Egy nap. Egy nap és kezdődik az életem fordulópontja, a Roxfort. Nagyon sokszor ott csüngök Hermione nyakán, de ezt ő nem bánja, mivel szereti valakivel megosztani az érzéseit a Roxforttal kapcsolatban. A cuccaimat napi szinten átnézem, hogy elviszem-e a szükséges felszereléseket.
-De mi lesz ha nem a Griffendélbe kerülök?-fordultam nővérem felé, étkezés után.
-Bárhová kerülsz, nekem mindig is a húgom maradsz, és ugyanúgy szeretni foglak bármi is történjen. De szerintem hozzánk kerülsz. És ha te ott vagy akkor nagyobb az esély a házkupára!-tervezgette a jövőt tovább. A házak pontot kapnak vagy vesztenek, attól függően, hogy, hogy teljesítenek. De Hermione sem mondott túl sokat, hogy legyen mit felfedeznem nekem is.~°~
-Kelj fel!-ugrándoztam Hermione ágyán.-Ma megyünk a Roxfortba!-örömködtem tovább. Ő nyöszörögve fordult a másik oldalára.-Gyerünk már!
-Attól hogy még hamarabb érünk az állomásra, attól még nem érünk a Roxfortba hamarabb egy perccel sem. Szóval kérlek, hagyj fel a keltéssel. Rendezkedj össze.-osztott ki.
-De már készen vagyok!-nyafogtam.
-Akkor öntsd ki a holmid, és pakold újra vissza!-fordult a hasára. Én felhagyva az egésszel, durcásan ballagtam ki a szobából. Reggelizni is reggeliztem már, így unottan huppantam le az egyik kanapéra. Végül elfoglalásképp bementem a fürdőbe hajat mosni, és miután azzal végeztem, befontam a hajam. Két tincset előre húztam, de az eredménnyel nem voltam elégedett, így hát kifontam, ráhullott a vállamra, az amúgy sem hosszú hajam. Visszalépkedtem a szobámba, és Ashley-vel kezdtem el játszani. Pár perc múlva apa lépett be a szobámba jelezve, hogy indulunk. Izgatottan léptem ki az ajtóból indulva a kocsink felé. Felnyitottam a kocsi hátulját, és bepakoltuk a bőröndöket. Beszálltunk és a King's Cross felé véve az irányt. A házunk egyre távolodott, majd amikor már hangya méretű lett elkaptam a fejem az ablaktól. Szép lassan döcögve, de oda értünk. Kikapkodtuk a poggyászokat, és már így is késésben voltunk. A kilences és a tízes vágány között álltunk meg.
-Csak nekifutsz. Nem fogsz becsapódni, de ne is állj meg!-intézte oda a szavakat Hermione. A nővérem megindult, majd eltűnt a szemünk elől. Verdeső szívvel, de én is megindultam. Átsuhantam és boldogan néztem végig a piros, fekete vonaton.-Igyekezz!-tartotta felém a kezét Hermione. Én is felszálltam a már egy perc múlva induló vonatra, és az pufogva tovább állt. Hermione beterelt egy kabinba, majd feltettük a csomagjainkat.-Hát ezek meg hol vannak? Maradj itt! Utánuk nézek!-intézkedett Hermione a trió másik két tagjára utalva. Kiment otthagyva engem, majd tíz perc múlva sem tért vissza. Elhúzódott a kupé ajtaja, én izgatottan kaptam az ajtó felé, de nem az volt ott akire számítottam. Egy szőke, szürke szemű, alacsony és hátranyalt hajú fiú állt ott, sápadt bőrrel.
-Ezek a helyek foglaltak?-kérdezte a üres helyekre mutatva.
-Csak a nővérem van velem itt. De ő elment megkeresni a barátait. Ha akarsz, leülhetsz.-vigyorogtam rá. Ő csak bólintott és helyet foglalt velem szemben.
-Gondolom elsős vagy.-próbált beszélgetést kezdeményezni-Szerinted melyik házba kerülsz?
-Azt nem lehet tudni előre-vontam vállat-De nekem teljesen mindegy, hogy hova kerülök.-hadonásztam a kezemmel. Ő csak összeráncolt homlokkal nézett rám, enyhe fintorral, így a kezem letettem gyorsan és elhallgattam. A vigyor is leolvadt az arcomról.-Te melyik ház tagja vagy?-kérdeztem gyorsan.
