𝔻𝔼𝕊𝕋𝕀ℕ𝕐 [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ]

∆ 14. FEJEZET ∆

-Igazán örvendek -Mosolygok az előttem álló lányra. Első ránézésre igazán szimpatikusnak tűnik, amikor pedig viszonozza üdvözlésemet, egy hasonlóan kedves mosollyal, szinte biztosra mondhatom magamban, hogy Ganyu egyáltalán nem jelent veszélyt, semmilyen értelemben sem.

-Úgyszintén. Sokat hallottam már rólad -Dönti kicsit oldalra a fejét, így égszínkék haja jobban vállaira hull. Ekkor észreveszem, a bal karján végighúzódó, halovány heget. Amikor meglátja, mit nézek, csak legyint egyet -Igazán semmiség.

-Hát jó...

-Ganyu, gyere. Kezdünk -Xiao türelmetlenül fonja keresztbe mellkasa előtt karjait -Teljesítsd a szokásos pályát, utána pedig a nehezítettet próbáljuk meg.

-Hai -Bólint az Adeptus lány, immár komolyabb arckifejezéssel. Felém fordul -Kérlek, foglalj helyet bárhol.

Csak biccentek. Igyekszem nem észrevenni, az egyre erősebben lüktető, fájdalmas érzést a hátamban, mely biztosan a hirtelen túltolt edzésem következménye. Nem tudom, hogy vajon kívűlről hogy néz ki, mindenesetre remélem, hogy nem látszik semmi sem. Albedo adott számomra egy kenőcsöt, melyet még az elején elég gyakran kellene használnom, de tekintettel arra, hogy magamnak nem tudom bekenni a hátamat...Nos, nemigen tudtam még hasznát venni.

Talán Xiao...

Nem, dehogyis.

Majd megkérem Verr Goldetet. Maximum.

Bár próbáltam elhessegetni az előbbi gondolataimat, miközben leültem annak a fának a tövébe, mely előtt Xiao állt, Ganyu technikáját figyelve, az arcom egyre vörösebbé vált. Térdemre támaszkodtam, majd egyik tenyerembe temettem arcomat.

Ne gondold túl...

Ne gondold túl...!

Azonban ahelyett, hogy a gondolataimból sikeresen kitöröltem volna a képet, amelyen Xiao segít nekem, a képzeletem akaratlanul is teljesen más irányba húzta el az egészet.

Letette az ágyam mellett levő asztalra a kötszert és a gyógykenőcsöt...

Csendben leült mögém, és megfogta a kötés elejét, majd elkezdte, körbe-körbe adogatva két keze között az egyre hosszabb, fehéres anyagot eltávolítani. Éreztem, hogy az arcom akaratlanul is vörösebb lesz.

Mikor végzett, feltekerte a használt kötést, majd eltette. Ezután kent egy kicsit az ujjaira a kenőcsből, majd olyan óvatossággal kezdte bekenni a hátamat, mintha porcelánból lennék.

Ezután eltette a kenőcsöt is, majd elkezdte rám tekerni az új anyagot.

-Kész vagyunk. Ügyes vagy -Elvörösödök utolsó mondatától, de főleg a következő cselekedétől szökik ki, minden egyes bent tartott levegőm a helyéről, és kezd el mindenféle madár csapdosni a hasamban, egyre vadabbul.

Ugyanis az ajkaival, egy leheletkönnyű csókot nyom, egyenest a fülem mögé.

-[Név]...-Suttogja, szinte el nem véve ajkait bőrömről. Jóleső bizsergés járja át az egész testemet, ahogy pedig megérzem, hogy ujjait lassan derekamra csúsztatja, s édesen cirógatni kezdi bőrömet, egy sóhaj hagyja el ajkaimat...

Álljunk meg...

-[Név]...

Micsoda?

-[Név]...!

Miről fantáziálok?!

-[Név]!