𝔻𝔼𝕊𝕋𝕀ℕ𝕐 [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ]

∆ 11. FEJEZET ∆

Sajnálom, előbb akartam hozni a részt!:( De cserébe, van egy kis...Khmajándék, a rész végén.:3

[Név]

A testem különböző pontjaiban levő szúrásokra lettem figyelmes, illetve azokra ébredtem fel. Egyre jobban fájtak, s ahogy egyre gyakoribbá váltak, szinte mindenhol kezdtem érezni őket, mintha csak kis tűket szurkáltak volna belém, legalábbis az elején. Ugyanis utána már mintha konyhakést fogtak volna, s akartak volna meggyilkolni vele.

Amikor kinyitottam a szememet, homályosan láttam. Azonban ez a tényező nem állított meg abban, hogy felismerjem, az ágyam mellett levő, zöldes hajú fiút, akinek arcát ugyan oldalról láttam, de szemeit még így is ki tudtam venni, pont ugyanúgy, mintha rám pillantott volna velük.

-X-Xiao...?-Nem gondoltam volna, hogy a hangom ennyire erőtlen lesz, és hogy ennyire be fogok rekedni, tulajdonképpen nem is tudom, hogy mitől. Csak arra emlékszem, hogy Albedo megitatott velem valamit...

Valamit...

Várjunk.

-Ez nem jó...Ez nagyon nem jó. Nem kellett volna még felkelnie...!

Albedo hangja egyszerre volt ijedt, és kétségbeesett. Nem értettem, miért, hiszen azon kívül, hogy úgy érzem, mindjárt meghalok, nincs is semmi bajom. Xiao felém tekintett, szerintem nem akart hinni a fülének, s a szemeinek egyaránt, mikor látta, hogy szemezek vele. Bár én semmit sem láttam belőle, csupán egy homályos pacát, de semmi baj. 

-[Név]...-A hangja nyugtató volt, muszáj volt elmosolyodnom. Azonban amint ez megtörtént, mintha a mellkasomra ólom súly helyezkedett volna.

-Xiao...Sajnálok...Mindent.

-Nem értelek-

-Kérlek, ezt később beszéljétek meg!-Szúrt oda Albedo leginkább Xiaonak, majd elé helyezkedett, és a homlokomra tette a kezét. Szinte azonnal el is kapta tenyerét, felszisszenve- Tűzforró a homloka,  nem értem, hogyan képes ezt túlélni. Egy rendes ember már rég elvesztette volna az eszméletét. 

-Hát...Nem vagyok ember, ez lehet a kulcs...-Motyogom, mire látom a szemem sarkából, hogy egy alig érzékelhető, bátorító mosolyt küld felém. Ezután elfordul, majd ügyködni kezd valamit az asztalnál. 

-Mi a baja?!-Mordul fel türelmetlenül Xiao, miután Albedo -bár látjuk, hogy siet- két perc után sem tudott semmivel sem szolgálni.

-Ettől féltem. Hogy nem jól reagál a teste -Azt hiszem, felém fordul- Ez itt a hatása. Túlságosan is magas láz, fájdalmak, és ha nem sietünk, akkor szívleállás.

-Akkor azt javaslom, hogy siess!- Áll fel egy pillanat alatt Xiao. Miért ilyen ideges? Hogyha meghalnék, akkor nem kellene tovább eltűrnie engem...

-Sietünk, amennyire csak tudunk. Sucrose -Szól a lánynak, aki azonnal ott terem -Készítsd elő a feltört Cor Lapisokat.

-I-Igen!

-Cor Lapis...?-Suttogom értetlenül. Egy követ akar használni? Mire?

-Rendben, egy óránk van még. -Pillant rám -Addigra készen leszünk az ellenanyaggal.

۞۞۞۞۞

-Idd meg. -Alig tudom felemelni a fejemet, így Albedo újból felajánlja segítségét. Lassan és óvatosan emeli számhoz a poharat, melyben a sárgás színű folyadék van, és odafigyel arra, hogy minden egyes cseppjét megigyam -Rendben. Mostmár minden rendben lesz.

-Köszönöm...-Motyogom, bár alig tudom felfogni a szavakat.

-Igen. Köszönjük, hogy majdnem megölted -Lép közelebb Xiao a szőkéhez, tekintetét nem igazán látom, de érzem az auráján, azt a negatív kisugárzást.