Zűrös múltak

10. Utolsó

Meggondolatlanul vettem be számba az utolsó négy pirulát.

Valahol legbelül tudtam, hogy hülyeséget csináltam. Túl gyorsan pazaroltam el az egyetlen dolgot, amivel elkerülhettem a rémálmokat, hallucinációkat. Az elején, amikor az elmegyógyintézetbe kerültem Zayn tájékoztatott, hogy a gyógyszer jótékony hatásai csak egy pirulánál vannak, ha többet veszek be pont, hogy csak erősíti a lidércnyomást. Felelőtlennek éreztem magamat, de már tehetetlen voltam. A gyógyszer hamar lecsúszott torkomon. Szemhéjam elnehezedett én pedig készségesen csuktam le szemeimet. Nem harcoltam ellene, csak hagytam, hogy sodorjon magával a lágy bizsergés, mely végigfutott testemen.

Nem a sötétségben tértem magamhoz, sokkal inkább világos volt. Szemeim még csukva voltak, de éreztem, hogy lágyan hajamba kapott a szél miközben sikítások hangja töltötte be a teret. Egy kéz megfogta vállamat mire kipattantak szemeim, mintha csak egy rossz álomból ébredtem volna fel. Egy hullámvasúton ültem, ami éppen felfelé tartott. Szívverésem felgyorsult, ahogy realizáltam a helyzetet. Pánikoltam. Lenéztem, de már így is magasan voltam és még mentem feljebb. Körbenéztem mire Zaynt pillantottam meg magam mellett. Furcsálltam, mert tudtommal nem szerette a hullámvasutakat. A fiú csendben tűrte, hogy emelkedtünk miközben sötét haját lobogtatta a szél. Be kellett valljam, nagyon jól nézett ki. Fejemből hamar kivertem a gondolatot, amikor a hullámvasút többi utasára néztem. Nem volt más ismerős arc körülöttem viszont láttam egy szőke buksit a távolban, aki éppen arra várt, hogy odaérjünk. Nem tudtam megbizonyosodni, hogy tényleg ő az, mert sűrű ködfelhő szállt alá mire hangosabb lett a körülöttem lévő ujjongás. Rettegtem, szinte éreztem az ereimben terjedő félelmet. Legelöl ültünk én pedig már azon gondolkoztam mikor lesz vége. Vártam, hogy megjelenjen az angyal és megint megmentsen, belenézhessek igéző kék szemeibe vagy esetleg köszönetet mondjak. Hűvös szél fújt be dzsekim alá, amit azon nyomban össze is húztam. Zaynre pillantottam, aki felém fordult miközben lágy mosoly ült ki ajkaira. Mélyen belenézett szemeimbe barna íriszével.

- Képes vagy rá Harry! – mondta majd mintha ezernyi darabra hullott volna magával ragadta a szél. Hitetlenkedve fordultam utána és figyeltem, ahogy elszáll. Olyan volt, mint sok kis lidércfény, melyeket úgy vitt magával a légáramlat, mintha csak homokszemcséket kapott volna fel. A sűrű ködben hamar eltűntek engem egyedül hagyva. A hullámvasút többi utasára néztem, akik szintén porrá lettek és már csak békésen szálltak alá a levegőben. Nem tudtam mire értette a fiú, hogy képes vagyok rá. Hirtelen éreztem, ahogy a meredek talaj vízszintessé vált alattam én pedig megálltam. A hullámvasút tetején voltam. Lenéztem a mélybe, aminek nem volt vége ugyanis egy jókora darab hiányzott a vágányból. A lehető leggyorsabban próbáltam kicsatolni magamat, de a fém erősen tartott. Azt kívántam bárcsak én is ezernyi fénydarabbá hullanék, hogy utána elszálljak a sűrű ködben csakúgy, mint mindenki más. Próbáltam mély levegőket venni, hogy lenyugtassam magam, de nem segítettek. Szorosan lehunytam szemeimet, mintha el tudnék menni, kizárni az egészet. Fél méter volt még, hogy elkezdjek a mélybe zuhanni, amikor egy ismerős gonosz kacajt hallottam. Kinyitottam szemeimet és a hang irányába fordultam mire megláttam szüleim gyilkosát mellettem ülve egy hatalmas vigyorral az arcán. Másodpercek alatt áradt szét bennem a düh és nyúltam volna a férfi után, de a fém erősen tartott. Mozdulatomra csak még nagyobb lett önelégült mosolya. Felállt és lenézett rám. Barna hajába belekapott a szél miközben vigyora lágy mosollyá alakult át. Furcsa volt, hogy képzeletemben még mindig a férfinak tíz évvel ezelőtti lénye élt. A hullámvasút megállt miközben felnéztem a férfira a sűrű ködön keresztül. Lepillantott a mélybe majd hatalmas vigyorral fordult vissza felém. Kilépett és megállt a vágány szélén miközben kezeivel megtolta a vasutat. Kinyitottam számat, de egy hang sem jött ki rajta. Éreztem, ahogy a vízszintes vágány lefelé görbült miközben lázasan próbáltam kiszabadulni a fém szorításából. Visszapillantottam, de a férfinak már csak hűlt helyét láttam. Nem akartam gonosz lenni, de reméltem lezuhant. A gondolatra mosoly ült ki arcomra pont akkor, amikor függőlegesen nézhettem előre. Egyre gyorsabban haladtam lefelé miközben már az életemért küzdve rángattam az engem tartó fémet. A szél belekapott göndör hajamba miközben egyre közeledtem a vágány végéhez. Egyik kezemet sikerült kiszabadítanom majd kibújtam az engem szorító fémből. Tehetetlen voltam, már csak két méter volt a végéig. Mély levegőt véve ugrottam le a hullámvasútról a sűrű ködbe. Visszanéztem és még pont láttam, ahogy nekiment a végjelző táblának, darabokra tört és omolva hullott a mélybe. Megkönnyebbültem volna, ha nem éppen én is zuhantam volna a kiszámíthatatlan semmibe. A sűrű ködben egy fényvillanást véltem felfedezni majd hatalmas fehér szárnyakat, mely felém közeledtek. Hitetlenkedve néztem az angyalt közeledni, aki karjaiba zárt, azzal is megóvva a biztos haláltól. Egy másodpercig belepillanthattam gyönyörű kék szemeibe, mely az eget és az óceánt sem tudták lekörözni majd felülve tértem magamhoz Liamék házának vendégszobájában.

