Into your arms [✓]

11. Fejezet

Mire leért a lépcső aljára a férfi már ott várta. Bal kezét maga mögé helyezte, jobb kezét pedig felé nyújtotta és meghajolt előtte. A lány elpirult és kezébe helyezte kezét, másikkal megfogta ruhája szoknyáját és ő is meghajolt.
- Káprázatosan nézel ki. – csókot lehelt a lány kézfejére és felegyenesedett.
A férfi egyenesen a táncparkettre vezette. Óvatosan derekára helyezte a kezét és közelebb húzta magához, de nem annyira, hogy testük összeérjen. Szemük egy percre sem engedte el a másikét, mintha megszűnt volna körülöttük a világ, szinte a zenét sem hallották. A férfi magabiztosan vezette a lányt, aminek ő felettébb örült, mivel nem tudott keringőzni. Megforgatta és újra derekára fogott. Szívverésük egyre csak gyorsult, minél több ideig néztek egymás szemébe. A férfi erősebben fogott a derekára és eldöntötte a lányt, majd visszaegyenesedtek, ajkaik csak pár cm-re voltak egymástól, de a férfi kipörgette a lányt, majd vissza húzta magához. Ekkor a zene elhallgatott és ők szétrebbentek. Katelyn két kezével megfogta a szoknyáját és mélyen meghajolt, ahogyan a férfi is megköszönvén egymásnak a táncot. Egy darabig még álltak szótlanul egymásra nézve, végül a lány fogta magát és kisietett a belső udvarra, ahol a bejárat is van. A férfi utána akart menni, de valaki megállította. Katelyn kapkodta a levegőt, ahogy kilépett. Teljesen összezavarodott az érzéseitől. Az eső hirtelen eleredt, de olyan erővel, hogy  azonnal eláztatta a ruháját. A lány az égre emelte a fejét és hagyta, hogy a zápor végig folyjon testén. Ekkor megérzett csuklóján egy kézszorítást, majd a kéz tulajdonosa szembe fordította magával. Tétován néztek egymás szemeibe, bár szívük zakatolt és kapkodták a levegőt. Végül a férfi hirtelen összetapasztotta ajkaikat, a lány pedig viszonozta a csókot. Hátán érezte meleg kezeit, jól esett neki, mivel az esőtől teljesen átfagyott, de nem akarta megtörni ezt a pillanatot, percekig csókolták egymást. Katelyn teljesen belesimult a férfi ölelésébe, kezei nyakán pihentek.
A bálteremből morajlást és sikítást hallottak, ezért szétrebbentek és visszamentek megnézni mi történt, de testük még mindig bizsergett az érzéstől.
Megállva az ajtóban látták, hogy Marcel Rebekah-t hátulról lefogva kezeit magához szorítva állt.
- Ez itt az én városom, Klaus! Te itt hagytad, és én virágoztattam fel a negyedet! Nincs jogod követelőzni és az embereimnek parancsolni!
- Marcellus! – a férfi ott hagyta Katelynt és közelebb ment. – Ereszd el Rebekah-t!
- Jó. – ellökte a lányt, majd Katelyn felé nézett. – Úgysem őt akartam elkapni. – Hirtelen ott termett a lány előtt és magával ragadta.

Egy régi raktár épületben találta magukat.
- Marcel...
- Hallgass és ülj le oda! – mutatott a kanapéra. A lány megrémült és megtette, amit parancsolt. Az ajtóban megjelent két nagydarab vámpír. – Ha szökni akar, törjétek el a nyakát! – parancsolt rájuk, majd ott hagyta.
A lány meg sem mert mozdulni, végig pásztázta szemeivel a helyiséget. Bal oldalt mellette hatalmas ablakok voltak, amik a folyóra néztek, és látszott a híd, ami a két városrészt összekötötte.
A folyó túloldalán vagyunk...
Be tudta azonosítani a helyet, mert a hídról is jól látszik. Kívülről egy egyszerű üres raktárnak látszott, omladozó falakkal. Marcel hamarosan visszatért egy fiatal lány társaságában.
- Ő itt Davina Claire, a legerősebb boszorkány a városban. Ha bármivel próbálkozol, könnyű szerrel le tud állítani.
- Mire kellek neked, Marcel?
- Klaus megfizet azért, amit a vámpírjaimmal tett tegnap!
- Tessék?
- Ne játszd azt, hogy semmiről sem tudsz!
- De hát tényleg semmit sem tudok, egész nap nem láttam őket tegnap!
Marcel egy ideig hallgatott.
- Klaus a városomat akarja, ezért megtizedelte a vámpírjaimat, hogy ne tudjak ellentámadást indítani. Te fontos vagy a számukra, így bármit megtesznek, hogy visszaszerezzenek. – ahogy kimondta ezeket a szavakat megcsörrent a telefonja. – kössétek be száját.
Hátulról az egyik vámpír a szájába helyezett egy rongyot és összekötötte a tarkójánál.
- Klaus. Már vártam a hívásodat. – a férfi vigyorogva beszélt
- Hozd vissza Katelynt!
- Félek, ezt nem tehetem. Nem fogom hagyni, hogy elvedd, ami az enyém. Alkut ajánlok. Békén hagyod a vámpírjaimat, nem szólsz bele a város ügyeibe, vagy a lány meghal – azzal kinyomta a telefont és leült a kanapéval szembeni fotelbe.