𝔻𝔼𝕊𝕋𝕀ℕ𝕐 [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ]

∆ 13. FEJEZET ∆

-Jó...Reggelt...

Próbálok olyan természetesen mozogni, ahogyan csak lehet. Nem szeretném, hogyha Xiaon kívűl más személyek is értesülést szereznének a sebemről, azonban ezt a tervemet elég nehéz megvalósítani, tekintettel arra hogy úgy érzem, mintha a hátam bármelyik percben széthasadna. Verr Goldet újból mosolyra húzza a száját, mint minden egyes reggel, amikor meglát.

-Jó reggelt. Hogy aludt?

Konkrétan semmit nem aludtam az Adeptusotok miatt...

De mindegy.

-Jól. De kérlek, mondtam màr, hogy ne magázz -Megrázom a fejemet -Van feladatunk?

-Jelenleg nincsen.

-Értem...

-[A/Név].

Kicsit megremegek, ahogy meghallom a fiú hangját. Kívűlről, a teraszról hív, én meg nagy nehezen, de megteszem azt a pár lépést viszonylag normálisan, amíg odaérek. Amint kilépek, szinte megcsap a hideg idő, mely igencsak meglep, hiszen az utóbbi hetekben igen nagy meleg volt. A vállamhoz emelem kezeimet, majd Xiaohoz fordulok, aki eddig néma csendben figyelt engem.

-Remélem te is észrevetted, hogy a kardforgatásod nem az igazi -Mondja ki hirtelen, mire nekem összeakad a szemöldököm.

-Hah? Honnan veszed ezt? Még, hogyha kardot használnál, akkor el is hinném, hogy valamennyire értesz hozzá! De nem-

-Beszéltem a mesteremmel. Ő tanított engem is, még...Régen.

-De-

-Nem fogok elfogadni nemleges választ -Néz rám hirtelen, szúrós szemekkel -Van mit csiszolnunk mind az Adeptus erőd használatában, mind a fegyvered forgatásában. Nem fogom minden egyes alkalommal megmenteni a seggedet, szóval...-Morogja, mondata végére elhalkul. Azonban erre, már nem tudok mit mondani.

Való igaz, hogy párszor megmentett engem. És abban is igaza van, hogy tényleg lenne mit tanulnom. Baal sosem tanított engem, főképp nem az önvédelemre. Maximum arra, hogy hogyan használjam az íjat, mondván, hogy egyszer biztosan hasznomra válik az a tudás, a kardom használata mellett.

-Délután találkozok Ganyuval, segítek neki az ereje gyakorlásában. Te neked is jön kell.

-Hah? Már megbocsáss, de nem parancsolhatsz nekem-

-Ha meg akarsz halni, mert olyan gondatlan voltál hogy nem akartál jobbá válni, mint amilyen most vagy, ám legyen -Rántja meg a vállait -De ne számíts arra, hogy akár még egyszer megmentelek.

Olyan szúrós tekintettel nézett rám, hogy már majdnem elszégyelltem magamat. Megforgattam a szememet.

-Jólvan...Megyek én is.

-Azelőtt pedig leckéket fogsz venni Zhongli-mesterrel.

-Zhongli...? Ő a mestered? -Biccentem oldalra a fejemet, csak bólint egyet.

-Indulunk. Gyere.

Ellentmondást nem tűrő hangjára ha csak egy kicsit is, de meginogok. Úgy vélekedtem, hogy az utóbbi napokban, mintha kicsit közelebb kerültünk volna egymáshoz, még akkor is, hogyha sokszor veszekedtünk. De olyan nehéz kiigazodni rajta, hogy nem is bírom mindig elviselni...S mégis, ettől függetlenül, úgy érzem, mindig vele akarok lenni. Ezért nem is mondok semmit sem, csak követem őt, az úton, egészen Liyuebe.

-...Úgy hittem, hogy nem szoktál bemenni Liyuebe, az emberek közé -Csúszik ki a számon eme gondolat, amit úgy hallottam másoktól. Csak felmordul.