Nem ziláltam vagy féltem, inkább teli voltam energiával. A fejem sem fájt, csak kellemes bizsergés futott végig rajtam. Felpattantam és kivettem zsebemből a szerződést majd szinte rohanva mentem Liamhez. Celine és Maya a fürdőszobában tartózkodtak. Ahogy elmentem a helyiség előtt halottam a kislány hangját, ahogy azt mondta, hogy belement a szemébe a sampon. A konyha felé mentem, ahol Liam ott ült az étkezőasztalnál és éppen a vacsoráját fogyasztotta. Felfigyelt, ahogy beléptem majd leültem mellé egy székre.

- Ma elmentem a házunkhoz és ezt találtam! – mondtam szinte izgatottan majd elé csúsztattam a papírt. A rendőr figyelmesen végigfuttatta tekintetét a szerződésen. Arcán láttam a meglepettséget és le tudtam olvasni, hogy kérdések halmozódtak fel benne.

- Sajnos nincs név, de indíthatok egy ujjlenyomat vizsgálatot hátha. – magyarázta – Viszont ebből kiderül, hogy apád önszántából csinálta. – folytatta miközben szemeit fürkésztem, hogy mondjon többet. – A körülményektől függ és még az ügy helyzetén is javíthat. – mondta Liam csillogó szemekkel majd felállt és az emeletre indult otthagyva vacsoráját. Követtem őt és figyeltem, ahogy összehasonította az aktát a szerződéssel. Melléléptem és én is a két dokumentumot kezdtem tanulmányozni.

- Nézd a dátumokat. – mutatott Liam a szerződés alján lévő számokra majd a rendőrségi aktára. Másfél év volt a két időpont között, ami azt jelentette, hogy apám már több mint egy éve volt a drog bizniszben mielőtt elmondta anyának, aki le akarta róla beszélni. Apa belátta, hogy nem helyes, amit tett és ki akart szállni, de anya makacsul támogatta, így ő is golyó áldozata lett.

- Holnap beviszem ezt a rendőrségre és átnézzük. – mondta biztatóan mire csak bólintottam. Adott egy vállveregetést majd elhagyta a szobát. Mereven bámultam magam elé, ahogy feldolgoztam magamban az információkat. Egyből zsebembe nyúltam, de észre kellett vennem, hogy nem volt több gyógyszerem. Elpazaroltam az összeset. Visszamentem a konyhába és szedtem magamnak egy tál ételt, hiszen egész nap nem ettem semmit. Lassan rágtam az ételt miközben cikázó gondolataimra figyeltem. Mi oka lehetett apának, belemenni egyáltalán? Fejemben újra és újra végigpörgettem az aktán és a szerződésen olvasottakat. Talán holnap Liam többet tud majd mondani. Reméltem észre fognak venni valamit, ami rávezethet a gyilkosra vagy akármit, ami hasznos lehet. Az elmegyógyintézetben megtanultam realistának lenni, elrejteni az érzéseimet, de akkor egy valamit nagyon éreztem, ami egy gonosz csapda volt és még az angyal sem tudna megvédeni előle. Tehetetlennek éreztem magamat és belegondolva az is voltam.