Akkor még nem tudtam

1.fejezet 2.rész

Ennyire még sosem siettem az iskola felé. Szívem szerint futottam volna , de akkor mindenki furán nézett volna rám. Amint belépő kártyámat lehúztam a bejáratnál, azonnal az osztályterem felé siettem.
Táskámat letettem, az ablak felőli utolsó pad egyik székére, a másikra pedig leültem. Ránéztem az órára, majd mikor megláttam, hogy becsengetésig van még fél órám, addig megpróbáltam szabályozni légzésemet.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar az iskola padban fogom várni az óra kezdetét. Általában mindig sikerült elkésnem, viszont ezt most egy kivételes alkalomnak tekintettem. Szemeim előtt, még mindig az idegen alak, fénylő arany tekintete lebegett. Egyszerűen, ha csak vissza gondoltam az egész incidensre, a hideg futott végig a hátamon.
Amint sikerült megnyugodnom, láttam, hogy osztály társaim is elkezdtek megérkezni az első órára. Egy halk „sziával", vagy éppen csak egy fejbiccentéssel köszöntöttük egymást. De volt, aki éppen rám sem akart nézni.
Amint meghallottam a csengőt, füzetemet és könyvemet elő vettem az adott órához. Biosszal kezdtünk. Sosem szerettem ezt a tárgyat. Az okát én sem tudom megmagyarázni, hogy miért, de például, már a vér puszta látványától is rosszul vagyok.
Szerencsére, ez az óra zökkenő mentesen telt el. Aztán következett csak, az igazán izgalmas óra, kémia. Tudom , nagyon sok diák nem szerette meg szereti, de engem még is nagyon érdekel. Kiskoromban is, mindig tátott szájjal néztem Hófehérke történetét, ahogy a gonosz királynő készítette a mérget az üstnél. Persze a valóságban ilyet nem lehet megtenni, de talán akkor döntöttem el, hogy vegyészettel szeretnék foglalkozni, ha majd idősebb leszek.
Pont becsengetésre lépett be Mrs. Kim. Mint mindig, most is csak úgy sütött róla az elegancia. Haját erős kontyban fogta, félhold alakú szemüvegét pedig feltolta orrán, amint az osztályra pillantott.
-Nos, Kedves Fiatalok! Tudom, sokan azt hiszitek, hogy nagyon rossz memóriám van. De tisztázzuk, a feleltetéseket sosem felejtem el.- mondta vidám hangon, miközben helyet foglalt a tanári asztalnál.
Amint ez a mondat elhagyta a tanárnő száját, majdnem az egész osztály, felszisszenve kezdte átnézni az előző óra anyagát. Azonban volt pár ember, aki csak nyugodtan ült a helyén, és várta, hogy kire kerül ma a sor. Ezek az emberek közé tartoztam én is.
-Na akkor lássuk, a mai szerencsés felelőnket. - csapta össze a tenyerét a tanárnő, majd körbe vezette tekintetét az osztályon, ami egyenesen rajtam állt meg.
-Akane, gyere ki légyszíves a táblához! Ma nagyon jó napom van, szóval szeretnék ma, egy kiváló feleletet hallani.- mondta kedvesen.
Kevesebb, mint tizenöt perc múlva már a helyemen ültem, egy ötös felelettel, és vártam az óra végét. Annyira lassan teltek a percek, hogy szinte el is feledkeztem, a reggel történtekről. Vagyis feledkeztem volna. Ugyanis, mikor az utolsó óra után, kiléptem az iskola kapuján, észre vettem ugyan azt a sötét alakot, akibe reggel bele futottam. Az iskola kerítése mellett ácsorgott, mintha várt volna valakire.
Nem akartam rá különösebben figyelmet szentelni, azonban mikor felemelte fejét, és tekintetünk újból találkozott, egy nyugtalantó érzés kerített hatalmába. Így az első dolog ami eszembe jutott, az az volt, hogy minél hamarabb haza kell mennem.