Into your arms [✓]

1. Fejezet

New Orleans 1920

Fülledt, cigarettától levegőhiányos tánctér. Ez jellemezte a Gloria bar-t. A bárpultnál ült egy hosszú barna hajú lány. Unottan kopogtatott a zene ritmusára ujjaival, miközben egy martinit kortyolgatott.

- Katelyn! Hé Katelyn! – szólongatta egy éppen odarohanó szőke hajú lány – hát azt hittem el sem jössz!
- Tudom, tudom... – mosolyogva ölelték át egymást.

Nem messze tőlük a sarokban mulatozott pár férfi. Az egyiküknek megütötte fülét a párbeszéd és a hang irányába fordult. Fürkészve figyelte a barna hajút, mintha ismerte volna és a neve is ismerős volt.
- Stefan! A hölgy rád vár, ne kéresd! – egy mély hang zökkentette ki, kajánul vigyorogva rá. Akkor vette észre, hogy új emberekkel bővült társaságuk, s egy fiatal hölgy nyakával találta szemben magát. Ahogy meghallotta ereiben lüktetni a vért, nem tudott ellenállni és rá vetette magát. Nyakába eresztette szemfogait és bódultan szívta ki a vért a lány hamvas testéből.
- Azt hiszem, Stefant elvesztettük, fivérem. – kuncogott egy társaságbéli lány.
- Hadd szolgálja ki magát, húgom, a vendégünk s talán egyszer még a hasznunkra válhat.
- Ne feledd Klaus hallom, amit beszéltek – letörölte a vért ajkairól – s ha most megbocsájtotok, egy perc és visszajövök.

Egyenesen a barna hajú lány irányába ment, ám az eltűnt a bárpulttól. Be vetette hát vámpír hallását és a lányt kereste. Ahogy megtalálta már indult is a hang irányába nem törődve senkivel megragadta karját és egy félre eső zugba vonszolta.

- Hé eressz el! Megőrültél?
- Katherine! Mit keresel itt?
- Katherine? Miről beszélsz, az én nevem Katelyn!
Stefan most először nézett a lányra, s megdöbbenve látta, hogy nem az, akinek gondolta.
- Elnézésedet kérem, összetévesztettelek valakivel! Szabadna... Ne haragudj, meghívhatlak? Bocsánatkérésem jeléül.
A lánynak felettébb tetszettek a fiú európai vonásai így belement. Stefan egyenesen a többiekhez vezette. Amint a lány meglátta a vértől mocskos embereket körülöttük, sikítani akart, de Stefan befogta a száját, majd a szemébe nézett.
- Hang nélkül követsz és megcsinálsz akármit, amit mondok.
A lányt mintha megbabonázták volna, azt tette, amit Stefan mondott neki.

- Látom, utánpótlást hoztál!
- Csak nem tetszett, akit ti hoztatok.
- Ch, hallod ezt bátyám? Milyen kifinomult ízlése van itt valakinek. Megjegyzem... Tényleg jobb parti. – Rebeka már villantotta is szemfogait, de Stefan megállította.
- Ő az enyém.
Rebeka sértődötten visszaült a helyére, míg Klaus kuncogott egy sort jó étvágyat kívánva. Stefan a nyakára is mart Katelynnek, aki bár nem tudott beszélni, mindent érzett. Fájdalmat, dühöt a tehetetlenségtől és valami megmagyarázhatatlan eufóriát. Lassabbodott szívverése, egyre jobban és mikor már azt hitte itt a vég, Stefan abba hagyta és a saját vérével itatta a lányt. Ez így ment egy jó darabig, mikor is pánik kezdett el uralkodni a bárban.

- Klaus! Klaus Mikaelson! Mutasd magad, tudom, hogy itt vagy!
- Ez Mikael! Hugom, fuss!
Katelyn látta, ahogy Rebeka a hátsó ajtó felé fut, majd Klaus Stefannak súgott valamit és mind a ketten a másik irányba kezdtek el menekülni, Katelyn elvesztette az eszméletét. A pánikot rémület követte, mindenki menekült amerre látott, egymást taposták az emberek, míg végül a bár kiürült. Halott emberek hevertek a padlón. Kit lelőttek, kinek a szívében karó ágaskodott, párat a saját embertársaik tapostak agyon.

Jó pár óra eltelt már az incidens óta, de a rendőrök, már helyszíneltek. Katelyn hirtelen felébredt, úgy érezte, mintha a halálból tért volna vissza. Nem értette mi történik körülötte, rendőrök és mentősök voltak mindenütt és hozzá beszéltek. Zúgott a feje nem értette, hogy lehetséges, hogy él, de lassan minden emléke visszajött. Hirtelen összegörnyedt, rettenetes éhség gyötörte. Megütötte a fülét egy hang, mintha dobolnának a feje mellett, aztán leesett neki. Nem dobokat hall, hanem a körülötte lévő emberek szívverését.
- Éhes vagyok... - szűrte ki fogai közül a mondatot és eltorzult arccal rávetette magát az első emberre, aki a legközelebb állt hozzá. Csak szívta és szívta az életet adó nedűt, míg végül a doktor, akire rátámadt kilehelte utolsó lélegzetét. Már rontott is volna rá következő rémült áldozatára, de valami nem stimmelt. Rettenetes fájdalmat érzett a gerince mentén, majd karján és a többi testrészén. Mintha a csontjai maguktól törnének és deformálódnának. Pár perc múlva a lány helyén egy barna nagytestű állat, egy farkas állt a rendőrök előtt. Az állat zihálva állt előttük, majd rémült futásba kezdett. Futott ameddig csak bírt és fejében cikáztatk a gondolatok.