𝔻𝔼𝕊𝕋𝕀ℕ𝕐 [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ]

∆ 15. FEJEZET ∆

Írói megj.: Annyira örülök, hogy ennyien szeretnétek csatlakozni a szerverhez!:) Ma estefele, vagy holnap mindenkit meg fogok hívni!<3

۞۞۞۞۞

Mintha az idő megállt volna körülöttem. Azt akartam, hogy ez így is legyen. Csak annyit kívántam, abban a néhány másodpercben, hogy örökké tartson, ez a csodás pillanat. Ahogy ajkaimhoz csatolta sajátjait, egy teljesen új, eddig egyáltalán nem felfedezett érzés bukkant elő bennem, mintha villám csapott volna a testembe- s lelkembe egyaránt. Ez pedig földöntúli volt, de szerencsére pozitív értelemben.

Észre sem vettem, hogy a pillanat hevében elveszve, karjaimat Xiao nyaka köré fontam, s néhány újammal beletúrtam hajába. Azonban mielőtt ezt realizálhattam volna, a fiú megszakította csókunkat, s tekintetével mélyen az én íriszeimbe hatolt.

-Te...Élvezted ezt?- Kérdezte alig hallhatóan, én pedig ezeket a szavakat hallván, csaknem kishíján szívinfarktust kaptam.

-Konkrétan meghalnék még egy csókodért -Szaladt ki a számon hevesen, mire nem csak ő, hanem én is meglepetten pislogni kezdem. Nem tudtam nem észrevenni, a fiú szemei alatt gyorsan megjelenő, pirosas árnyalatot, mely mosolyra késztetett engem. A mellkasomban gyors ütemben, a lehető legboldogabban dobogott fel a szívem, mikor Xiao ajkai elnyíltak egymástól.

-Hasonlóan érzek -Suttogta, majd lehunyta a szemeit, és újból csókot kezdeményezett. Csaknem a fellegekben kezdtem járni, ettől a kicsit sem eltúlzott boldogsától, melyet éreztem. Ám sajnos, ez utóbbi csatánk nem tartott sokáig, ezúttal hamarabb elhúzódott számtól -[Név]...

Ahogy kiejtette a nevemet, a hátamon végigfutott a hideg.

-Xiao?

-Sajnálom. Sajnálom, hogy elrángattalak onnan -Utal az Albedonál történtekre -Nem...Nem akartam, hogy vele legyél.

-Féltékeny Yaksha - Nevetem el magamat kedvesen -De mostmár tudod, hogy nem Albedo az, akit választottam.

A homlokát az enyémnek dönti -Örülök.

Pár percig így álltunk, egymással szemben. Alig tudtam felfogni, hogy mi is történt az elmúlt órában, hiába kiáltott rám az agyam, hogy mégis mit műveltem, a szívem ebben a percben volt a legboldogabb. Mikor Xiao karjai között lehettem, és végre kifejezhettem iránta azt, amit mindvégig éreztem, amióta csak megismertem. Szeretem őt.

És ahogy rám tekint, nem is kell kimondania, hogy tudjam, ez ugyanígy van. Viszont szeret engem.

Ujjaival lassan derekamat kezdte cirógatni, majd egyre feljebb simogatott. Amikor viszont a sebemhez ért, összerezzentem, és felszisszentem.

-Nem gondoltam bele, hogy még ennyire érzékeny -Suttogja -Én pedig rákényszerítettelek az edzésre.

-Ha nem gondoltam volna, hogy muszáj erősödnöm, hidd el, nem mentem el volna veled. Nem a te hibád. Én voltam meggondolatlan. Ha hazamegyünk, bekenem -Csak azt nem tudom, hogyan. De ezt nem mondtam ki.

Csak biccentett. Ezután elindultunk hazafele, a csend pedig, mely kettőnk között volt, immár sokkal, de sokkal barátságosabb volt. Nem volt kínos, és nem kényszerített arra, hogy mondjak valamit. Nem fojtogatott, s én ennek kimondhatatlanul örültem.

Már csak a felszínre törő büntudatommal kelle csinálnom valamit.

Amint megérkeztünk a fogadóba, nekem az volt a tervem, hogy bemegyek a szobámba, és végre bekenyem a hátamat, hiszen már eléggé égetett. Ahogy beléptem, s felvettem a kenőcsöt viszont eszembe jutott, hogy egyedül aligha fogom tudni bekenni.

