Zűrös múltak

11. Reménytelen

Tehetetlennek éreztem magamat és belegondolva az is voltam.

Másnap reggel arra keltem, hogy napsugár simogatta arcomat. Lassan kinyitottam szemeimet. Az ablak ki volt nyitva és a beáramló szellő lágyan lobogtatta a függönyt. A széken a gyerekkori házból elhozott kék fehér csíkos ing pihent mellette a Zayntől kapott dzsekivel. A digitális órára pillantottam, ami már tizenegy órát mutatott. Egy sóhajjal ültem fel az ágyban. Tenyerem még mindig be volt kötve, de már sokkal jobban éreztem magamat. Felálltam és komótosan a fürdőszobába sétáltam. A tükörből kócos göndör hajam köszönt vissza. Megmostam arcomat majd lementem a konyhába. Bekapcsoltam a kávégépet és hallgattam búgó hangját miközben levettem egy bögrét. Arra a napra semmit sem terveztem, csak megvárni Liamet míg visszajön a rendőrségről, hátha tud valami újat mondani. Leültem és elfogyasztottam kávémat miközben újra átfutottam a gyilkosság körülményeit. Rögeszmésnek tartottam magamat, hogy annyit gondoltam rá. Mi lesz, ha kiderítettem az igazságot? Boldogan fogok tovább élni mintha mi se történt volna? Ezernyi kérdést tettem fel magamnak, de egyikre sem tudtam a választ. Reggeli után felmentem a szobámba és átöltöztem. Kinézve az ablakon kora tavaszi idő fogadott lágy szellővel. Ránéztem telefonomra és volt egy nem fogadott hívásom Zayntől. Lehuppantam egy székre és visszahívtam a fiút.

- Szia, Harry! – hallottam meg hangját a vonal túlsó végéről két csöngés után. Nem kellett látnom az arcát, hogy tudjam mosolygott.

- Szia, Zayn! – csalt mosolyt arcomra az ismerős hang – Hogy vagy? – kérdeztem.

- Elég jól – válaszolta egy halk kuncogás kíséretében – Veled, ugye minden rendben van? – kérdezett vissza aggódó hangon.

- Igen, minden a legnagyobb rendben. – hazudtam neki. Ha nem telefonon, hanem szemtől szembe beszéltünk volna, biztos észrevette volna, hogy nem az igazat mondtam neki, túl jól ismert. – Hogy vagytok Sarahval? – tereltem a témát az új páciensére.

- Nos – kezdte, de tudtam, hogy mosolyog – Lehet már nem csak a páciensem. – mondta halkan mire hatalmas mosolyra húztam a számat.

- Gratulálok! – ujjongtam, hiszen Zayn az imént arra célzott, hogy Sarah a barátnője lett – Muszáj, bemutatnod! – alkudoztam nevetve.

- Nyilván. – válaszolt – De most mennem kell, majd később beszélünk még. – hallottam meg a szokásos tolókocsik hangját a háttérből – Szia! – köszönt el majd bontotta a vonalat. Mosolyogva tettem le a készüléket az asztalra. Örültem Zayn boldogságának. Megérdemli, hogy őszintén szeressék. Viszont az eszembe juttatta, hogy nekem nem volt senkim. Senki, aki azt mondaná nekem szeretlek vagy ha rosszul érzem magam átkarolna. Még ha lenne is valaki, mit mondanék neki? „Szia, Harry vagyok! Nyolc éves korom óta egy elmegyógyintézetben éltem őrültekkel összezárva, de teljesen jól vagyok. Rögeszmésen próbálom megtalálni a férfit, aki megölte szüleimet majd véget vetni neki, vagyis én is gonosz gyilkos leszek. Egyszer elloptam, akarom mondani kölcsön vettem egy sportautót és egy bankautomata önként felajánlotta a pénzt. Gyógyszerfüggőségem van csakhogy már elfogytak a pirulák. Ki tudja, lehet, még meleg is vagyok. De a jó hír, hogy jól nézek ki!". Ha ezt valaki hallaná, tuti az ajtó felé venné az irányt és magamra hagyna. Az utolsó előtti mondatot nem gondoltam komolyan, csak néha belegondoltam. Mondjuk, egy nagyon dögös ápolóval voltam tíz évig összezárva szóval nem tudom mit vártam.

A csengő hangja rázott ki gondolataimból. Lementem és mivel az ajtónak nem volt kukucskálója csak kitártam azt. Egy velem egykorú lány állt az ajtóban, piros munkaruhában és egy pizzás dobozzal a kezében. Barna haja és szemei voltak. Mögötte ott állt egy bicikli hatalmas dobozzal a hátulján.

