Into your arms [✓]

13. Fejezet

- Ti ismeritek egymást?
- Katelyn, kérlek, menj a közeléből!
- Elijah mondd már, hogy mi folyik itt!
Tanya hirtelen a lány mögé lépett és két hüvelykujját a lány halántékára tapasztotta.
- Ne! – Elijah egy mozdulattal ott termett és próbálta lefeszíteni a lány fejéről Tanya ujjait, időközben Klaus is oda sietett és segíteni próbált fivérének, ám a nő erősebbnek bizonyult.
- Esélyetek sincs! Ennyi év után erősebb lettem, mint valaha! Az én köröm jön, Elijah! Lássuk megbirkóztok-e újdonsült kis kedvencetekkel! – Tanya elengedte a lány halántékát és menekülőre fogta, ám Kol útját állta és lefogta.
- Hova-hova? Már emlékszem rád, szirén!

- Katelyn! Hahó! – Elijah szólongatta a lányt, aki időközben a földre rogyott. Klaus és Kol egy tömlöcszobába vitték Tanyat és lekötözték.
- Elijah... Én tehetek róla! Mindenről én tehetek! – a lány sikoltott fájdalmában.
- Miről beszélsz? Térj magadhoz! – Elijah a lány előtt térdelt és próbálta felvenni a szemkontaktust. – Niklaus!
Katelyn szemei izzani kezdtek.
- Miattam haltak meg!
A férfi lassan felfogta.
- Katelyn, ez butaság! Nézz rám, nem te tehetsz a szüleid haláláról! – időközben Klausék is visszaértek, a lány egyenesen rá nézett.
- Nem... Ő tehet róla! – Klaus felé iramodott, szemei még mindig sárgán izzottak, már lendítette volna Klaus felé az öklét, de félúton valamiért megállt. Fejében harcolt az érzés ellen, tudta, hogy nem akarja megtenni, mégis meg kellett tennie. Elijah ott termett mellette és arrébb vonszolta öccsétől.
- Katelyn nézz rám, ne hagyd, hogy beegye magát az elmédbe! Erős vagy, tudom, hogy menni fog!
- Elijah... - a lány zokogni kezdett. – Nem megy...
- Ne mondd ezt...
- Nem vagyok jó ember... Miattam haltak meg... Az egész falkát, Josephet, Louise-t, mindenkit miattam öltek meg! El vagyok átkozva Elijah, értem fog jönni, nem akarok oda kerülni Elijah, ne hagyd, kérlek! – patakokban folyt a könnye.
- Nem jön érted senki Katelyn! Hallgass rám, nézz rám! Veled nem fog történni semmi rossz, hallod? Harcolj, zárd ki a fejedből! Képzeld el, hogy a tengerparton vagy! Fordítsd a nap felé a fejed, hogy az árnyak mögéd kerüljenek! Ne nézz hátra, csak menj tovább!
A lány kicsit megnyugodott, majd újra zokogásban tört ki.
- Elijah... nem vagyok elég erős!
- Dehogynem! – Klaus ragadta meg a kezét és szemébe nézett – Hibrid vagy! A legerősebb lény a világon! Harcolj!
A lány becsukta szemeit és próbálta elképzelni amit Elijah mondott neki, képzeletben a nap felé rohant. Pulzusa kezdett lassabbodni. Kinyitotta szemeit, amik már nem izzottak. A két férfi egyszerre sóhajtott fel.
- Jól vagy?
A lány aprót bólintott, Elijah pedig magához húzta.
- Elijah ki ez a nő?
- Ő az a szirén, akiről meséltem...
Katelyn hitetlenkedve nézett a férfira.
- De... hogy élhetnek ilyen sokáig?
- Fogalmam sincs.
- Ki kell derítenünk. – Klaus elindult a szirén felé, Elijah is utána indult.
A lány tétovázott, végül ő is elindult, az ajtóban viszont megállt, nem akart bemenni, így a falhoz dőlve hallgatta a beszélgetést.
- Elijah. Jó, hogy végre láthatlak. Hiányoztál.
- Mit keresel itt Tanya?
- Hát nem egyételmű? Téged!
- Ennyi idő után is? Mégis miért?
- Mert mindig megszerzem, amit akarok! És téged nagyon akarlak magamnak. Annyira közel voltam legutóbb. Élhetnénk boldogan.
- Feltéve, ha az üresfejű bábud leszek...
- Már el is felejtetted, milyen jókat beszélgettünk?
- Az régen volt.
- Azóta mennyi minden történt, évtizedekig lenne témánk!
- Te megörültél.
- Miért? Hiszen oda voltál értem, imádtad, ha énekeltem neked.
- Mert szirén vagy. Muszáj vagyok szeretni.
Tanya énekre nyitotta a száját, Kol és Klaus egyből befogták a fülüket, de Elijah nem. Szemrebbenés nélkül hallgatta.
- Miért nem hat?
- Mert már nincs felettem hatalmad, Tanya.
- Miatta van? Katelyn az oka? – dühösen kérdezgette a férfit. – tudod, olyan könnyű volt behálózni. Két barátságos mosoly és már dalolt, mint a pacsirtamadár. Tényleg egy ilyen üresfejű libát választanál helyettem? Hiszen intelligens vagyok, majdnem annyi idős, mint Te, összetartozunk, ezt te is tudod!
Katelyn idegesen jelent meg előtte.
- Bíztam benned!
- Nem kellett volna, de láthatod, nem tudsz nekem ellenállni – mosolygott rá a lányra. Szemébe nézett és dúdolni kezdett.
Katelyn harcolt ellene, s bár minden erejét felemésztette, nem engedte be az elméjébe újra.
- Lenyűgöző... Mégsem vagy olyan kis esetlen, mint ahogyan mutattad eddig magad.
- Belenyúltál a darázsfészekbe, Tanya. Az nem érdekel, ha engem bántasz, de azt nem hagyom, hogy azokat bántsd, akiket szeretek!
- Ó tudom azt én nagyon jól, drágám. A fejedben jártam. Majd meglátjuk, ki az erősebb, te, vagy a hangok a fejedben? – vigyorodott el a nő.
- Már legyőztem az árnyakat, akiket rám küldtél!
- Ó ez csak a kezdet volt – nevetett fel. Katelynnek nem kellett több, egy mozdulattal eltörte a nyakát.
- Már 800 éve ezt kellett volna tennetek. – azzal ott hagyta őket és a szobájába zárkózott.
Meglehetősen aggasztották a nő szavai. Idegesen járkált a szobájában. A többiek többször is próbálkoztak bejutni hozzá, de kivétel nélkül mindenkit elküldött.