Az áruló Granger

II./2. fejezet 👣Csak én és a kvaff👣

Csak haladjunk már tovább! Az ikrekkel összehúzódtunk, mivel ők úgy vigyáznak rám, mint a hugukra. Talán rám jobban is, mint Ginnyre. Egy fekete csuklyás alak haladt el a kabin előtt, majd visszafordulva bekukucskált. Lehet hülyén hangzik, de mintha elment volna a kedvem mindentől. Csak állt ott és bámult, én pedig kiugrottam volna az ablakon. Pár perc múlva tovább haladt a csuklyás alak, Draco pedig futva tovább állt. Én megsemmisülve ültem. Nem mozdultam, csak szaggatottan vettem a levegőt. 

-Isa!-bökdösött folyamatosan George, majd utána Fred is. Én csak bámultam ki a fejemből, és még a fejemet sem fordítottam feléjük. Az ikrek pedig feladva, nem pöcköltek tovább, helyette mindketten magukhoz szorítottak. És így telt az utolsó fél óra a Roxfortig.

•

A gőzölgő, cseresznyepiros vonat megállt, s Hagrid hangját véltük felfedezni miután leszálltunk. Régi szokáshoz hívően az elsőseket szólongatta a kis csónakokhoz. Még mindig tisztán emlékszek, hogy majdnem behánytam az utazás végén. De mentségemre szóljon, még nem vagyok hányós-Isa. Azok a jó elsős éveim. Amikor Fred és George miatt Piton egyszer fehér hajjal jött be órára, vagy amikor Frics hátra esett az olaj miatt, amit a konyhából loptunk. Egy szó, mint száz; a Weasley ikrekkel nem unalmas az élet. Elképzelni sem tudnám, mi lenne nélkülem ha nem lenne itt velem valamelyik. Visszatérve, még mindig a kezdeti sokkban voltam, így az ikrek alig mentek el mellőlem. Végig kísértek egészen a nagyteremig, ahol végül elváltak az útjaink, hiszen én a Mardekár, míg ők a Griffendél asztalához ültek. Szememmel kerestem Victoria-t, Tiffet és Nancyt, de miközben őket kerestem McGalagonyt véltem felfedezni, amint Hermionét, és Harryt kitessékeli a nagyteremből. Már megint mit tettek? Mondjuk Hermionéról nem igen elmondható, hogy valami rosszat tett. Kis korában is az volt a legnagyobb csínye, hogy a sót és a borsot megcserélte a sorrendjét. Én ennél sokkal eredetibb voltam, de valljuk be a Weasley ikrek kihozták belőlem a rosszabbik énemet. A gondolataimból a mellettem ülő Malfoy röhögése ébresztett fel.

-Megint mi olyan vicces Draco?-néztem felé unottan, amire oda kapta a fejét, de még mindig ott volt az a ördögi, alattomos vigyor a képén.

-Harry betojt a dementortól!-röhögött tovább-És a barátja még el is ájult.-nézett össze Mostróra.

-Ja, mert te olyan hősies voltál, amikor összepisilt gatyával beállítottál a kabinomba...-vontam fel a szemöldököm, és összefontam a karomat. Ő pedig csak hápogni tudott, visszavágni már nem is nagyon tudott. Én pedig mintha mi sem történt volna figyeltem, ahogy Minerva McGalagony behozta a sámlit és az elnyűtt, régi, kopott süveget, ami a roxforti házakba osztja be az elsősöket. Letette, majd abc-s sorrendben szólítgatta az elsősöket.

  A mardekár is gazdagodott egy-két diákkal, így mi sem maradtunk üresen. Amiután befejeződött ez a beosztás-téma Harry toppant be Hermionével az oldalán, és lehuppantak a griffendélesekhez.

-Isten hozott mindenkit!-szólt Dumbledore, az iskola igazgatójay s szakálla megcsillant a gyertyafényben.-Boldog új tanévet kívánok! Mondanom kell nektek néhány dolgot, s mivel van köztük egy komoly téma is, így jobb lesz, ha túlesünk rajta, mielőtt fényűző lakománk megrészegíti a társaságot.
Dumbledore megköszörülte a torkát, és folytatta:
-Amint azt a Roxfort Expresszen lezajlott razzia után kitalálhattátik, iskolánk átmenetileg vendégül lát néhány azkabani dementort, akik a minisztérium megbízásából érkeztek ide.
Szünetet tartott majd kisvártatva folytatta.

-Dementorok őrködnek a park összes bejáratánál. Amíg itt vannak, senkinnem hagyhatja el engedély nélkülaz iskola területét. A dementorokat nem lehet kijátszani se furfanggal, se álruhával... de még láthatatlanná tévő köpennyel sem-ennél a mondatnál Harryre kaptam a fejem. Tudniillik, hogy van egy örökölt köpenye, ami láthatatlanná tudja tenni azt, aki-vagy ami-alatt van.-A dementorokat nem hatja meg semmilyen könyörgés vagy kifogás, ezért nyomatékosan kérem: ne adjatok okot rá, hogy bántsanak titeket. A prefektusok és új iskolaelsőink tegyenek meg mindent, hogy egy diák se kerüljön összeütközésbe a dementorokkal.
  Connor felhúzta az egyik szemöldökét, majd ráhajolva az asztalra nézett rám, én pedig csak egy enyhe „ez van" vigyort eresztettem felé. Az igazgatónk figyelmeztető komolysággal körülnézett. A teremben egy pisszenés sem hallatszott.