Zűrös múltak

8. Gyerekkori otthon

Meglátogatom a régi otthonomat.

Kihúztam a fiókot majd beletettem dzsekim belső zsebébe a gyógyszereket. Nem szerettem volna megválni tőlük, lehetséges, hogy szükségem lesz rájuk. Lementem a lépcsőn majd kimentem az ajtón. Nem volt rossz idő, csak lágy szellő mozgatta meg néha-néha a kertbe ültetett virágokat. Kapott kulcsommal bezártam a bejáratot majd nekivágtam utamnak. A kocsit csak nem fogom még egyszer elvinni ráadásul messze voltam tőle, gyalog sem fogok átmenni az egész városon, így maradt a tömegközlekedés. Sóhajtva nyitottam meg telefonomat, hogy megnézzem, mikor indul a következő busz, mely elvinne úti célomig. Két perc múlva. Sétáltam a megálló felé, amikor megláttam a járművet. Hamarabb jött így futásnak eredtem, hogy elérjem. Még pont időben álltam meg fújtatva az ajtó előtt. Felszálltam a buszra és kértem egy jegyet. Mosolyogva köszöntem meg majd beültem a leghátsó ülésre. Tiszteltem mindenkit, aki tömegközlekedéssel jár, de számomra megalázónak éreztem, hiszen a minap még egy sportkocsival mentem akkor pedig a buszon zötyögtem. A jármű szinte minden megállónál félreállt, ami miatt úgy éreztem sose érek oda. Előttem egy idős férfi ült fejhallgatóval, amiből metál hangja szűrődött ki. Még csak tíz perce ültem a buszon, de nem bírtam, ráadásul volt még egy óra a végállomásig. Tehetetlenségemben elővettem gyógyszereimet és bevettem két pirulát, melyektől perceken belül édes álomba zuhantam.

Egy asztalnál ültem előttem egy tányér levessel. Felismertem a szokásos étkezőt, mely gyerekkoromhoz fűződött. Nyitva volt egy szekrény ajtaja, melyből egy kék süteményes doboz hívta fel figyelmemet. Halk dúdolás hallatszódott mire a hang irányába fordultam. Anya ott állt és egy tál tartalmát kavargatta. Mosolyogva pillantott rám, mikor megérezte, hogy néztem.

- Apa mikor jön haza? – kérdeztem mire letette a kezében tartott tálat és közelebb jött hozzám. – Megígérte, hogy együtt fogjuk megnézni a meccset. – sóhajtottam szomorúan.

- Bármelyik percben hazaérhet, de ha nem, akkor majd velem nézed. – mondta miközben egy rakoncátlan tincset söpört el homlokomról, ahová utána lágy puszit nyomott. Ekkor hangos csapódással tárult ki az ajtó, hogy utána apát pillantsam meg. Le sem vette cipőjét csak egyből jött hozzánk, legalábbis anyához, mert engem még nem láthatott.

- Csattints egy sört! – kiáltotta mire anya kivett a hűtőből egy üveggel és az pultra helyezte. Apa leült az asztalhoz, de még csak nem is köszönt nekem.

- Jól vagy? – kérdezte anya aggódó hangon.

- Faszt vagyok jól! A beszállító késik és az egyik vevő visszamondta! – mondta frusztráltan majd beleivott sörébe.

- És akkor...? – kezdte anya, de hangja elhalkult.

- Igen halott! – mondta még mindig hangosan mire csak egy hitetlenkedő pillantást kapott – Nem én öltem meg! – kortyolt még egyet hideg italából. Anya rám emelte tekintetét majd odajött hozzám.

- Harry drágám, inkább menj játszani, majd szólok, ha kész a sütemény. – mosolygott mire csak bólintottam és kisétáltam az étkezőből. Kimentem az udvarra, de a nyitott ablakon keresztül halottam szüleim kiabálását. Lehuppantam a földre mire kutyánk ölembe tette buksiját. Lágyan cirógattam füle tövét miközben értelmezni próbáltam a történteket.

