𝔻𝔼𝕊𝕋𝕀ℕ𝕐 [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ]

∆ 17. FEJEZET ∆

[Xiao]

Csak hagytam, hogy a lány egyre szorosabban hozzám bújjon, s  remegő karjaival belém kapaszkodjon. Gyengéden megfogtam a hátánál, majd jobban magamhoz ölelve, most az egyszer nem törődve azzal, hogy Liyueben vagyunk, több száz halandó között. Szüksége volt rám, és ezt nem hagyhattam figyelmen kívűl.

-Zhongli-sensei!- Szóltam utána a férfinak, aki mit sem tudva a helyzetünkről, fordult hátra hozzánk, és meglepetten pislogott, mikor megpillantott minket- [Név] nincs jól. Sajnálom, de máskor kell ezt bepótolnunk.

-Ugyan, ne kérj bocsánatot. Menjünk vissza a házamba, készítek teát -Csak bólintottam. Egész úton egy percig sem vettem le a lányról a szememet, és rendszeresen ellenőriztem, hogy még eszmélétenél van-e, s mindig megkaptam válaszomat abban a formában, hogy meg-megszorította a felsőmet.

De nem szólt semmit.

És ez a hallgatás csak még jobban kikészített.

Zhongli mutatott egy szobát, ahova lerakhattam őt. Ahogy rá pillantottam, néhány másodpercre találkozott a tekintetünk, de rögtön elkapta fejét tőlem. Mintha...Szégyenkezne.

Amint a mesterem kiment, én leültem vele az ágyra. Azonnal felhúzta térdét mellkasához, és azokba fúrta fejét, de mindketten tudtuk, hogy így nem tűnhet el előlem. Fontos emberré vált számomra, és nem akarom, hogy bármiféle kétségek gyötörjék őt azzal kapcsolatban, hogy valamit elmondjon nekem.

Egyik kezemet a sajátjára helyeztem, majd óvatos, körkörös mozdulatokal simogatni kezdtem bőrét, hüvelykujjammal.

-Oi, [Név]...-Suttogom, hangomra összerezzen, amit nem tudok hova tenni -Nem...Nem vagyok jó az ilyenekben. Mondd el, mi a baj.

-Nem merem...Xiao...Olyan...-Szaggatottan veszi a levegőt - Olyan sok minden történt.

-[Név]...

-Ha...Hazudtam neked...Xiao.

Elkerekednek a szemeim.

-Kérlek, halgass végig...Jó?

Ahogy felemeli a fejét, könnyáztatta szemeivel szembesülök. A szívem összefacsarodik a látványra, s bár nem értem az ezelőtti mondatát, bólintok egyet. Érzem, hogy egy hosszú, és tartalmas beszélgetésnek fogunk elébe nézni.

Megkaparja a torkát, majd állát térdére támasztja.

-Xiao...Engem nem azért küldtek, hogy megvédjem Liyue-t. Én...

Szinte lelassul az idő, ahogy ajkaival a szavait formálja. A mellkasomból az összes oxigén elszökik, és hirtelen mintha a világot kicserélték volna.

-Én bérgyilkos vagyok.

...

...

...

...

...

...

-Micsoda?

Még én is megijedek a saját hangomtól. Ahogy felkelek az ágyról, és szembe fordulok vele, minden gyűlöletemet képes vagyok a tekintetemmel hozzávágni. Fájdalmasan összeráncolja a szemöldökét.

-Az volt a feladatom, hogy megöljelek...Téged. De....De ahogy megismertelek, nem voltam rá képes. Megszerettelek, Xiao...És nem akarok többet Baal szolgája lenni. Mert igen, ő parancsol nekem. Értsd meg, nem volt más választásom, mint tenni, amit mondd- Xiao, a-annyira sajnálom ...-Megremeg a hangja- Nem akarlak megölni. Nem akarok többé megölni senkit...Annyi vér tapad hozzám...Nem vagyok képes bántani téged...