve már annak, hogy legjobb barátnők vagyunk. A szüleim imádják Hannaht, míg a barátnőm családja nehezen viselt el az elején apám miatt. Nem is értem.

— Szeretnél nálunk aludni? — kérdezte meg Hannah, majd egyből megráztam a fejem.
— Nem tudnál kölcsön adni nyolc dollárt? — néztem rá, majd a táskájába nyúlt.
— Nyolc nincs, de a fele megvan. — nyitotta ki a pénztárcáját, majd a kezembe adott négy dollárt.
— Amint tudom, vissza adom. — mondtam, majd magamhoz öleltem és megpusziltam az arcát.
— Nekem mennem kell Evelyn, ha bármi van azonnal hívj, vagy küldj smst. Holnap pedig látogasd meg a szüleidet. — mondta, majd megfogta az arcom és magához ölelt.
Még mielőtt Hannah felállt volna az ajtó nyitódott és Brian kilépett rajta, micsoda véletlen.

— Sziasztok. — mondta Hannah, majd az apja megállt a ház előtt autóval és felvette a lányát.
— Minden rendben van? — kérdezte Brian, majd bólontottam.
— Te jobban vagy? — néztem rá vigyorogva, majd bólintott.
— Jó volt az a cucc. — mondta, majd mellém ült a lépcsőre.
— Egy kicsit még nem tiszta a látásom, de jó lesz az. — vontam meg a vállam, majd belenéztem zöld szemeibe.
— Miért drogozol? — kérdezte, majd megvontam a vállam újra, és lenéztem a földre.
— Miattam halt meg az öcsém két éve. — kezdtem bele. — Apám hibája volt, de ezt nem vallja be magának és engem hibáztat. Azóta nem akarom hallgatni azt otthon, hogy hogyan is öltem meg az öcsémet. — mondtam, majd könnyeim újra potyogni kezdtek. — Elkezdtem szexelni, drogozni, inni. — Brian figyelmesen hallgatott. — Rengeteg gondba sodortam magam, és egyedül kellett kiszállnom belőllük, mert ha segítséget kérek, eszméletlenül megalázott volna apám.
— Édesanyád? — kérdezte, majd elmosolyodtam miközbe a szemeim könnyesek voltak?
— Anya jobbat érdemelne, mint az apám. — kezdtem el mesélni. — Borzalmas érzés volt a tudat, hogy elveszítette a fiát, azóta bele van betegedve és csak sír. — meséltem, és én magam is sírni kezdtem. — Mindig fèl attól, hogy elveszít engem is, de végül Ő mondta ki, hogy többet ne menjek haza.
— Miért mondta azt? — nézett rám, majd a szemeim Brianre vetettem.
— Mert apám azt kérte tőle.
— Komolyan gondolta? — bólintottam a kérdésre.
— Számtalanszor ki akart tenni apám otthonról, de anyám mindig közbelépett. Mostanra elfogyott az ereje és a kitartása.
— Aludj nálam ma este, holnap elkísérlek apádékhoz. — mondta, én pedig csak fürkésztem Őt. — Menjünk haza. — karolt àt, majd megpuszilta a homlokomat.

Meglepett Brian újra, bementem a házibuli helyszínére, és egyenesen fel a szobába, ahol a telefonom volt feldugva töltőre. Feloldottam a telefonom, és nyolc üzenetem volt, mindez anyám.

Anya🖤

23:12
Evelyn, sajnálom hogy apádra hallgattam, kérlek gyere haza

23:15
Holnap találkozzunk délben a Hugo étteremben, kérlek legyél ott

23:36
Ne hallgass apádra soha, mindketten tudjuk azt, hogy miért viselkedik így, nem bírnám ki azt, hogy téged is elveszítselek Ev.

23:54
Kislányom, remélem jól vagy és nincs probléma, ha ezt látod azonnal hívj fel mert aggódok érted

0:04
Van hol aludnod drágám??

0:08
Válaszolj Evelyn, nagyon aggódok

0:24
Elegyek érted bárhol is vagy, csak írd meg hova menjek

0:46
Hívj fel amint tudsz!

...1:08

Ezeket az üzeneteket olvasva kissé megrémültem, hogy anya túlzottan is aggódik értem. Levettem a telefonomat töltőről és tárcsázni kezdtem anyámat, közbe az erkélyre sétáltam ki.

— Evelyn, nagyon aggódtam érted kislányom! — mondta anyám rekedt sírós hangján aggódva.
— Ne izgulj anya, ne idegeskedj. Minden rendben van velem. — mondtam, és mély levegőt vettem mert közel voltam a síráshoz.
— Van hol aludnod szívem? Menjek érted? — kérdezte, majd hátra pillantottam Brianre.
— Van hol aludnom, jó kezekben vagyok. — mondtam, majd egy kicsi megnyugvást hallottam a telefon túlsó feléről.
— Sajná..
— Nem a te hibád anya. — mondtam, majd behunytam a szemeim.
— Holnap találkozunk az étteremben? Írtam is neked nem tudom hogy látt.. — ismét közbevágtam.
— Igen láttam, délben ott leszek.
— Szükséged van valamire? — kérdezte, majd egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim. — Evelyn.
— Itt vagyok, tudod anya, van egy kis gond, nem olyan nagy, csak pénzre lenne szükségem. — mondtam, majd sóhajtott.
— Mennyire? — kérdezte, majd elgondolkodtam.
— Háromszáz dollár. — mondtam ki, majd sóhajtottam egy nagyot.
— Milyen bajba keveredtél? — kérdezte, majd megráztam a fejem, amit Ő persze nem látott.
— Az csak nyolc dollár, ételre és italra szeretném. — hazudtam.
— Legyen kétszázötven. — mondta, majd bólintottam.
— Rendben. Holnap találkozunk. — mondtam majd kinyomtam a telefont.