Zűrös múltak

13. Valaki más

– Miután már jól érzed magad el kell hagynod a házat. – mondta szomorúan mire megértően bólintottam.

Nem hibáztattam őt, ha nem állított volna meg időben baja eshetett volna a kislányának. Én is azt tettem volna a helyében.

Lassan kinyitottam szemeimet és a digitális órára pillantottam. Reggel hét óra volt. Kezemet az arcomhoz emeltem és levettem róla a már teljesen elolvadt jeget. Jobban éreztem magamat. Önmagamnak. Felültem és a fürdőszobába mentem. Tükörben láttam sápadtságomat viszont zöld szemeim másként csillantak meg. Elmosolyodtam mire fájdalmat éreztem arcomban. Meg kell hagyni Liam elég szép monoklit csinált nekem. Óvatosan megmostam arcomat majd visszamentem a szobába és felöltöztem. Szemeim megakadtak a kék és fehér csíkos ingen, de helyette egy fekete pólót vettem fel. A ruhadarabot betettem a táskámba és a vállamra kaptam. Nem volt sok cuccom, csak azok, amiket az intézetből elhoztam és a táska pénz. Felvettem a Zayntől kapott dzsekit miközben a szerződést a zsebébe gyűrtem. Eltettem még a tőrt, amit Kara adott és egy mély levegőt vettem. Kezemet a kereszt nyaklánchoz emeltem, amit az elmegyógyintézetben tartózkodásom első hetében kaptam Zayntől. Ő vigyázott volna rám, nem engedte volna, hogy túl sok pirulát vegyek be. Kimentem a szobából és lefelé indultam, amikor hangokat halottam a fürdőszobából. Az ajtó nyitva állt és Maya állt egy széken, a tükör előtt.

- Egy nap te is rendőr leszel, mint apa! – mondta magának miközben rendőr ruhájának gombjait próbálta összetenni. Még emlékeztem, amikor engem kért meg, hogy segítsek neki. Körbenéztem, de nem láttam Celinet vagy Liamet. Ledobtam táskáimat és beléptem a helyiségbe. Maya a tükörből észrevett és összerezzent. Felemeltem kezeimet, mutatva, hogy nincs mitől félnie. Közel mentem hozzá és leguggoltam mellé. Biztatóan elmosolyodtam látva a kislány félelmét. Begomboltam ruháját mire felfelé görbültek ajkai.

- Ezt apa csinálta? – kérdezte miközben kis kezeivel az arcomhoz ért. Felszisszentem majd szemeibe néztem és csak bólintottam.

- Anya mindig azt mondja, hogy a gyógypuszi segít. – mondta édes hangján majd közel hajolt és ajkait az arcomhoz érintette. Belül szinte már olvadoztam az aranyos kislánytól.

- Máris jobb! – mosolyogtam lágyan majd kitártam karjaimat egy ölelésre. Maya elfogadta és nyakamba ugrott miközben kezeimet átfogtam a lány háta mögött. Jó érzés volt a csöppséget ölelni. Szerettem volna több időt tölteni vele, de csak magamnak köszönhettem, hogy elmegyek. Valaki megköszörülte a torkát mire szétváltunk. Celine állt a helyiség ajtajában szemeivel minket fürkészve. Felálltam és még utoljára Mayára mosolyogtam.

- Mindent köszönök Celine! – mondtam miközben elhaladtam a nő mellett. Felkaptam táskáimat és lementem a konyhába, ahol Liammel találtam szembe magam. Barna szemeiben bűntudatot, szomorúságot és szeretetet véltem felfedezni. A férfi elmosolyodott miközben szemei csillogtak a könnyektől. Közelebb jött és karjaiba vont. Átöleltem miközben azon voltam, hogy ne sírjak.

- Mindent köszönök Liam! Örökké hálás leszek neked! – mondtam miután elváltunk és szemeibe néztem. Figyeltem, ahogy tekintete ellágyult majd arcomra tért.

- Ne törődj vele, megérdemeltem! – nevettem el magamat mire egy mosoly jelent meg arcán. – Rendben leszek! – folytattam biztatóan mire csak bólintott.

- Vigyázz magadra! – mondta majd egy lágy mosollyal elhaladtam mellette és letettem a pótkulcsot az asztalra. Kimentem a házból és elkezdtem sétálni. Nem volt konkrét célom, csak kitisztítani a fejemet. Az idő tavaszias volt már, a Nap lágy sugarai meg-megcsillantak egy pocsolyán. Mélyet szippantottam a friss levegőből miközben magabiztosan lépkedtem. Nem telt bele háromnegyed órába, de megláttam az ismerős táblát, mely a rendőrséget hirdette. Elhaladtam mellette és besétáltam a közeli parkba. A fák lomjai között átszűrődött a napfény és megcsillant a szökőkút vizének felszínén. A környezet miatt boldog érzés kerített hatalmába. Tiszta voltam. Tudtam figyelni az apró dolgokra is és értékelni őket. Átsétáltam a parkon mire megláttam az ismerős kávézót. Lágy mosoly szökött arcomra, ahogy átsétáltam a gyalogos átkelőhelyen. Útközben kaptam néhány furcsa vagy félő pillantást, de nem törődtem velük. Benyitottam a kávézóba és leültem egy asztalhoz miközben táskáimat ledobtam magam mellé. Körbenéztem és melegséggel töltött el a hely megszokottsága. A helyiség végében még mindig egy bárpult volt középen pedig magas asztalok voltak, mint első alkalommal. A kávézó szinte üres volt, csak én voltam és egy korombeli fiú, akit láttam mikor a szülinapomat ünnepeltük. A bárpultnál ült és szomorúan ledöntötte a fejét. Nem tudtam tovább nézni, mert Niall elém állt, eltakarva a fiút.

