Into your arms [✓]

3. Fejezet

Jó pár hét eltelt már mióta Katelyn elmondta Damonnek a történetét. Azóta nem igazán találkoztak, Katelynt lefoglalta a tanárkodás, szinte normálisnak volt mondható most az élete. Caroline-nal szinte már barátok lettek, de Stefan és Bonnie még mindig gyanakodtak rá, hogy „valami nincs rendben vele". Katelyn elkapott egy beszélgetést közöttük, amiből kiderült, hogy Elena tud a vámpírokról és Katherine-ről is.

Hamarosan itt az alapítók napja, az iskola vezetősége külön felhívta a figyelmet arra, hogy történelem órán az alapítókról legyen szó. Hétvégén lesz egy szépségverseny is. Katelynt felkérték, hogy legyen az egyik zsűri, de a lány elutasította a felkérést.
- Nagyon sajnálom, hogy nem leszel zsűritag. – hallott egy ismerős hangot a lány a háta mögül. Éppen a grillben ebédelt. Elizabeth Forbes ült le vele szembe, Caroline anyja és a város seriffje. – Pedig azt hittem elintézed, hogy Caroline nyerjen – nevetett.
Katelyn elmosolyodott.
- Kis hal vagyok én ahhoz, Liz.
- Azért eljössz?
- Természetesen. Caroline-nak már megígértem, hogy megcsinálom a haját. Tökéletesnek kell lennie. Legalábbis ezt várja el tőlem a lányod – nevetett fel.
- Akkor ott találkozunk.

Katelyn hazament előkészítette a ruháját a másnapi eseményre. Louise jelent meg az ajtóban.
- Tényleg elmész?
- Miért ne?
- A tűzzel játszol...
- Miért is?
- Minél jobban felhívod magadra a figyelmet, annál nagyobb esélye van Klausnak megtalálni minket.
- Ugyanmár, a létezésemről sem tud... Ráadásul Damon megtartja a titkunkat.
- Te tudod, de szerintem felelőtlen vagy. – azzal ott hagyta.
Katelyn elmerengett azon, amit barátnője mondott neki, a csengőt se hallotta. Arra eszmélt, hogy Damon hangját hallotta maga mellett.
- Csini. Ebben jössz holnap?
Katelyn megrezzent.
- Nálatok nem szokás csengetni?
- Csengettem. Amúgy meg a boszi barinőd beengedett.
- Mit keresel itt?
- Csak hallottam, hogy jössz holnap, gondoltam megnézem, mi van veled?
- Miért érdekel?
- Igazából tanácsot kérnék.
Katelyn a férfira emelte a tekintetét. Damon arckifejezése gondterhelt volt.
- Ez komolynak hangzik, ülj le.
A férfi leült az ágyra, és egy darabig csak a plafont fürkészte, majd megszólalt.
- Nem voltam teljesen őszinte Katherine-nel kapcsolatban. Nem csak arról van szó, hogy ő változtatott át minket, nagyon sokáig játszadozott velünk. Én szerelmes voltam belé, de úgy érzem ő csak Stefant szerette. Amikor először megláttam Elenát, csak azért akartam megismerni, mert azt hittem ő Katherine. Aztán kiderült, hogy a szöges ellentéte. Összejöttek Stefannal és én úgy érzem „ismét" elvesztettem.
Katelyn egy ideig hallgatott, nem tudta mit is mondhatna.
- Mit vársz tőlem?
- Jobban belegondolva semmit. Csak jól esett elmondani valakinek. Holnap találkozunk. – felpattant az ágyról, és indulni készült.
- Damon várj.
A férfi megállt az ajtóban.
- Kat mi tévő legyek?
A lány vissza húzta a szobába és becsukta az ajtót.
- Nem akarok önző lenni, nem akarom az öcsémet bántani, de olyan érzéseket érzek, amiket nem tudok megmagyarázni.
A férfi zaklatott lett, fel alá járkált a szobában.
- Damon nyugodj meg légy szíves.
- Nem tudok! – kiabált rá a lányra.
Katelyn megfogta a fiú karját.
- Nézz rám, nézz a szemembe! – két kezével orcáira simította kezeit és a férfi szemébe nézett. Homlokának döntötte homlokát.
- Kat ki akarom kapcsolni...
- Ne! Ha kikapcsolod, mit gondolsz, nem fogsz olyat tenni, amivel bánthatod őket?
A férfi nem szólt semmit, lehunyta szemeit és a lány vállára hajtotta a fejét.
- Azt hittem azt mondod majd, amit hallani akarok.
- Mit akartál hallani?
- Hogy szarjak arra ki mit gondol és csapjam le Stefan kezéről.
Katelyn felnevetett.
Damon magához húzta a lányt és szorosan megölelte. Katelyn szívverése felgyorsult. Bár nem érzett úgy a férfi iránt és azóta az alkalom óta nem történt semmi kettőjük közt, a kémia mégis dolgozott.
Damon érezte, ahogy a lány az ölelésébe simul és megérezte illatát, megmozdult benne valami, jó lett volna érezni a lány testét, mégis úgy érezte nem teheti ezt most meg.
- Köszönöm Kat, hogy meghallgattál. – a férfi elengedte és egy homlokpuszival búcsúzott.
Katelyn a nap hátralevő részében ki sem ment a szobájából, Caroline hívogatta, de nem volt kedve beszélni a lánnyal, mikor már ötödjére hívta, felvette a telefont.
- Na végre, már vagy négyszer hívtalak! Meg kell beszélnünk, hogy mikor jössz el holnap! én olyan 9-re gondoltam!
- Caroline a verseny csak 3-kor lesz.
- Tudom, de nem bízhatunk semmit a véletlenre, ezt a versenyt meg KELL nyernem. Nem nyerhet Elena. Oh bocsánat, ez bunkó volt.
- Jól van Caroline, ott leszek 9-re!
- Imádlak! – azzal kinyomta a telefont.