-Segítek -Hallom meg Xiao hangját az ajtóból, mire azonnal felé fordulok. Kicsit megszeppenve veszem tudomásul, hogy a fiún egyáltalán nem lehet látni, hogy zavarban lenne. Valószínűleg csak jól tudja leplezni az érzelmeit.

-Öhm...Köszi -Motyogom alig hallhatóan, s ahogy leülök az ágyam szélére, mögöttem szinte azonnal be is süpped a takaró. Akaratlanul is eszembe jut, amikor Albedoval voltam ugyanebben a helyzetben, s hiába tudom, hogy Xiao nem tenne velem semmit sem, a hasam mégis görcsbe rándul. Elhúzom a számat, melyet valószínűleg észre vesz, mivel rögtön meg is szólal.

-Mi a baj?

-Semmi, tényleg -Vágom rá túlságosan is gyorsan, már egyből tudom, hogy tudja, hazudtam. Sóhajtok, hiszen tudom, hogy nem elvárja tőlem, hogy most mondjam el, mi bánt -Csak...-Megszorítom a plédet, visszaemlékezve a kínos szituációra- Öhm...Szóval egy nap, amikor Sucrose nem tudta bekenni a hátamat, Albedo csinálta ..És...Hát...

Feláll, majd immár elém ül. Amikor rá pillantok, a szemei mintha élénken világítanának, íriszei pedig visszafogott dühről árulkodnak.

-Mit csinált az a szemét?-Kérdezte halkan, hangsúlyából még rajtam is végigfutott a hideg.

-Csak megpuszilt. Nem komoly- Kezdem el mentegetni, s mikor látom, hogy feláll, karja után kapok -Xiao! Igazából meg is beszéltük a dolgot, nem volt semmi baj-

-Élvezted?

-Micsoda? Nem. Ezért beszéltem meg vele -Pirulok el. Rögtön ezt kérdezi? -Az egyetlen csók, amit élveztem...Az a tied, buta -Motyogom elfordítva fejemet. Amikor viszont nem hallok választ, másodpercek múlva sem, lassan visszafordulok a fiúhoz.

A látvány miatt pedig muszáj halkan elnevetnem magamat. Az egyik kezét szájához emeli, így csak a füle tövénél levő rózsaszínes árnyalatból tudom, hogy sikerült zavarba ejtenem őt. Az ujjaimat, mellyel eddig csuklójánál fogtam, lassan odavezetem tenyeréhez, majd összekulcsolom ujjainkat. Összeszorítja szemeit, s megköszörüli torkát, de azután ő is rákulcsolja sajátjait kézfejemre.

-Most, kérlek...-Szólítom meg kedvesen -Felejtsük el ezt. Rendben?

Feszülten kifújja a levegőt, de bólint egyet. Visszaül mögém, mire a szívem a torkomban kezd dobogni. Lassan leveszem a felsőmet, hogy a fiú rálátást tehessen a sebre, hogy be tudja kenni. S nem sokkal ezután meg is érzem Xiao ujjait, melyek olyan puhán érnek hozzá, mintha még mindig friss lenne. Bár már nem annyira fáj, hogyha hozzáérnek, mégsem a legkellemesebb érzés. Bár Xiao érintésétől belül mintha teljesen elolvadnék, olyan édesen simít végig a felületen, és ahogy a hideg kenőcs lassan lenyugtatja bőröm, egy kellemes sóhaj szökik ki ajkaim közül.

-Jobb?

-Igen. Köszönöm -Hátra fordulok, és elmosolyodok. Ami viszont meglep, hogy az Adeptus azonnal elkapja tőlem tekintetét, és még az előbbinél is jobban elvörösödik -Huh? Mi a baj?

-K-Kapj fel magadra valamit...Idióta -Morogja, miután erősen megköszörülte a torkát.

Oh.

OH BASSZUS!

Elfelejtettem, hogy nincs rajtam felső!

Azonnal visszafordulok, és világrekordot döntő sebességgel magamra kapom az előbbi ruhát, mely rajtam volt, mialatt legalább ezerszer elsuttogom bocsánat kéréseimet.