Az áruló Granger

👣II./5. Az anyai ösztönök👣

 
   Hétfő reggel van. Az iskola folyosójai újra megteltek a diákokkal akik az egyik teremből a másikba vándoroltak. Harry kiszabadult Madam Pomfrey karmai közül. Az első órám Lupin professzorral volt. Az órán újra átvettük gyorsan azokat, amiket Piton tanított, majd új anyagot kezdtünk.
Az óra végén Tiff 10 pontot szerzett a Mardekárnak. Ahogy kimentünk a teremből Ronnal találkoztam.

-Mondd hogy Lupin már nem beteg-nézett rám aggódó tekintettel.

-Nyugi! Piton nem fog megjelenni-nyugtattam majd tovább álltam.

Az órák után a Mardekár klubhelyisége is nyüzsgött. De az egész tömegből kilehetett szűrni Malfoyt aki kiparodizálta Harry esését.

-Egyszer már tényleg befejezhetnéd. Nem értem mire jó ez a gyerekes viselkedés.

-Talán a Griffendél pártján állsz? Nem is értem hogy kerül ide egy sárvérű-vigyorgott elégedetten.

-Én meg tudod mit nem értek?! Hogy hogy lehet valaki ilyen tahó egy olyannal aki az elejétől fogva nem ártott neki-álltam fel a fotelből, és szép lassan karba tett kézzel lépkedtem oda.-De ez még nem elég. Nem tudom, hogyha neked is lenne ilyen személy aki a legrosszabbat kívánja neked csak azért, mert irigy te mit tennél, hogy viselkednél. Ne is tagadd hogy az vagy-már nyitotta volna ki a száját amikor én lecsitítottam.-A-a-a! Még nem fejeztem be. De tudod attól hogy még te aranyvérű vagy az még nem azt jelenti hogy egy olyan személy is vagy akit tisztelni kell. Mert bevallom, téged nehezen lehetne tisztelni ilyen hozzáállással és viselkedéssel. Szeretnél valamit hozzáfűzni vagy ismét inkább az erőszakot választod ahelyett hogy ember módján beszéljük meg a problémát?-dőltöttem el a mondandóm végén a fejem. Ő pedig berohant a fiúk hálójába.
Én gúnyos vigyorral jutalmaztam a tettét, majd körbenéztem.

-Igen?-vezettem végig a szememet a tömegen akik a mondandóm végét már mindannyian hallották. Én pedig mint aki jól végezte dolgát felmentem a lányok hálójába vezető lépcsőn.

-Nem gondolod hogy ez egy kicsit durva volt?-kérdezte Nancy amikor felértem.

-Az igazság? Nyilván dúltak bennem az indulatok, de a tény, hogy mindig Harryvel törődik és nem saját magával, azért még mindig ott van. Nem az én hibám, hogy ilyen. Vagy azt akarod mondani hogy ez is az én hibám?-néztem rá kikerekedett szemekkel.-Sajnálom! Csak még mindig ideges vagyok. Inkább kimegyek sétálni egyet-sóhajtottam.

                                                 ~~~                                                   

November vége van. A Hollóhát lesöpörte a Hugrabugot. Két hétre vagyunk a téli szünetig. Én úgy döntöttem nem utazok haza, hanem maradok a Roxfortban. Hajnalba csillogó dér lepte be a parkot. Egyszerűen nem bírtam tovább aludni így próbálva senkit sem felkelteni osontam ki a folyosóra. Felmentem a lépcsőn és az egyik ablakhoz mentem, hogy onnan nézzem a napfelkeltét. De nem én voltam az egyetlen aki ott volt. Neville a Griffendéles fiú is ott ült az ablak előtt.

-Szia!-köszöntem neki a háta mögött, amire összerezzent.-Jajj bocsánat nem akartalak megijeszteni.

-Semmi baj, csak azt hittem én vagyok fent csak egyedül. Neville Longbottom vagyok.

-Isabella öö... Csak simán Isabella-mosolyogtam zavaromban. Nem mondhatom, hogy Granger hiszen nem vagyok az.-Te sem bírsz aludni?-álltam mellé kinézve az ablakon.

-Tudnék. Csak gondolkoztam.-dőlt a párkányra felém fordulva.-Tudod... már régóta figyeltelek. De még mindig nem értem, hogy hogy lehetsz jó kedvű mindig.