Az áruló Granger

A kezdet

Viharos éjszaka volt. Az utcákat a villámok és az utca lámpái világították meg csak. Egy kis kertesházból baba sírás hallatszott ki. A csecsemőnek az anyját nem izgatta, hogy bömböl-e, ő csak aludt tovább mozdulatlanul. Viszont az apját annál jobban érdekelte. Felült az ágyon-ahol ez előtt az igazak álmát aludta-, és a csecsemő felé indult el. Próbálta befogatni a száját, de a villámcsapástól ami a ház mellett csapott le még jobban sírt. A férfi felvette a csecsemőt, és ringatni kezdte, de semmit nem használt. Ő nem akart apa lenni, és gyereket is utálta, amire vetemedett volna az tükrözte is ezeket a tényeket. A baba nyakáért nyúlt, de ekkor az ajtó kiszakadt. Letette a még mindig síró babát, és elindult a hang irányába. De nem számított arra, hogy egy nagydarab barna szakállas, fekete szemű óriás fog előtte állni. A baba hőse félre tolta a nála sokkal kisebb embert majd a gyerek kiságya felé indult. Amikor odaért megsimogatta a mutatóujjával a kisbaba pocakját, majd betekerte egy pólyába. A férfi üthette vághatta az óriást, de az nem mozdult a kicsi mellől. Az „eressze el!" sem segített. Kivitte a házból az ölében a babát, és úgy tűnt, hogy vár valakit. A baba időközben elhallgatott, és nagy tengerkék szemeivel figyelte a történéseket. Az óriás addig beszélt hozzá, amíg meg nem érkezett egy ősz szakállú öregember. Hosszú talárba volt öltözve, és hegyes süveget hordott a fején. Félhold alakú szemüvege mögül érdeklődve figyelte a megmentőt.
-Á, Hagrid! Úgy látom sikerült!-nézett mosolyogva a kisbabára.
-Igen, Dumbledore professzor. De hova tegyük le?-nézett kérdőn az ősz emberre, de ő csak elindult szó nélkül, és intett az óriásnak, hogy kövesse. Egy ház elé értek. Abból a házból fény szűrődött ki, és beszélgetés hangja. Dumbledore annak a háznak a ajtaja elé helyezte a már átvett gyereket.-Muglikhoz akarja letenni?-könnyezett ki az óriás. Dumbledore eközben egy levelet csúsztatott a kisded pólyájában-szegény gyerek, miken kellett átesnie-törölte a szemét. Az ősz szakállas emberünk csak dudorászott és elindult az utca sarka felé, ahol semmi fény nincs.
Kinyílt az ajtó, a gyerek zsivajra, amit a pár hónapos kisbaba adott ki magából. Egy férfi nyitotta ki. Barna haja volt és barna szeme. Rögtön kiáltott is a feleségének, aki kiszaladt a szólítására, majd meglátta a kisbabát, ami a lábtörlőjükre lett helyezve. Felvette majd bevitte a melegre. Tél volt, de hó még nem esett, csak fagy volt. Kicsúsztatta a levelet majd olvasni kezdte hangosan:

Kérem, a gyereknek ne mondják el, hogy fogadott. Ha felnő, majd mindennel tisztában lesz. Kérem, vigyázzanak rá, és vegyék a szárnyuk alá, ezt a szerencsétlen kisdedet! A neve Isabella Sarah [...]

A nő a férfira nézett, majd megvizsgálták a kislány arcát. Betették hát Isabellát az egy éves kislányuk mellé, aki érdeklődve figyelte az eseményeket. A kis Isa így került egy olyan családba, ahol szeretik, és megbecsülik. De nem számított rá, hogy ha megtudja, hogy ki is ő valójában, nagyon sokán gyűlölni fogják őt ok nélkül.