Nira Malfoy és a bájitalmester meséje

Part 1 - Prológus

Egész eddigi életemben azt hallgattam, hogy mekkora nagy tetteket fogok véghez vinni a varázsvilágban. Kiskorom óta mondják az afféle bókokat, mint: nézzétek milyen jól bánik a seprűvel! , már most érdeklik őt az átkok és rontások, sokra fogja vinni! , milyen ravasz, és még 11 éves sincs...biztosan a Mardekárba kerül!

Ha az ember az ehhez hasonló bókokat hallgatja egész élete során egy idő után el is hiszi és sajnálatos módon velem is ez történt, így amikor az iskolás taláromban helyet foglaltam a háromlábú apró széken és a fejemre húzták a teszleg süveget eléggé meglepődtem az elvarázsolt tárgy szavain: Griffendél!

Hatalmas taps és ováció a Griffendél részéről, kínos csend a Mardekáros ismerőseim felől. Fülsüketítő zúgással a fejemben indultam el az asztalomhoz, ahol mindenki egyszerre akart velem kezet rázni és gratulálni, de én szinte egy szót sem fogtam fel és még mindig sokkos állapotban voltam, így eléggé összerezzentem, amikor rájöttem, hogy éppen engem szólítanak és felnézve gyilkos tekintettel meredtem a hozzám beszélőre.

- Hé! HÉ! – bökött meg oldalról egy vörös hajú szeplős fiú, akinek az ikertestvére mellette ülve vigyorgott rám, de én nem reagáltam.

- Egy Malfoy a Griffendélnél? Micsoda év lesz ez! – röhögött a fiú és lepacsizott az ikertestvérével.

- Ja, engem pedig kifognak nyírni a szüleim...

Az utóbbi mondatban sem sokat tévedtem. Nem írtam a szüleimnek és reménykedtem, hogy eltudom napolni azt, hogy az aranyvérű családom megtudja melyik házba kötöttem ki, de mindjárt másnap kaptam is a levelet. Azt hittem, hogy rivalló fog rám várni, de csak egy fehér borítékkal találtam szemben magam, amit a családunk baglya Rupert ledobott elém és aminek hátulján a méregzöld színben a családi címerünk pecsétje díszelgett. Szaggatottan felsóhajtva végül kinyitottam a levelet és döbbenetemben még csak egy könnycseppet sem ejtettem.

Téli szünetben haza se merészkedj, nyáron találkozunk. Nagyot csalódtunk benned.

Édesanyád és apád.

Nagyot nyelve összehajtottam a pergament és visszasüllyesztettem a borítékba. Ez nem jó. Határozottan nem jó.

- Mi van, Malfoy, úgy nézel ki, mint aki békát nyelt – ült le mellém az a fiú, aki előző nap a beosztásnál is megszólított. Őt rövidesen követte a testvére, aki a másik oldalamra ült le.

- George Weasley vagyok a csúnyábbik részem pedig Fred Weasley – mutatta be magukat a másik személy, ezek szerint George.

- Sziasztok, az én nevemet bizonyára tudjátok a beosztásról – arcomról csakis a közöny sugárzott.

- Igen, határozottan egy Malfoy – bólogatott Fred. – Ezek szerint Draco Malfoy a testvéred? – bökött a Mardekárosok asztala felé, ahol a tejfölszőke hajú fiú gőgös vigyorral az arcán magyarázott valamit a két gorilla haverjának.

- Nem, ő az unokatestvérem – feleltem.

- Akkor neked kik a szüleid, ha nem a nemes – húzta ki magát és kezével kényeskedő mozdulatokat tett – Lucius Malfoy? – kérdezte hangját eltorzítva George, mire Fred felröhögött tetszését kimutatva. Elkeseredett hangulatomban még mosolyogni sem tudtam.

- Elizabeth Malfoy lánya vagyok, ő az említett nagybátyám húga – feleltem. – Apám pedig Samuel Novák – tettem hozzá.

- Atyagatya egy félig szlávval van dolgunk – vigyorgott Fred.

- Apád honnan származik? – kérdezte George.

- Csehszlovákiából* – mondtam. – Miért érdeklődtök irántam? Griffendélesek utálják a Mardekárosokat...