𝔻𝔼𝕊𝕋𝕀ℕ𝕐 [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ]

∆ 16. FEJEZET ∆

Jó pár nap eltelt. Nem tudom pontosan, hogy mennyi, viszont azt igen, hogy Xiao minden nap végén eljött hozzám, és segített a sebem bekenésében. S mostmár vigyáztam arra is, hogy lehetőleg ne essek bele abba a hibába, mint a legutóbb. Ugyanis azután, eléggé fura volt a légkör.
Mindenesetre, amióta úgymond rendszeresen kenem, egyre jobban vagyok. Már nem is érzem hogy ott van, csupán a hatalmas hegem árulkodik arról, hogy mi is történt velem alig néhány hete. Viszont erre a sebemre nem tekintet úgy, mint negatív jelző. Azzal, hogy elfutottam, igaz gyávának tituálom magamat, viszont egy másik részem úgy gondolja, hogy kellett ez számomra, számunkra ahhoz, hogy végül bevalljuk egymásnak az érzéseinket. Igaz, hogy annyira nem ismerem Xiaot, hiszen csak pár nap óta vagyunk egy pár, viszont azt már megtanultam vele kapcsolatosan, hogy bár nem mondta ki azt a szót, érezteti velem, hogy mégis így érez. És ez nekem mindennél többet jelent.

Sokkal több ideig vagyunk kint, az éjfekete égbolt alatt, gyakran édes kis semmiségekrők fecserészve, ám van, hogy komoly dolgokról is beszélgetünk, s ezz jobban megismerjük a másikat. Mindig meleggé változik a mellkasom, mikor érzem, hogy Xiao gátlások nélkül képes velem beszélgetni, akár órákon keresztül is. Szeretném megtörni mindenféle falát, és a lehető legjobban kiismerni őt. A gyengeségét, a félelmeit is szeretném tudni, hiszen bár erősnek mutatja magát, mint mindenkinek, tudom, hogy neki is megvannak a saját hátrányai. Viszong én ezekkel együtt szeretem őt.

Zhongli egyre többször edzett engem. Volt olyan, hogy Xiaoval szemben kellett harcolnom, s elég meglepő volt számomra, hogy amint erre került a sor, ő nem kímélt engem. S meg is tudom érteni, hogy miért. Tudom, hogy a legjobb énemet akarja kihozni belőlem, ezért addig próbálkozok egyre jobbá s jobbá válni, ameddig csak lehet. Hiszen nem akarom, hogy mindig ő mentsen meg engem. A magam ura akarok lenni.

Hogy legyőzhessem Baalt.

Igen, a napokban eldöntöttem, hogy a saját életem, döntéseim jogaiért meg fogok küzdeni, a saját istenemmel. Tudom, hogy szinte öngyilkos merényletre készülök, de muszáj megpróbálnom. Tudom, hogy nem egy barátom kardja tört már ketté, miközben a szabadságáért harcolt, ám mégsem nézhetem tovább tétlenül, hogy Baal a lehető legszorosabb fogásában, egyre erősebben fullasztja, az inazumai népet. Nem tűrhetem tovább, hogy ártatlanok haljanak meg, és nem tűrhetem azt, hogy elvárja tőlem, hogy olyasvalakit öljek meg hidegvérrel, aki nélkül immár az életemet el sem tudnám képzelni.

-Újra! -Szólt Zhongli, mély hangjának parancsára pedig Xiaoval szinte egy emberként indultunk el a másik felé. A lándzsámat, melyet szinte már jobban használok, mint eddigi kardomat magam elé tartottam, majd mikor elég közel kerültem, beleszúrtam a földbe, s átlendültem rajta, pontosan Xiao felett. A fiú azonban -bár még nem használtam ezt a mozdulatot- csupán egy kicsit tűnt meglepettnek, szinte azonnal reagálni tudott, és amint a talpam a talajra esett, kirúgta alólam. A hátamra estem, mely szerencsére már nem fájt, csak hirtelen ért, és a fiú a fejem mellé szúrta a fegyverét, miközben lehajolt hozzám.

