Into your arms [✓]

14. Fejezet

- Amondó vagyok, hogy ünnepeljünk!
- Benne vagyok, Rebekah! – vigyorodott el Katelyn. – Többiek?
- Azt hiszem mindenkire ráfér. – mosolygott Elijah.
- Hát én akkor megyek is készülődni. – mondta Rebekah és ment mindenki amerre látott.
- Klaus! – Katelyn a férfi után szólt. – Beszélhetnénk négyszemközt? Klaus bólintott és a festőszobába mentek. A lány nagyot sóhajtott és beszélni kezdett. – Sajnálom, ahogy veletek viselkedtem, de lásd be, hogy nem hagytatok választást. Köszönöm, amit ma értem tettetek.
- Semmiség volt, kedves.
- Kérhetnék egy szívességet?
- Akármit.
- Ha már sikerült letisztázni a dolgainkat, szeretném elhívni Marcelt és Davinát. Tudom, hogy Marcellel eltávolodtatok egymástól, de a mai nappal én úgy gondolom, van némi esély arra, hogy rendezzétek magatok között a nézeteltéréseiteket.
Klaus elismerően bólintott.
- Azt hiszem semmi akadálya. Most menj, öltözz át, én pedig elintézem Marcelt.
- Köszönöm. – mosolygott a lány és felment a szobájába.

Gyorsan letusolt majd felöltözött. Úgy döntött, hogy nem veszi elegánsra a figurát, egy egyszerű farmernadrágot és egy fehér, hosszú ujjú, hosszított derekú felsőt vett fel. Haját kiengedve hagyta és szempillaspirált tett fel, majd lement a társalgóba, ahol a személyzet már terített a vacsorához. Senki sem volt még lent. Végig nézett a helyiségen, majd a ház többi részén is.
Tehát mostantól ez az otthonom.
Elmosolyodott a gondolatra, majd derekán simítást érzett. Elijah volt az.
- Csinos vagy.
- Ahogyan te is – lopott egy csókot a férfitől.
- Ó fúj, akkor ezentúl ezt kell majd lesnünk? – ment el mellettük Kol vigyorogva, mire a lány tarkón vágta. – Áú! – nevetett
- Megérdemelted. – nevetett a lány is.

Hamarosan mindenki beszállingózott és asztalhoz ültek. Klaus ült az asztalfőn. Jobbján Elijah, Katelyn és Kol. Balján Rebekah, mellette két üres teríték.
- Várunk még valakit? – kérdezte a nő. Ebben a pillanatban jelent meg Marcel és Davina. Rebekah mellett Marcel ült le, mellette pedig Davina. – Hát ti?
- Én hívattam meg Rebekah. Köszönöm, hogy eljöttetek. – Marcel biccentett, Davina pedig meg sem szólalt. Igazából elég dühösnek tűnt.
Klaus megköszörülte a torkát.
- Nos, így hogy mindenki itt van, köszönöm, hogy eljöttetek. Azt hiszem mindenki számára tanulságos volt a mai nap. 1000 éve ígéretet tettünk egymásnak, hogy soha, semmi nem választ el bennünket, örökkön-örökké egymás támaszai leszünk. Örvend a szívem, hogy ezt már nem csak a testvéreimmel oszthatom meg. Emelem poharam, erre a sorsdöntő napra. – valóban megemelte a poharát, amiben vörösbor gyöngyözött. Mindenki vele emelte a poharát és egyszerre kortyoltak bele. – Kezdődjön hát, a lakoma! – ült le a férfi.
- Valójában szeretnék én is toastot mondani. – állt fel félszegen Katelyn. – Tudom, hogy nem indult gördülékenyen a kapcsolatunk – végig pásztázta tekintetével az asztalnál ülőket. – De köszönöm mindenkinek, különösen neked Davina, hogy félretetted ellenségeskedéseinket és segítettél. Nemes tett volt, tudom, hogy nagyon nehéz volt neked és soha nem fogom ezt elfelejteni. – a lány hirtelen nem tudta mit mondjon, ezért csak egy halvány mosolyt küldött Katelyn felé. – Nekem sohasem voltak barátaim, vagy családom. Most viszont ki merem jelenteni, hogy a barátaim egyben a családommá váltak. Ígérem, méltó leszek hozzátok és köszönök mindent. – azzal leült, felemelte poharát és belekortyolt. Elijah az asztal alatt megszorította másik kezét.

A vacsora jól telt, nevetve régi történeteket meséltek egymásnak, még Marcel is mondott egy jó párat. Davina és Katelyn csak velük nevettek. Katelyn észre vette, hogy Kol és a lány feltűnően sokat szemezett egymással, ezen mosolyognia kellett. A vacsora után úgy döntöttek, hogy lemennek a Rousseau's-ba kicsit kiereszteni a gőzt. A bárban fergeteges volt a hangulat, szabad színpad napot tartottak. Pár legördített ital után Elijah levette zakóját és a zongora mögé ülve bekapcsolódott az éppen zenélők közé. Egy gyors ritmusú dalt játszottak éppen. Elijah fülig érő mosollyal követte őket, amitől Katelynnek is mosolyra húzódott a szája. A bár pultnál támaszkodott és onnan nézte a férfit, aki sokszor odasandított játszás közben. A lány végig pásztázta a bar-t, Davina és Kol egymással táncoltak, mindkettőjükön látszott, hogy nagyon jól érzik magukat. Marcelt és Rebekah-t sehol sem látott, viszont meglátott valami érdekeset. Klaus és a pultos lány nevetgélve beszélgettek egymással.
Lehetséges lenne, hogy a nagy Klaus Mikaelsonnak nem közömbös egy egyszerű, halandó nő? Egyszer csak megérezte, ahogy valaki megfogja a kezét és a táncparkettre húzta. Észre sem vette, hogy lelassult a zene. A férfi nyaka köré kulcsolta karjait, míg ő a derekánál tette ugyanezt, lassúzni kezdtek.
- Nem is tudtam, hogy zongorázol.
- Sok mindent nem tudsz még rólam – mosolygott a férfi.
- Ez igaz.
- Na és te? Játszol valamin?
- Áhh, nem.
- Hogy-hogy?
- Soha nem volt rá időm.
- Hát mit csináltál ennyi év alatt? – lepődött meg a férfi.
- Azt terveztem, hogy hogyan ölöm meg Klaust – sandán nézett fel Elijahra, aki elnevette magát.
- Remélem kidobtad a jegyzetfüzetjeidet erről.
- Igazából, minden a fejemben van, nincs szükségem holmi füzetekre – nevetett. – Marcel és Rebekah? Egy ideje nem láttam őket.
- Biztos felidézik a régi szép emlékeket – mosolyodott el sejtelmesen a férfi.
- Ezt hogy érted?
- Hát volt bizonyos múltjuk, maradjunk annyiban.
- Áh, értem.