Nira Malfoy és a bájitalmester meséje

Part 9 - Crucio!

Idegesen magamra terítettem a taláromat és végig néztem magamon a tükörben. Egyszerű fekete csipkés térdig érő ruhát vettem fel a szintén fekete csizmámmal, az elegáns taláromat pedig ahogy begomboltam a mellkasomon elégedetten néztem végig magamon, mivel kiemelte a vékony derekamat. A pálcámat a talárom zsebébe süllyesztettem, majd úgy döntöttem, hogy nem viszek magammal házi feladatokat, mert minél hamarább igyekezni fogok, hogy visszajöjjek Roxfortba.

Kivágtam a klubhelyiség bejáratát és se szó se beszéd kiléptem rajta, de egy ismerős hang utánam szólt.

- Tényleg arra a gyűlésre mész? – kérdezte Hermione közömbös hangon. Megfordulva a csalódott pillantásával találtam szembe magam.

- Nem én irányítom az életem, csak sodródok az árral – feleltem, majd meg sem várva a következő kérdését behajtottam a Kövér Dráma portréját és meg sem álltam a Roxfort kapujáig.

- Jó napot, Piton professzor – mondtam minden nyugalmat magamra erőltetve, majd Draco mellé álltam, aki ugyanolyan elegánsan volt felöltözve, mint én.

- Nem vitted egy kicsit túlzásba? – kérdezte flegmán Draco, miközben Piton nekünk háttal feloldotta a varázslatot a kapun.

- Bagoly mondja verébnek – morogtam.

- Ez mi féle mondás? – vonta fel a szemöldökét.

- Mugli mondás, Draco.

- Most megyünk egy Halálfaló gyűlésre, te pedig mugli mondásokról beszélsz? – somolygott.

- Griffendéles bátorság, tudod – mondtam gúnyosan, mire Draco őszintén felnevetett és láttam, hogy Piton is engedett a feszült testtartásán.

- Gondolom már mind kettőtöknek volt része társas hoppanálásban – mondta kifelé haladva, mire azonnal feltűnt a tegezés. Eddig csak Dracot tegezte, engem sosem. Először furcsáltam, de nem szóltam semmit.

- Persze – mondta Draco, mire én is bólintottam. Draco a karjába kapaszkodott Pitonnak, én pedig óvatosan átkaroltam a másik kezét. Ezután éreztem az ismerős rántást a köldökömnél, majd pár másodperccel később fel is bukkantunk Dracoék kúriája előtt. Az ajkamba harapva néztem a magas épületre, amikor észrevettem, hogy még mindig erősen kapaszkodok Pitonba, így rápillantva végül elengedtem őt, bár ő nem szólt semmit. Draco ugyanolyan sápadt volt, mint amikor nálunk volt vacsorán.

Az ismerős kerten végig menve végül beléptünk a házba és felmentünk a márvány lépcsőn az emeltre. Ott Piton kitárta az étkező szoba ajtaját és belépett rajta. Őt követte Draco, őt pedig én. Néma csend volt a szobában és az egész étkező megvolt telve, a hosszú asztalnál Halálfalók sokasága ült és nézett az érkezőkre. Az asztal legvégén pedig a kígyó kinézetű vörös szemű Voldemort ült, aki végig nézte ijesztő tekintetével Pitont, majd Dracot és a végül megakadt a szeme rajtam. Minden érzelmemet kiűztem a fejemből és az összes gondolatot az elmém legmélyére rejtettem el.

- Nira Malfoy – mondta szinte már sziszegve. Piton és Draco enyhén meghajolt Voldemort előtt, így én is követve a példáját lehajtottam a fejem, mintha csak egy király előtt jelennék meg.

- Nagyuram – feleltem nyájasan.

- Foglalj helyet. A szüleiddel szemben pont van is egy számodra megfelelő hely – intett a kezével, mire leültem a kijelölt székre, ami a Sötét Nagyúrtól csupán négy széknyire volt. Jobb oldalon az első négy széken ült Bellatrix Lestrange, Perselus Piton és a szüleim. Az én oldalamon ült a nagybátyám, Narcissa, Draco és végül én. A többi halálfaló közül csak Rodolphus Lestrange és Greyback volt ismerős. Végül visszafordultam a nézelődésből és találkozott a tekintetem először anyámmal, majd apámmal is. Mind a ketten rémült arcot vágtak. Felvonva a szemöldököm bámultam rájuk vissza, majd Voldemort felé fordultam és minden erőmmel a sötétségre gondoltam.