- Sajnálom, de én nem rendeltem semmit. – mondtam kedvesen mire a lány járművéhez ment és a dobozba helyezte a pizzát. Rám nézett és tetőtől talpig végigmért. Nem jöttem zavarba, de már azon voltam, hogy becsukjam az ajtót, amikor utánam szólt.

- Hé! – hallottam meg hangját. Újra kitártam a bejáratot és a futár kapva az alkalmon közel jött miközben ajkait az enyémekre nyomta. A lökéstől hátrébb tántorodtam mire a lány lábával belökte az ajtót. A falhoz préselt miközben hevesen tapadt számra. Egy mozdulattal leállíthattam volna a törékenynek kinéző csajt. Helyette átfogtam derekát és visszacsókoltam. Nem volt benne érzelem csakis vágy. Felemeltem a könnyű lányt, aki lábait összekulcsolta csípőmön. Lassan sétáltam felfelé a lépcsőfokokon miközben megszabadított pólómtól. Beértem a szobába és belöktem magunk mögött az ajtót. A lány egyből az ágyra lökött és rám mászott. Alig volt már rajta akármilyen ruhadarab. Hagytam, hogy kedve szerint tegyen. Miközben rajtam tevékenykedett közel hajolt hozzám.

- Mi a neved? – suttogta a fülembe.

- Harry! – nevemre ajkai felfelé görbültek majd megcsókolt. Fordítottam helyzetünkön és egy önelégült mosollyal hallgattam, ahogy nevemet nyögte.

Az ajtóban álltam délután négy órakor és a lánytól búcsúztam el. A kis kalandunk után behozott egy pizzát, amit elfogyasztottunk miközben beszélgettünk. Kiderült, hogy Karanak hívják és a nagyszüleivel nőtt fel, mert a szüleinek „nem kellett". Legalábbis ő így fogalmazott. Elég kedves lány viszont a főnöke egy beteg állat, akit csak a pénz érdekel. Nem mondhatta el a nevét pedig kényszert éreztem, hogy megüssem azt az embert. Azt mondta a felettese azzal foglalkozik, hogy másoknak segít állást találni, de sokszor átveri a vevőket, akiknek ugyanúgy ki kel fizetni a pénzt, amit ígértek. Csakhogy nincs állásuk, amiből pénzt kereshetnének. Egy utolsó szemét lehet a férfi. Karanak már nem volt sok tartozása, de a határidő a vége felé járt. Nem tudta volna összeszedni a pénzt időben, így odaadtam neki, amennyi hiányzott és még a táska fele sem ürült ki.

- Hogy értetted azt, hogy átveri a vevőket? – kérdeztem miközben figyeltem, ahogy a lány eltette a tőlem kapott pénzt.

- Sokféleképpen –gondolkodott el – Például a világ másik felén talál neked állást vagy olyat, amihez nincs képesítésed. – magyarázta. A főnöke nagyon kapzsi lehet, ha még így is elkéri a pénzt. Egy szemét, aki csak magával törődik.

- Mindent köszönök Harry, örök hálával tartozok! – lépett elém Kara –Én is szeretnék adni neked valamit. – mondta majd lehajolt – Ez egy kézi tőr és szeretném, ha a tiéd lenne! – nyújtotta át a fegyvert, amit a csizmája belső zsebéből húzott ki. A tőrnek gyönyörű bőr markolata volt miközben pengéje meg-megcsillant a fényben.

- Köszönöm! – húztam mosolyra a számat. Nem tudtam mások mit gondolnának, ha egy tőrt kapnának ajándékba, de én kifejezetten örültem neki.

- Ami azt illeti, szerintem többet nem találkozunk. – mondta Kara egy szomorú mosoly kíséretében.

- Szerintem sem. – sóhajtottam mire a lány gyengéden megcsókolt majd felült biciklijére és elhajtott.

- Ég veled Kara! – suttogtam magam elé majd bementem a házba.

Nem telt bele fél órába, de Liam már hazaért a rendőrségről. Figyeltem, ahogy belépett a házba és levette cipőjét. Az étkezőasztalnál ültem és, amint meglátott odajött és helyet foglalt mellettem.

- Sajnos nem találtunk semmit. – mondta szomorúan és elém csúsztatta a szerződést majd egy másik papírt, amin különféle elméletek és az ujjlenyomat vizsgálat állt. Én, Liam és a szüleim fogták meg valaha az iratot.

- Azért köszönöm. – mosolyodtam el szomorúan.

- Kéne enned valamit. – mondta, ahogy el akartam menni majd tekintete az üres pizzás dobozra siklott – Te rendeltél pizzát? – kérdezte.

- Igen. – húztam félmosolyra számat egy kis habozás után. Felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Nem éreztem jól magam és nem csak a rossz hírek miatt. Kezdődött az elvonás.