A következő, amit láttam saját magam volt a busz ablakán visszatükröződve. Fejem az üvegnek volt döntve és egyszerűen sajgott a gyógyszerektől. Kezemet a homlokomra téve néztem körbe, de a buszon már nem volt senki. Felálltam majd az ajtó felé kezdtem igyekezni miközben az ülések karfájánál fogva húztam magam előrébb. Mindenem elzsibbadt a sok zötykölődéstől. Mindkét ajtó nyitva állt, így a közelebbinél leszálltam a párás levegőbe. Az égen sötét felhők éktelenkedtek és a szél is felerősödött. Belenéztem zsebembe, ahol gyógyszereim épségben voltak csak már nem tizenkettő, hanem kilenc pirula. Ha így folytatom hamarabb el fog fogyni, mint hittem volna. Léptem párat, de úgy nézhettem ki, mint egy ittas fiatal. Megnyitottam telefonomon a térképet, ami szerint csak háromutcányira voltam úti célomtól. Komótosan kezdtem sétálni a megadott cím felé. Nem tudom mit reméltem. Talán megnyugvást vagy valamit, ami rávezethet szüleim gyilkosára. Az ég hirtelen hangosan dörgött belehasítva gondolataimba. Tekintetemet a hang irányába emeltem mire hideg vízcseppek csöppentek arcomra. Esett az eső. Befordultam az ismerős utcába mire a lágy cseppekből szinte zuhatag lett, melyek pattanva értek földet. Villámlás éles fénye világította be a környéket, melyet dörgés erős hangja követett. Elértem a házig, de megtorpantam. Látszott rajta, hogy valamikor egy család élt ott kisgyerekkel. A bejárat sárga rendőrségi szalagokkal volt elkerítve, melyből egyet magával kapott az erős szél. Közelebb mentem és átbújtam alattuk. Belöktem az ajtót, mely halk nyikorgással tárult ki előttem. Mivel nem lakott ott senki, nem volt szükség arra, hogy zárva legyen a bejárat. A helyet pedig senki sem zargatta a rendőrségnek köszönhetően. A valaha élettel teli előszoba porosan tárult elém. Minden a szokásos helyén volt. Mellettem balra a falon egy körülbelül tizenkét éves fotó lógott bekeretezve. Az üveget vastagon lepte a por, melyet lefújtam róla. Mosolyogva álltunk miközben kutyánk előttünk feküdt. Szemeimben könnyek gyűltek az emlék felidézésére. A helyiségből nyílott a konyha és a nappali. Léptem néhányat miközben víztócsát húztam magam után, ugyanis teljesen eláztam az esőben. A kályhára pillantottam, mely kongott az ürességtől közben pedig lelki szemeim előtt megjelentek az esték, amiket a ropogó tűz előtt töltöttünk miközben forró csokit ittunk vagy filmet néztünk. Tekintetem körbefutott a nappalin majd áttért a konyhára. Szinte éreztem anya finom süteményeinek illatát, ahogy beléptem a helyiségbe. Onnan karcsú lépcső futott fel az emeletre, egy tolós ajtó választotta el a dolgozó szobától és a hátsó bejárattól. Felfelé vettem az irányt. A lépcsőházban a falon végig mosolygós, boldog képek függtek különféle pillanatokat megörökítve. Letöröltem arcomról az első kicsordult könnycseppet. Az emeleten a fürdő és a hálószobák voltak. Nem volt nagy ház, de egy háromfős családnak pont tökéletes volt. Bementem szüleim szobájába és tekintetemet körbevezettem a helyiségen, míg meg nem állt a szekrényen. A bútor ajtaján egy régi rajz volt kiragasztva. Pálcikaemberkék, akik mosolyogtak és egymás kezét fogták, a lap alján az én kusza aláírásommal. Tisztán emlékeztem arra, amikor azt rajzoltam. Kint ültem a verandán és anyát figyeltem, aki a virágokat locsolta. A kert egykori szépségéből már nem maradt semmi. Inkább átmentem az én szobámba, amibe belépve emlékek hada tört fel bennem. A polcon kisautók, rajzok és plüssök elhagyatott változatai foglalták a helyet. Fejemben mondatok százai visszhangoztak. „Harry, pakold el a játékaidat", „Csak még öt percet". Kezembe vettem egy kis tűzoltóautót, amiről már az idő lekoptatta a festéket. Olyan kicsi volt, hogy kulcstartóra is fel lehetett volna tenni. Zsebembe tettem a játékot majd vettem még egy utolsó pillantást a szobára és visszamentem a földszintre. Már csak egy helyiség volt hátra. Eltoltam a tolóajtót, de a látvánnyal visszatérő emlékek, olyanok voltak, mintha egy kést döftek volna belém majd meg is forgatták volna. Ott állt a szekrény, amiből végignéztem szüleim halálát. Az ajtó, amin a gyilkos besétált és a szék, amire leült. A földre pillantottam, ahol egy ponton megszáradt vérfolt színesítette el a parkettát. Zokogva borultam térdeimre. A könnyeim csíkokat húztak arcomon miközben először a szomorúság majd a düh áradt szét bennem. Felálltam és elhajítottam a széket, mely széttörve csapódott neki a szekrénynek. Letöröltem könnyeimet majd kinyitottam a gardrób rácsos ajtaját, ahol ingek és öltönyök sorakoztak. Levettem dzsekimet és pólómat majd kivettem egy kék fehér csíkos inget és begomboltam magamon. Gyűrött volt és lehetett érezni állott szagát. Rávettem a Zayntől kapott dzsekit, amiből az alkalommal nem esett ki semmi. Kezeim ökölbe szorultak, az sem érdekelt, hogy az egyik be volt kötve. Nagyot ütöttem a szekrényre, azon lyukat ejtve. Hangosan zokogtam miközben a konyhába mentem és mindent leborítottam a pultról. Kinyitottam a szekrényt, melynek tartalma a földre hullott. Ott volt az a kék süteményes doboz, melyet sose engedtek kinyitni, de akkor magától szétesett. Lehuppantam a földre és kezembe vettem. Édesség helyett egy darab papír volt benne. Kivettem majd elhajítottam a dobozt. Az irat egy szerződés volt. Az állt benne, hogy az apám drogárusításba egyezett bele és mindenki, akinek elmondja, veszélybe kerül. Kemény szabályok voltak feltüntetve, mint például a halál, ha ki akarnál szállni. A lap alján apám aláírása volt kanyargós betűkkel. Végigfutottam az egész szerződést, de nem volt feltüntetve ki vezette az egészet. Egy név sem volt, ami elvezetett volna szüleim gyilkosához. Engedtem, hogy a szerződés kiessen kezemből majd zsebemből kivettem gyógyszereimet. Remegő kezekkel vettem be ötöt majd lassan elfeküdtem a földön. Lehunytam szemeimet majd elborított a sötétség.