Zűrös múltak

17. Megbeszélés

Beléptem a tágas liftbe, ami becsukódott én pedig tomboló szívveréssel vártam, hogy felérjek.

Mély levegőt vettem, ahogy figyeltem a felvillanó számokat, melyek jelezték, hogy egyre magasabb szinten voltam. A kényelmes öltönyt hirtelen szűkebbnek éreztem amint szétáradt bennem a feszültség. A tükörben még utoljára ellenőriztem magamat, hogy nyugodtnak látszódjak. A lift megállt majd kinyílt én pedig egy márványfolyosóval találtam szembe magam. Ahogy elindultam a kövön lehetett hallani lépteim hangját. A falakon különféle szőtt képek voltak a mennyezetről pedig arannyal körbevont csillárok lógtak le és világították meg a folyosót, melyben volt egy kanyar. Ahogy befordultam jobbra megint nyílt a lift és egy feltűnően gazdag férfi lépett ki rajta. Egyetlen egy hatalmas ajtó volt, ami előtt sorban álltak az emberek. Beálltam a sorba miközben az utánam érkezett alak mögém állt. A férfi már az ötvenes éveiben járhatott, tüskés haja és hordóhasa volt viszont öltönyének ujjain csillogó kövek voltak. Ahogy haladt a sor és egyre kevesebben voltak előttem észrevettem miért nem mentek be rögtön. A terem ajtajában egy fém detektor kapu állt. A rémület villámcsapásként csapott belém, ahogy a zsebemben tartott tőrre gondoltam. Ötletek sorai futottak át agyamon attól kezdve, hogy kiütöm őket, addig, hogy azt tettetem eltört a karom. Viszont rájöttem, hogy én gondolkodnék úgy és nem Jason. A srác biztos laza lenne, és ha kiállítanák, nem engedné, hogy átvizsgálják. Mély levegőt vettem, ahogy már csak két ember állt előttem. Onnan már beláttam a terembe, melynek hatalmas üveg ablakai voltak és egy téglalap alakú asztal állt középen körülötte drágának tűnő székekkel a mennyezetről pedig hatalmas csillár ágazott szerteszét. Besétált az előttem álló férfi is és rajtam volt a sor. A kapu két oldalán egy-egy feketébe öltözött biztonsági állt, a jobb oldalinak pedig iratok voltak a kezébe.

- Neve? – kérdezte miközben a papírokat fürkészte.

- Jason. – válaszoltam a lehető legmagabiztosabb hangomon. Feszülten figyeltem az öltönyös férfit, ahogy a nevet kereste.

- Rendben. – mondta mély hangján majd egy vonalat húzott a papírra és intett, hogy menjek át a fém detektoron. Amint átléptem a készülék felvillant és hangos sípolásba kezdett mire az öltönyös biztonsági megragadta a karomat és kiállított a sorból, míg a mögöttem álló férfi nevét kérdezték. Miután már mindenki bement a terembe mellém léptek és át akarták nézni a zsebeimet, de nem engedtem.

- Biztos csak a telefonom. – legyintettem egy kínos mosoly kíséretében.

- Sajnálom, de így nem engedhetjük be. – jelentette ki a biztonsági őr majd megint közelebb lépett, de én újra elhátráltam.

- Tudja maga, hogy én ki vagyok? – kérdeztem mérgesen mire csak megrázták a fejüket – Akkor meg engedjenek be! – utasítottam őket mire egymásra néztek.

- A főnök kiadta, hogy senkit sem engedhetünk be, akit nem néztünk át. – mondta a nagyobbik, aki sötét szemeivel magabiztosan pillantott rám. A két férfi megint közelebb lépett, de akkor az egyiket ellöktem magamtól. A biztonságiak mögém néztek majd mind a ketten hátráltak tőlem.

- Ugyan már fiúk, nem kell ezt ennyire felfújni. – hallottam meg egy férfi hangját mire felé fordítottam tekintetemet. Azonnal felismertem az alakot. Simon Cowell. A férfi még rosszabbul nézett ki élőben. Ő is öltönyt viselt miközben egy vigyor éktelenkedett arcán. Intett a biztonságiaknak, hogy elmehetnek majd nekem, hogy nyugodtan menjek be a terembe. Egy mosollyal megköszöntem majd áthaladtam a fém detektor kapun, mely felvillanva és sípolva jelzett. Nem törődtem vele és helyet foglaltam egy üres széken. Éreztem magamon a férfiak tekintetét és láttam néhányuk ítélkező arcát. Utánam Mr. Cowell is besétált a terembe miközben a fém detektor neki is hangosan jelzett. Az ajtót becsukták mögötte majd az asztalfőhöz ment és leült.