-Mardekár!-húzta ki büszkén magát, és egy kisebb mosoly terült el az arcán, de alig észrevehető.-Viszont ha én a Hugrabugba vagy bármelyik másik házba kerültem volna, én elszöktem volna... Na de én megyek, mindjárt megérkezünk. Ajánlom, hogy vedd fel a talárt, mielőtt nyüzsögni kezdenek a többiek. Hát akkor, viszlát!-intett, majd kisétált. Sajnos nem tudtam meg a nevét, de van egy olyan érzésem, hogy még találkozunk. Átvetten a fekete talárom és vártam, hogy megérkezzünk. Hermionét sehol sem láttam, csak akkor került a szemem elé, amikor dühösen betrappolt a kabinba leszedni a cuccait, de akkor sem szólt hozzám. Mondjuk én is kíváncsi vagyok mi történhetett a legjobb barátaival. Időközben a vonat pöfékelve megállt, és amikor leléptem a vonatról szembesülnöm kellett azzal, hogy sötét van. Nem sokáig nézelődhettem nyugodtan-már amennyit láttam-mert egy nagy testű, barna szakállas óriás szólongatta az elsősöket. Mivel nem láttam Hermionét, így szó nélkül elindultam a férfi felé. Kiderült, hogy csónakba kell ülnünk, aminek én nem nagyon örültem. Mindig is féltem a vízben, és rosszul voltam, ha vért láttam. Az utóbbit a szerencsétlenségem miatt gyakran láttam. Remegő lábakkal vettem az irányt az óriás után, aki egy tóhoz vezette a gólyákat.
-Egy csónakban csak négy ember, nem több!-rázta a mutató ujját már a szállítóeszközök előtt. Beültem egy csónakba, ahol még egy fiú ült, aki megszeppenve nézte a vizet, majd amikor megmozdult a csónak miattam, felém kapta a fejét. Intett egyet, amire én is integettem neki. Még egy lány is beült hozzánk, de semmi izgalmas nem történt a csónakban, azon kívül, hogy majdnem behánytam, és szorosan markoltam a csónak oldalát. Nagy levegőkkel próbáltam lenyugtatni magam, de nem jártam sikerrel, mivel ugyanúgy hányingerem volt. Egy idő után egy hatalmas épület-ami már inkább kastély-tárult a szemünk elé. Mindenki hűházott, vagy éppen tátott szájjal mérte végig az építményt. Én annyira nem lepődtem meg, mivel már láttam képeket róla, de a való életben sokkal szebb látványt nyújt. Egyre közeledtünk a nagy épület felé, és egyre közelebb értem az otthonomhoz. Miután kikötöttünk én gyorsan kiszálltam a csónakból, és zöld fejjel támaszkodtam meg egy fa mellett. Mindenki nevetett rajtam, de az a fiú, akivel utaztam inkább aggódott mintsem nevetett. Rögtön oda szaladt hozzám kérdezgetni, hogy minden rendben van-e, de én inkább magamban hagytam azt a választ, hogy Ha minden rendben lenne, akkor nem lenne zöld a fejem és támaszkodnék egy fához kijelentésemet, hanem csak megráztam a fejem. Szerencsére nem hánytam, mert különben rám ragadt volna a HányósIsa név. Miután mindenki kiszállt, utunk egy hatalmas nagy ajtóhoz vezetett. Kinyílt az ajtó és egy süveges boszorkány állt előttünk, feltehetőleg ő McGalagony.
-Elsősök, Mcgalagony professzor!-mutatott be minket az óriás.
-Köszönöm! Innen átveszem őket!-intett a boszorkány, amire engedelmesen elment a nagydarab férfi. Elindultunk sorba a tanárnő után, aki egy hatalmas terem előtt ment el. Elhagyva azt, egy kisebb terembe vezetett minket. Jó sokan voltunk, és egymástól elvéve a levegőt próbáltunk normálisan lélegezni, de ahogy hallottam valakin mindjárt eluralkodik a pánikbetegség. Ezt McGalagony nem nagyon vette észre, így a beszédét a ráérősen kezdte el.
