𝔻𝔼𝕊𝕋𝕀ℕ𝕐 [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ]

∆ 5. FEJEZET ∆

[Név]

Nem tudtam, hova menjek. Nem tudtam, hol lehetnék biztonságban.

Nem akartam sehol sem lenni, mégis, muszáj volt találnom egy helyet, egy bunkert, valamit, akármit, ahol egyedül lehetek, ha csak egy kis időre is.

Inazumai!

Inazumai!

Takarodj innen!

Elkeredtek a szemeim, újból, ahogy visszagondoltam az emberek szavaira. Vagy gyűlölködve, vagy ijedtséggel a szemükben figyeltek rám, arra azonban nem, amit én esetleg mondani akartam. Nem, azt nem akarta senki sem hallani, mert Inazumából jöttem.

Miért fontos az, hogy honnan származok? Ha inazumai vagyok, akkor már nem is lehetne itt boldog, békés életem, vagy micsoda?

Sikeresen találtam egy elhagyatott fakuckót, egy hatalmas tölgyfa tetején, s bár elég rozogának tűnt, ez abban a pillanatban nem érdekelt túlzottan. Hiszen ha leesek, akkor sem halnék bele. Mert halhatatlan vagyok. Egy halhatatlan Adeptus, Inazumából.

Egyből a padlóra ültem, és a térdeimet mellkasomhoz szorítottam. Nem tudom, miért volt ez a pár szó, ez a néhány tekintet most ekkora hatással rám. Lehetséges, hogy mert itt valamiféle, látszólagos "új kezdés"- re vágytam, hogy befogadjanak az emberek? Hogy én is kicsit megpihenhessek, annak ellenére is, hogy miért vagyok itt?

Mielőtt felfoghattam volna, a könnyein megállíthatatlanul záporozni kezdtek a lábaimra, ezzel foltot hagyva nadrágomon. Nem akartam, hogy így legyen. Nem akartam Inazumához tartozni, sem bérgyilkossá válni.

Csak egy nyugodt életet szerettem volna.

De ez nem adatott meg számomra. Helyette a folyamatos öldöklés, és a véget-nem-érő parancs-teljesítés volt, ami rám maradt. Amit "élvezhettem". De nem tetszett, egyáltalán nem, hiszen annyi ártatlan embert megöltem már, csak azért, mert azt mondták, hogy kell, hogy undorodom magamtól. Szinte hánynom kell, valahányszor elképzelem az érzelemmentes arcomat, miközben harcolok. Ki akarok szállni. De nem lehet.

Nem tudom megmenteni magamat. És más sem tud.

Hirtelen a padló roppanására lettem figyelmes. Azonnal felkaptam a fejemet, melyet gondolkodásom közepette térdeimre hajtottam, és egy egészen nem várt személy fogadott.

-Xiao...-Motyogom, azt sem tudom, hogy reagáljak rá. Legszívesebben egyszerre lennék mérges és hálás is, utóbbi azért, mert a megjelenésével kizökkentett, az önmarcangolásomból -Mit keresel itt?

Nem mondott semmit sem, egy szó nélkül meredt rám. Nem voltam képes leolvasni semmit sem az arcáról, a szemei, mintha csak egy érzelemmentes játékbaba nézett volna, úgy meredtek rám.

-Ha valami negatívot akarsz mondani, akkor inkább hagyj békén. Nyugi, nem fogok kárt okozni. -Utóbbi mondatot gúnyos hangsúllyal mondtam -Egyedül is visszatalálok Wangshennbe.

Meglepetten pislogott egyet.

-Meg is fogsz szólalni, vagy ...?

-Az emberek tudják, milyen Inazuma. Ezért rosszul viselik, hogyha egy átlagos ember, aki onnan jött, betéved ide. Nem, hogy egy Adeptus.