Az áruló Granger

II./4. fejezet 👣A dühös gurkó👣

Szombatra a mennydörgés és üvöltő szél kora reggel felkeltett. Ma van a Griffendél-Hugrabug meccs, és nekem-főleg Harry miatt-látnom kellett ezt a meccset. Mostmár jobban megtudom figyelni a két csapatot, és feltudom használni a tapasztalataimat élesben.
Elmentem a nagyterembe reggelizni, de nem futottam össze a griffendéles trióval. Ezért csak felkaptam egy sültszalonnát, rátettem egy kenyérre, elbaktattam esernyővel a kezembe a kviddicspálya felé.
Az időjárás hihetetlenül kedvezőtlen volt a két csapatnak. Azt sem tudom, hogy hogyan fognak tájékozódni szakadó esőben.
A két csapat kibattyagott az öltözőkből, és üdvrivalgáss hallatszódott körülöttem.
És elkezdődött a meccs. Semmit sem láttam, csak próbáltam kivenni az alakokat. De mivel a mellettem ülők sem mondhatták azt, hogy látják, ezért jobb ötlet nem révén elkezdtünk beszélgetni, és aki bármit is látott, az megosztotta a többiekkel.
-Valamelyik csapatkapitány időt kért.-állapítottam meg a többiek felé fordulva.-De azt ne kérdezzétek, hogy melyik, mert nem láttam.-ültem vissza a helyemre.
Pár perc múlva újra elkezdődött a játszma. Felszálltak a skarlátvörös és a kanárisárga színű talárokban lévő játékosok.
-Azt hiszem ötven ponttal vezetnek!-jelentette ki Connor-Nem, már csak negyvennel, a Hugrabug belőtt egy gólt.-vont vállat, és letette a kezét a szemefölől.
-Potter megindult Diggory után-mondta Tiff.-Ez olyan izgi!-ugrált egyhelyben. Én csak nevetve megráztam a fejem, és tovább néztem az ádáz harcot a két fogó között. Egy pillanattal később minden elhallgatott. Nem hallottam a szelet, ami eddig eszméletlen erejűen fújt. A szurkolótábor is elhallgatott, és semmit sem hallottam. Mintha levették volna a hangot a világról. Hatalmas nagy köd szállt le a pályára. De a köd mégcsak hagyján volt, hirtelen vagy száz dementor szállt a földre. Semmi mást nem láttam a ködön kívül, amit magukkal hoztak. De nem voltam egyedül. A körzetemben lévő diákok sem láttak semmit, vagyis rátippelem, hogy nem láttak semmit, mivel hunyorogva figyeltek ők is. Egy-két perc múlva a mellettem lévő Nancy közölte velünk az állást:
-Cedric elkapta a cikeszt!-a mardekár szurkoló tábora egyöntetűen tapsolni kezdett. Én is összeütöttem a tenyerem, de Harry győzelmének mégjobban örültem volna.
-Harry a földön fekszik!-sikított fel egy griffendéles szurkoló. Mindenki odakapta a tekintetét, és a tanárok már vitték is a gyengélkedőre. Én kicsit megkésve, de én is beértem a gyengélkedőre. Amikor már az ajtónál voltam, akkor hallottam meg, ahogyan Madam Pomfrey kitessékelt mindenkit. Így már esélyem sem volt beszélni Harryvel. Intettem az ikreknek, akik visszaköszönés helyett, a tenyerüket a ruhájukra helyezték, majd beledörzsölve sáros kézzel közelítettek felém. Én pedig futni kezdtem, de ők ezt nem hagyták ezt annyiban. Az egész kastélyon át kergettek, de nem sikerült elkapniuk. Csak a legvégén, amikor már nem bírta a tüdőm. Lelassultam, ők pedig rákapcsoltak. George felkapott, Fred pedig besarazta az arcom. Az iskola a nevetésünktől zengett, visszhangzott az egész. Végül az egésznek Friccs vetett véget, amikor követni kezdte a sárcsíkot, amit az ikrek hoztak magukkal. A büntetésünk pedig a kosz feltakarítása volt. Persze azt is poénnak vettük.
Miután átöltöztem, és a kastély is csillogott-villogott, elhatároztam, hogy meglátogatom Harryt. De sajnos eszembe kellett, hogy jusson az a tény, hogy már eléggé sötét van, és a tanárok sem örülnének neki, ha ilyenkor mászkálnék a folyosókon. Így csak szimplán a klubhelyiségemben maradtam-vagyis előtte elmentem lefürödni, és átöltözni. Connorral is beszélgettem, legfőképpen a kiábrándító bűbájról. Mivel valamit nem lehet csak a könyvekből megtanulni. Mégis jó lenne, ha egy olyan is tanácsokat adna, aki már végrehajtotta azt a bűbájt. Végül sok időbe telt, hogy Connor legalább egy tanácsot adjon, és hogy beadja a derekát.

*

Harrynek az egész hétvégét a gyengélkedőn kellett, hogy töltse. Én kihasználtam azt az alkalmat, amikor senki nem volt ott, így hát akkor mentem el Harryhez.
-Halihó!-léptem be a gyengélkedő ajtaján-Neked ez már a második otthonod?-nevettem, és körülnéztem. Odalépkedtem a fiúhoz, majd leültem az ágyára.-Jól vagy?-vettem komolyra a hangom.
-Persze, de már eleget kérdeztek engem, és ez már az ujjamon jön ki...
-Oké, oké! Értem én! Rajtad csak én tudok kiigazodni, de néha ez nekem is nehéz.-láthatólag még ez sem vidította fel. „Az első meccs amit elvesztettem"
-Tessék?-néztem rá. Megint hallottam a hangját a fejemben.-Harry, csak egyetlen egy meccset vesztettél el, a többit mind megnyertétek. Ezen ne akadj fenn!-sóhajtva néztem rá, ő pedig végig vizslatott-Figyelj... Simán megnyeritek a kviddics kupát, persze ha nem rajtam múlik-kacsintottam egyet.
-Ebben biztos vagyok-vigyorgott ő is. -Szerintem gyorsan el kéne húznom innen a csíkot, mert a kviddics csapatod ahogy hallom megindult.-felálltam, majd elbúcsúzva tőle kimentem a gyengélkedő ajtaján. Még találkoztam a csapatával is, akik fintorogva végignéztek, egy-két ember kivételével. Bebattyogtam a klubhelyiségembe, és levetettem magamat Victoria mellé, aki éppen egy könyvet olvasott. Kissé előre hajolva próbáltam elolvasni a könyv címét, ami arany hatású volt.
-Az Átváltoztatástan Titkai és Fortélyai?-olvastam fel hangosan-Minek ez neked?
-Hát tudod-tette le a combjára a könyvet-Amit McGalagony óráján tettem, gondolok itt arra, hogy átváltoztattam egy diákot, be kell valahogy vágódnom a tanárnőnél, mivel nem tenne jót, ha pont Ő-emelte ki az ő szót-utálna.
-Ezt megértem-kuncogtam-, mert ha ő utál, akkor meg fogja keseríteni a tantárgyát számodra.
-De nekem ez nem megy-nézett rám szomorú fejjel.
-Az átváltoztatástan nekem sem az erősségem, tehát nem bírok segíteni benne, bocsi. Viszont megtudom kérdezni Hermionét, hogy segítsen neked, csak azt nem tudom, hogy éppenséggel hol van.