-Köszöntök mindenkit a Roxfortban-kezdte el a mondókáját a boszorkány-Hamarosan megkezdődik az évnyitó bankett, de mielőtt elfoglalják a helyüket, beosztjuk magukat egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel a Roxfortban töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a hát többi tanulójával együtt vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak, és a ház klubhelységében töltik a szabadidejüket. A Roxfortba négy ház működik Griffendél, Hugrabug, Hollóhát és a Mardekár. Mindegyik háznak meg van a maga dicső története, s mindegyikből számos kiváló boszorkány és varázsló került ki. Amíg a Roxfortban tanulnak, a sikereikkel a házuknak szereznek dicsőségpontokat; ha pedig megszegik valamely szabályt, a házukat sújtja a pontlevonás. Év végén a legtöbb pontot elért ház kapja meg a házkupát, ami igen nagy megtiszteltetés. Remélem, hogy mindannyian házuk dicsőségére válnak majd.-mért végig a diákokon, majd megállapodott rajtam a szeme, pár másodperccel később észbe kapott és elkapta a fejét.-A beosztási ceremónia pár perc múlva kezdődik, addig szedjék össze magukat. Ha készen áll minden, visszajövök.-azzal kiment a kis teremből otthagyva mindenkit. Mindenki motyogni kezdett, ki-ki még beszélgető társat is talált. Én csak egyhelyben álltam és imádkoztam, hogy gyorsan kezdődjön el, mert az idegességemet csak fokozta az idő. Pár perc múlva visszatért a méregzöld taláros boszorkány és ránk parancsolva kettessorba fejlődtünk, és elindultunk a hatalmas terem felé. Belépve mindenki a sorra kapta a fejét, Hermione pedig rám is mosolygott. A teremben négy asztal sor van. Mindegyik háznak egy asztal. A plafon olyan volt mintha nem is lenne ott, utána olvastam, és el van varázsolva. A diákok feje fölött pedig égő gyertyák lebegtek. Olyan, mintha egy álomba léptem volna. Mindenki megállt, majd bámészkodni kezdtünk. McGalagony egy régi süveggel tért vissza, amit a Teszlek Süvegként emlegettek. Ez oszt be mindenkit egy házba. A süveg mintha szétszakadt volna, nem is, szétvált volna, és énekelni kezdett. Nem tudtam figyelni, mivel a szőke fiút kerestem a szemeimmel a zöld asztalnál. Nem találtam, így feladtam a keresését, de amikorra már visszafordultam, már az Olga Ferlin névnél tartottak. A következő én leszek valószínűleg. Az előttem lévő lány a Hollóhátba sorolták.
-Granger, Isabella!-kaptam fel a nevemet a nevemre, majd szép lassan, kimért léptekkel haladtam a sámli felé. Remegve ültem le fejemre véve az öreg süveget.
-Á, de sok energiát érzek-összerezzentem a hangtól, ami hirtelen ért. Ez a hang a fejemben beszélt, szóval a többiek nem hallhatják.-Okos vagy mi tagadás, de mégsem szeretsz tanulni. Igazság érzeted az van, de túl ravasz vagy a Hugrabugba. Ravaszságod olyan mint anyádé, hát legyen MARDEKÁR!-ordította már hangosan az utolsó szót. Kikerekedett szemekkel és nagyot nyelve léptem a mardekárosok közé. Ők tapsoltak egy, én pedig helyet foglaltam egy lány mellett. Már mindenki az apámmal és anyámmal jön? Egyáltalán, hogy jönnek a varázsvilághoz a szüleim? De eszembe jutott a fiú, aki a vonaton jött oda hozzám. Felkaptam a fejem, ami eddig az asztalt bámultam, majd szembe találtam magam a szőke hajú fiúval, aki fintorogva mért végig. Amikor észrevette, hogy ránéztem elkapta a fejét, amjd a többi beosztásra váró diákot nézte. A hajam a fülem mögé tűrtem és vártam, hogy elkezdődjön a vacsora, mivel már farkaséhes voltam.
-Elég sok ideig volt rajtad-súgta oda a mellettem ülő lány.-Ilyen kevésszer volt. Emma, Emma Floyid!-mutatkozott be.
-Isabella Granger. De már te is tudhatod.
-Prefektus-folytatta egy fiú Emma mellett.-mint ahogy én.-húzta ki büszkén magát.-Connor Smith, személyesen!-a tekintetemet visszavezettem a gólya társaimra, és figyeltem, hogy ki az a szerencsés, aki még a Griffendélbe kerül. Szívem a piros házhoz szaladna, de nem oda tartozom. Vajon mit gondolhat most a nővérem. Kitagadna? Apát is tovább kén faggatnom a ma történtekről.
-Medinian, Nancy!-szólította a következő diákot McGalagony. Majd a süveg a Mardekárba osztotta be, a szőke lányt. Ő mosolyogva lépett közénk, és foglalt helyet mellettem. Miután lement az egész ceremónia a süveges boszorkány kivitte a Teszlek Süveget a teremből, majd Dumbledore kezdte el a szövegét.
YOU ARE READING
Az áruló Granger
FanfictionA Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola nyitva tartja a kapuit minden jövendéknek, akiben tartózkodik a mágia. Legyen az mugliszületésű, félvér vagy aranyvérű. Így sincs ez másképp Isabella "Granger"-rel sem. Amikor a Granger háznál Hermio...