- Köszönöm, hogy mindeni eljött! – kezdte mosollyal az arcán, amit legszívesebben letöröltem volna egy ütéssel. Ő volt az oka annak, hogy az apám drog bizniszbe keveredett. Miatta volt neki tartozása, amit másképp nem tudott volna kifizetni. – Mint tudhatjátok az utóbbi időben egyre több panasz érkezett a cég felé. – mondta hangjában undorral – Ezért a rendőrség is nagyobb hangsúly fektetett ránk. – nézett körbe a teremben majd felállt és fehér táblához lépett. Kivett a zsebéből egy kis távirányítót majd bekapcsolta a vetítőgépet. Megnyomott egy másik gombot mire a függönyök elhúzódtak eltakarva a kilátást, majd végül lekapcsolta a lámpákat. Már tökéletesen ki lehetett venni a kivetített képet, mely egy statisztika volt.

- Jól látszik mennyivel nőtt a feljelentések száma és az mennyire befolyásolta a jövedelmeteket. – mondta Simon miközben a fel- és lefelé húzódó vonalakra mutatott. A társaság felhorkant a statisztikát látva mire a prezentáló férfi mosolyra húzta száját. Szememmel én is gondosan tanulmányoztam a képet miközben memorizáltam a látottakat és hallottakat.

- Ezért gondoltam, hogy a marketingre kéne egy kicsit többet fordítani, így több vevő lehetne. – magyarázta Cowell miközben megváltoztatta a kivetített képet, amin már egy táblázat látszott miszerint hogyan növekedne a megkeresett pénz, ha reklámok által több ügyfelük lehetne. A férfi, aki mögöttem állt a sorban hangos hümmögéssel figyelte a táblát majd szólásra emelte kezét.

- Mr. Wang? – szólította őt Simon, aki tekintetével mintha a gondolataidat szívta volna ki belőled.

- Miért nem a rendőrséget intézzük el? – kérdezte érdes hangján a férfi mire gonosz vigyor jelent meg Cowell arcán.

- Arra már én is gondoltam. – mosolyogta majd lapozott egyet a képek között. A fehér táblán megint egy statisztika jelent meg, mely bemutatta, hogy milyen ügyekkel foglalkozott többet a rendőrség. – A képen jól látszik, hogy a régebbi ügyekkel már nem törődnek annyira. – mondta hangjában felsőbbrendűséggel – Így két lehetőségünk van, de a kettő kiegészíti egymást. – mutogatott kezével miközben beszélt – Az első, hogy felbérelünk valakiket, akik elkövetnek valamit, így arra fognak koncentrálni. – magyarázta gúnyos vigyorral az arcán. Körbenéztem a társaságon, akik egytől egyig bólogatva egyetértetek.

- A másik pedig. – váltott egy másik képre, amitől azonnal kifutott belőlem a szín – Ő itt Liam Payne, a rendőrkapitány. – mutatott a táblára, ahonnan a fiú képe nézett vissza – Ha ő nem lenne, nem törődnének velünk. – mosolygott gonoszan. Hirtelen nagyon kényelmetlenül éreztem magamat a széken ülve mire fészkelődni kezdtem. A teremben mindenki rám helyezte tekintetét mire megütögettem mellkasomat mintha csak köhögnöm kellett volna. Mély levegőt vettem majd már elszántan pillantottam Mr. Cowell felé.

- Akkor lenne egy új rendőrkapitány, aki szintén foglalkozna az üggyel. – mondtam magabiztosan mire látszott rajta, hogy elgondolkodott.

- Igaz. – bólogatott – Mindkét verzió csak rövid időre nyújtana megoldást. – nyugtázta mire megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amit addig észre sem vettem, hogy bent tartottam.

- Ezek szerint akkor marad a marketing verzió. – mondta mire ugyanúgy bólogattak az asztalnál ülők. Szerintem nem is érdekelte őket mi lesz, csak a pénzt akarták. Kapzsi köcsögök egytől egyig. Egy lágy mosoly jelent meg arcomon, hiszen Liamet biztonságban tudhattam.

- Zárásképpen mindenkinek kiküldtem a csekket. – húzta szét a függönyöket egy gombnyomásra és kapcsolta vissza a világítást Simon – Viszontlátásra, a fejleményekről még informáljuk önöket. – köszönt el mire mindenki felállt és a kijárat felé ment. Megvártam, míg csak ketten maradtunk a teremben majd minden erőmet összeszedve álltam elé.

- Szabad egy szóra Mr. Cowell? – mosolyogtam mire csak bólintott.