-Nem volt annyira rossz -Suttogta, miközben halványan elmosolyodott. Szemeiben mintha egy kicsi büszkeség-szikrát láthattam volna, melytől egyből megjött az önbizalmam. Azonban bármit is csináltam volna, mielőtt megtehettem volna, belenéztem mézszínű szemeibe, és azonnal elolvadtam legbelül.

Hogy lehet valaki ennyire tökéletes?

-Szállj le rólam -Motyogom vörös arccal, de nem enged.

-Szabadulj ki.

Meglepetten pislogok párat, majd úgy döntök, belemegyek a kis játékába. Egyik kezemmel arcához simítok, a lehető leglágyabban, és már el is érem a kívánt hatást. Szemei megrebbennek, és vállait leereszti, ami azt jelenti, hogy leengedte a falát. Ezt kihasználva pedig gyorsan megfogom, majd a fiút a hátára döntve, győzedelmesen mosolygok rá.

-Hm, nem volt annyira rossz.

-Tch -Ráncolja össze a szemöldökét, mire nevetve emelkedek fel róla. A kezemet nyújtom felé, amit egy rövid, meglepett tekintet után el is fogad, habár szerintem így is önerőből állt fel a földről, mivel semmi súlyt nem nehezett rám.

-Sokat fejlődtél -Mosolyog rám büszkén Zhongli, mire biccentek egyet, mintegy köszönetképpen -A mai órának vége. Mi lenne, ha egyfajta ünneplésként, elmennék egy étterembe?

-Tudod, hogy nem szoktam a halandók közt lenni...-Morogja oldalra fordítva a fejét Xiao, erre én sem tudok mit mondani.

-Most az egyszer igazán kivételt tehetnél, Xiao. Nem árt, ha egyszer te is megtekinted, hogy élnek az emberek.

-Légyszí, Xiao -Mosolygok rá édesen, mire felém kapja tekintetét. Irritáltan ciccent egyet, de már látom rajta, hogy beleegyezik. És valóban, a következő pillanatban biccent egyet, amitől pillangók keletkeznek a hasamban.

Szinte fél órán belül már a hatalmas tömeg közepén vagyunk, valahol Liyue szélén. Zhongli azt mondta, hogy errefele van egy igazán remek étterem, úgyhogy jelenleg most oda megyünk. Boldogan sétálok az emberek között, akik ahogy rám néznek, immár nem a szörnyet látják bennem. Nem húzzák a szájukat, és nem mutogatnak rám. És ez nagyon is jól esik, hiszen úgy látom, hogy Xiaonak tényleg igaza volt. Elkezdtek bízni bennem.

A világ azonban egy pillanatra mintha teljesen lelassulna, amikor a tömeg között, a több ezer ismeretlen arc között, hirtelen megpillantok egy ismerős tekintetet. Íriszei szinte a lelkemig hatolnak, jeges szemei fagyos fuvallatként hatnak rám, ahogy libabőrössé válik az egész testem.

Nem tudom, hogy megállok-e. Nem hallok semmit. A sárgás íriszek több millió kérdést ültetnek el bennem. Vajon csak álmodom? Csak beképzelem? Nem tudom.

Mire kettőt pislogok, a sötét hajkorona már eltűnik. Válaszok nélkül hagyva engem.

-[Név], minden rendben? -Hallom meg Xioa halk hangját, s abban a pillanatban minden újraindul. Hallom a lépteket, a beszédeket, és látom a mozgolódásukat.

Mint aki szellemet látott, úgy fordulok a fiú felé, majd kapaszkodok bele. Észre sem vettem, hogy remegni kezdtem, de ahogy lépni akartam, majdnem elestem, hogyha a fiú nincs előttem.

-[Név]...-Suttogja óvatosan, ám még ez sem segít rajtam jelen pillanatban.

Az, hogy megláttam Kojou Sarat, a Shogun leghűségesebb emberét, minden tervemet darabjaira szaggatta.