𝔻𝔼𝕊𝕋𝕀ℕ𝕐 [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ]

∆ 10. FEJEZET ∆

Fogalmam sincs, hol ébredtem fel. Amikor kinyitottam a szemeimet, hogy őszinte legyek, néhány pillanatig még azt sem tudtam, hogy én ki vagyok. Aztán, amikor végre, lassan eszembe jutott minden, nem csak a nevem, hanem minden egyes kis, és nagy dolog, mely eddig az életemben volt, lassan körbenéztem a helyiségben.

Olyan volt, mintha egy kis barlangban lettem volna. A sarokban foglaltam helyet, így az egész helyiséget láthattam, melynek közepén volt egy kis asztal, azon pedig valami tárgy, amely legfelül gőzölgött. Mintha csak egy kis tűzhely lett volna, de mégsem. Legfőképpen ahhoz tudnám hasonlítani, de aztán közben nem is az, csak annyit tudok, hogy valami miatt gőz szivárgott ki belőle, amely engem nem igazán nyugtatott meg.

Akárkinél is vagyok, azonnal el kell tűnnöm innen!

Azonban mielőtt felülhettem volna, már halk lépteket hallottam meg. Nem hunytam le a szemeimet, látni akartam, hogy kik hoztak ide, azonban eléggé meglepődtem, amikor egy világoszöld hajú, szemüveges lány nézett velem farkasszemet. Két fülét zavartan hátracsapta, s ahogy meglátta, hogy őt nézem, elpirosodva közelebb jött hozzám.

-A-Ah, felébredtél! Végre! -Mosolyodik el a végén, amikor viszont nem válaszolok, nyel egyet, majd folytatja- A nevem Sucrose, és Albedo mesterrel találtunk rád, vagyis, igazából ő, mivel én akkor nem voltam vele. Ő hozott ide, és látott el téged. Örülök, hogy nincs semmi bajod. -Sóhajt egyet megkönnyebbülten, én viszont nem tudok vele együtt megnyugodni. Ki az az Albedo? Mi ez a hely?

-Értem. -Motyogom, majd megpróbálok felülni, azonban a hátamba nyilaló fájdalom miatt egyből visszaesek. Sucrose ijedten kap felém, hogy ne erőböl csapódjak vissza az ágyba- Tch!

-Albedo mester éppen gyógyszert készít neked, kérlek légy türelemmel, és addig k-kérlek, ne próbálkozz a felüléssel, mert nagyon komoly a hátadon levő sérülés!-Vizslat aggódóan.

Azonnal összehúzom a szemöldökömet.

-Huh? Nem kell nekem gyógyszer, nekem egy idegen ne adjon semmit sem! Engem nem fogtok megmérgezni!- Próbálok megint felülni, nem sok sikerrel, a hátamba nyílaló extrém fájdalomtól, melytől felszisszenek.

-Teljesen igaza van, hölgyem. -Egy eddig idegen hang zavar meg abban, hogy megpróbáljak újból felkelni. A következő pillanatban pedig egy szőkés hajkorona, s annak tulajdonosa is belép a barlang bejáratába, lágyan elmosolyodva -Ha az ön helyében lennék, én sem fogadnék el idegenektől semmit sem.

Xiao mégis megtette...Velem...Jut hirtelen eszembe, és a fiúval együtt, a gondolataimba a bűntudat is előkerül.

Istenem, Xiao...

Sajnálom...Annyira sajnálom...

-Albedo mester, visszajött!- Mosolyodik el boldogan Sucrose -[A/Név]-san felébredt, mint láthatja.

-V-Várjanak, honnan tudják a nevemet?!- Akartam megint felülni a hirtelen felismeréstől, de a sebeim ezt még mindig ellehetetlenítették.

-Teyvat mindenki az Inazumából érkezett Adeptusról beszél, vagyis önről.- Tekint rám Albedo- Ha kérhetem, ne próbáljon meg felkelni, a sebei elég mélyek ahhoz, hogy akár egyetlen egy rossz mozdulat miatt is szétmehetnek az izmai. Még jó, hogy időben odaértünk.

-Maguk mentettek meg engem? Miért?- Váltok egyből kételkedőre, de a férfi mosolya valamiért azt jelzi számomra, hogy bízhatok benne.

-Nos, mint a Favónia Katonáinak tagjai, kötelességünknek tartottam, hogy a bajbajutottakat megmentsük. Kérem, ne legyenek negatív gondolatai rólunk, hiszen csak meg akarjuk gyógyítani. -Dönti nyugodt mosollyal az arcán félre fejét a szőke hajzuhataggal rendelkező férfi, a kisugárzása nagyon furcsa, érzem, hogy valamit titkol, nem csak előlem, mégis meg tud nyugtatni. Nem tudom, mi ez a kettőség, de nem érdekel. Sajnos a szemeim újból egyre nehezebbek lesznek, s laposabbakat pislogok -Kérem, ezt igya meg.