- Szia, Harry! – mosolygott a szöszi szokásos munkaruhájában – Veled aztán csúnyán elbántak! – utalt a monoklimra mire felnevettem – Mit hozhatok? – kérdezte vigyorogva mire nekem is mosolyognom kellett. Tetszett, hogy mindig jókedvű és pozitívan állt hozzá a dolgokhoz.

- Most válassz te! – mondtam mire meglepetten nézett rám majd csak bólintott. Niall visszament a pulthoz az italomat elkészíteni, ami fogalmam sincs mi lesz, mert rábíztam a választást. A helyiségben halkan szólt a zene, azzal is hangulatot csinálva. Figyeltem a szöszit, ahogy egy korsó sört adott a pultnál ülő vendégnek és mondott neki valamit. A fiú rám nézett és elmosolyodott. Belenéztem gyönyörű kék szemeibe majd visszafordult italához. Niall rám kacsintott miközben levakarhatatlan vigyor ült ki az arcára. Értetlenül néztem rá, de csak legyintett. Levett egy poharat és megtöltötte nekem.

- Ezt az a fiú küldi neked! – tette le elém a korsót miközben a kék szemű fiúra mutatott a bárpultnál. Niall mosolyogva sétált ki a kávézóból és az ablakon keresztül láttam, ahogy rágyújtott egy cigire. Felvettem táskáimat és kezembe vettem poharamat miközben a pulthoz mentem. Leültem a fiú mellé, aki rám emelte gyönyörű tekintetét. Félmosolyra húzta ajkait majd elnézett.

- Köszönöm! – mondta mire összehúztam szemeimet – Az italt – magyarázta.

- Inkább én köszönöm! – mutattam a korsómra mire elnevette magát.

- Ravasz ez a szőkeség! – nézett ki a kávézó előtt dohányzó Niallre. Akkor esett le, hogy mi egyáltalán nem rendeltünk a másiknak semmit, csak a pincér játéka volt az egész. Mosolyra húztam számat, ahogy hallottam a fiú nevetését és hangját. Mindkettő olyan édes volt.

- Harry! – nyújtottam felé a kezemet, mert rájöttem, hogy még egymás nevét sem tudtuk.

- Louis! – mosolygott. Ahogy kezeink összeértek meleg bizsergés futott végig rajtam. – Mi járatban erre, Harry? – kérdezte kíváncsian, de én csak arra tudtam gondolni, hogy az ő szájából sokkal jobban hangzott a nevem.

- Csak errefelé sétáltam. – rántottam meg a vállamat – Te? – kérdeztem lassan. Többet szerettem volna tudni róla, sokkal többet.

- Én sokat járok ide. – nevetett fel majd ivott egy kortyot söréből. A hab ajkain maradt, amitől nagyon aranyos lett, de rögtön le is nyalta. Pedig szívesen letöröltem volna.

- Mi hoz ide? – kérdeztem, hiszen nem a város belsejében valami puccos kávézóban ültünk.

- Közel lakok és ez a hely úgymond elfelejteti velem a problémáimat. – ivott még egy kortyot. Legszívesebben kifaggattam volna a problémáiról, hogy megoldjam az összeset. – De ha te is sokat fogsz ide járta, akkor te. – húzta huncut mosolyra száját én pedig éreztem, hogy pír szökött arcomba. – Kitől kaptad a monoklit? – terelte a témát miközben beletúrt barna hajába. Mivel Louis sötét ruhákat viselt egyből feltűnt szivárványos karkötője, amely jól látszott mozdulatától.

- Egy régi barátomtól, de megérdemeltem. – mondtam nyugodtan, de közben belül hangosan és gyorsan dobogott a szívem. Figyeltem a fiút, aki a barátom szóra felemelte szemöldökét, de hamar rendezte vonásait.

- És, meddig leszel itt? – kérdezte miközben mélyen belenézett zöld szemeimbe. Úgy éreztem mintha tudott volna olvasni a gondolataimban márpedig azokat, nagyon nem kellene megtudnia.

- Mivel nincs hova mennem elég sokáig. – nevettem fel kínomban mire láttam kék szemeiben, hogy elgondolkodott.

- Nyugodtan maradhatsz nálam. – ajánlotta fel én pedig legszívesebben ugráltam volna örömömben.