𝔻𝔼𝕊𝕋𝕀ℕ𝕐 [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ]

∆ 9. FEJEZET ∆

[Név]

Megkönnyebbülök, amikor látom, hogy Xiao tényleg, épségben visszajött a harcból. A történtek után nem szólunk egy szót sem, valószínű azért, mert igazából nincs is mit mondanunk, a másiknak. Bár legszívesebben elmondanám az igazat, szinte bármelyik pillanatban, az mégis felérne a halálos ítéletemmel.

Túl közel kerültem hozzá. Semmilyen érzelmet nem kellene, hogy érezzek iránta, ráadásul ilyenkorra már mindenképpen végezni szoktam az áldozataimmal. S ha csak Baal nem tudta előre, hogy ez nekem nagy, és hosszú feladat lesz, akkor nagy valószínűséggel hamarosan érkezni fog tőle egy levelem, miszerint siessek már, vagy egyáltalán kész vagyok-e, esetleg még meg sem találtam Xiaot.

Nem akarom, hogy elérkezzen az az idő, ám amikor beléptem a szobámba, az ablakpárkányomon egy varjú csücsült, amikor pedig benyitottam, felkapta rám a fejét. Azonnal odaszállt hozzám.

A lábához pillantottam, a gyomrom pedig egyből görcsbe rándult. Tudtam, hogy mit hozott, s azt is, hogy kitől jött. Egyből felismertem, a szokásosan tökéletesen összehajtott papírt, mely körül színarany kötél volt, mely megakadályozta abban, hogy szétszakadjon a levél.

-Baal...-Suttogtam, mielőtt kivettem volna az üzenetet rejtő papírt. Nem akartam kivenni. Nem akartam tovább Baal szolgája lenni, nem akarram magyarázkodni, engedelmeskedni neki, de tudtam, hogy nincs más választásom. Ilyen érzelmeket az első tíz évben éreztem, amikor hozzákerültem, s még élt bennem a remény, hogy valaki megmenthet engem. Azóta természetesen nincs bennem semmi fény, hogy megváltozhat a sorsom, hogy ezután a sok gyilkolás után, számomra még lehetséges a boldog élet. Csak a hatalmas sötétség, a reményvesztettség, a bánat, a gyarló gondolataim, melyes minden egyes alkalommal elmondják, hogy milyen szívtelen és kegyetlen féreg vagyok, ahányszor csak megölök egy ártatlant.

Nincs más választásom. Sajnálom.

"Üdv [A/Név]

Remélem, hogy nem kajlódtál el a feladatodtól. Mindenesetre remélni merem, hogy minél előbb véghez viszed, és megölöd Xiaot, minél előbb. Szeretném, hogyha egy héten belül már meglenne, illetve azután ne gyere vissza. A következő áldozatod is Liyue-ben lesz, és nem akarjuk, hogy felesleges utakat tegyél meg. "

A saját nevét nem írna már oda, én pedig rögtön egy kisebb elektromosságot juttatok az ujjamba, ezzel pillanatok alatt felcsap egy láng, melynek következtében pár másodperc alatt, már csupán a szürkés-fekete hamu omlik cipőmre. Ugyanis ennyi maradt, az Örrökévalóság Istenének leveléből. Nem derülhet ki sohasem, hogy ezt a levelet elküldte.

Összepréselem az ajkaimat, miközben a bűntudatom egyre maróbbá válik. A mellkasomhoz helyezem kezemet, és lehajtom a fejemet. Csak öld meg. Ne foglalkozz az érzelmeiddel, a küldetésed fontosabb. Mondogatja a belső hangom, s még mielőtt reagálni mernék akármilyen formában is, egy kövér könnycsepp esik le, a levél hamujának tetejére, ezzel egy fekete pontot hagyva maga után.

A fenébe is! Nem akarok távol maradni tőle!

Ezt súgta a szívem. Én pedig, akár egy idióta, engedelmeskedtem neki. Még, hogyha ez önző dolog is volt, egyszer az életben, az akartam lenni.

És nem foglalkoztam a következményekkel sem.

Elkezdtem rohanni. Fel, fel, fel a lépcsőn, könnyeimtől csillogó szemeimmel nem foglalkoztam. Sőt, semmivel nem. Csak azzal, hogy széles mosollyal üdvözöljem Xiaot, aki, amint meglátott, összeráncolta a szemöldökét.