Akkor még nem tudtam

2.fejezet 1.rész

Én eddig mindig azt hittem, hogy hatalmas épületek csak Japánban, azon belül Tokióban vannak. Tudjátok, olyan magasak, amiknek szinte felesleges keresni, hogy hol érnek véget, a tetejüket nem igazán láthatjuk, csak ha nagyon távolról néznénk őket. Na ez velem most pontosan így történt, csakhogy ez nem egy cég volt, vagy bármilyen vállalat, hanem egy főiskola épülete.

Ráadásul, sikerült egy eléggé ködös időt kifognunk, ami hozzátett ahhoz, hogy még komorabbnak és ijesztőbbnek tűnjön a hely. Ahogy pedig végig vezettem a szemem az előttem álló épületen, még a hideg is kirázott.

Magas falai, a szürke legsötétebb árnyalatában mutatkoztak meg. A hatalmas, rácsos ablakok pedig azt gondoltam, hogy belátást nyújtanak azoknak, akik kívülről akarták volna megcsodálni, hogy mégis milyenek lehetnek az iskola falai belülről, ám mikor kicsivel közelebb értünk, akkor tűnt csak fel, hogy az üvegek visszatükröződnek.

Azonban ami igazán meglepett, hogy egy darab ajtót sem láttam, ami segítségével az épületbe mehettünk volna, csak a hatalmas vaskapu volt mögöttünk, amin keresztül egy pár perce léphetünk be.

Hirtelen álltam meg, ezzel Grimet is arra kényszerítve, hogy megtorpanjon mivel éreztem, hogy neki ütközik a hátamnak. Pontosabban a lábszáramnak, ugyanis megint macskához hasonlító alakjában jött velünk.

-Auu, mi történt? Mégis miért álltunk meg? –dörzsölte meg kobakját Grim morgolódva.

-Ööö egy kérdés, mégis hogyan fogunk bemenni oda? –mutattam értetlenül az épület felé.

-Nem értem mire gondolsz, Aranyom. –nézett rám Stella meghökkent tekintettel, ugyan akkor hirtelen el is kapta a szemeit rólam, már két kezét a szájára tapasztotta, ezzel is vissza tartva kikívánkozó nevetését.

-Hát arra, hogy nincs ajtó sehol. –mutattam újból a sulira.

-Jaj Stella, ne ugrasd már szegényt, hisz nem tudhatta! Inkább azt beszéljük meg először, hogy hol fogja a ma estét tölteni Akane, hisz az évnyitó csak holnap lesz. –nézett Crowley elgondolkodva a mellette álló nőre.

-Te pedig ne aggódj Kisasszony, be fogunk menni az épületbe csak másabb módszerrel. –fordult hirtelen felém Crowley, egy lágy mosolyt megeresztve.

-Hmm először mindenképp az én irodámba kell mennünk, mivel a ruhákat, amiket neked szántam, oda készítettem ki. Aztán nem tudom, esetleg körbe vezethetünk. Igaz ezt nem szabadna, de szerintem most az egyszer kivételt tehetünk. Nincs igazam, Crowley? –mondta Stella eléggé komolyan, azután pedig a férfire pillantott megerősítést várva.

-De igazad van. Ez nagyon jó ötlet! Aztán körbe vezethetlek az iskolának azon részén, ahol a fiúk tanulnak. Hiszen, ha minden igaz, ott fogsz majd helyet kapni. De ezzel szerintem nem fognak gondok adódni. A tanulóim mind jól neveltek, eddig sosem érkezett panasz a viselkedésükkel kapcsolatosan. A szállásról pedig még addig gondolkodunk. –mondta a férfi helyeslően.

Még hallgattam a szóváltásukat egymás között, csak akkor érzékeltem, hogy az idő megváltozott körülöttünk. Itt nem az időjárásra gondolok, hanem arra, hogy mikor még a szobámban voltam, akkor nagyjából este kilenc körül járhattunk.

Itt azonban, olyan délután négy körül lehetett az idő. Erről, hogy pontosan meg is győződjek közelebb léptem Stellához, aki először kíváncsi tekintettel vizslatott, hogy mire készülök. Azonban mikor a csuklómra mutattam az ujjammal, egyből megértette, hogy csak a karóráján szerettem volna megnézni az időt.

-El is felejtettem mondani, hogy a Birodalom és a te világod között sokkal nagyobb az idő eltolódás. Még csak délután négy lesz, egy bő tíz perc múlva, illetve az évnyitó is csak holnap lesz, az egész iskolában. –mondta Stella felpillantva rám, ezzel elszakítva tekintetét az óra számlapjáról.

-Ez azt jelenti, hogy holnap még csak szeptember elseje lesz? –kérdeztem döbbenten tőlük, amire csak egy bólintást kaptam válaszul.

Mivel látták, hogy most nincs több kérdésem, mindketten elindultak előre az épület felé, miközben követtem őket Grimmel az oldalamon. Ezután a két felnőtt megtorpant, majd Stella elkezdett keresgélni valamit a zsebében. Fél perc elteltével, egy kisebb tükröt helyezett le a földre, ahhoz hasonlót, mint amin keresztül ide is jöttünk.

Már meg sem lepődtem, mikor egy újabb átjáró jelent meg a szemem előtt. Automatikusan indultunk meg felé, de mielőtt átlépték volna, a szemem újból becsuktam, mivel azok még mindig nem szoktak hozzá az erős fényhez.

Mikor kinyitottam a szemem, egy lila faajtó volt velem szemben. Rajta egy kisebb fém táblán, a Stella neve szerepelt, illetve volt rajta még egy, azonban azt nem tudtam elolvasni, mivel valamelyikük erősen meglökött előre, hogy menjek és ne tartsam fel őket.

Azonban mikor kopogásra emeltem a kezemet, az ajtó hirtelen kinyílt, majd ezek után csak annyit érzékeltem, hogy a földön ülök a fejemet fogva, úgy ahogy a másik személy is, akivel sikerült összeütköznünk. Szerencsére sikerült hamar visszazökkenem az előző kis balesetből, ezért gyorsan talpra álltam és nyújtottam a kezem segítségként az illetőnek, hogy felsegíthessem.

Ahogy lenéztem rá, először egy ijedt tekintetű lányt pillantottam meg, azonban mikor meglátta a felé nyújtott kezem, vonásai meglágyultak, majd készségesen elfogadta felé tartott kezem.

Miután mind a ketten a talpunkon álltunk, csak akkor néztünk újból egymásra. A lány, akinek még nem tudom a nevét kb. 5 centivel, ha nem kevesebbel lehetett alacsonyabb tőlem. Ez nem azt jelentette, hogy én voltam túl alacsony, épp ellenkezőleg, túlzottan is magas voltam. Azonban, még én kicsit sem nevezhettem vékonynak magam, ő szerintem még modellként is simán helyt állt volna.

Barna haját kisimította a szeméből, ezzel ráláthattam barna szemeire is, amik most akkorák voltak, mint egy őzikéjé. Mégis ami felkeltette a figyelmem a fülei, ami mögé éppen egy tincset tűrt el, ezzel leplezte zavarát. Jobb fülében 6 még a balban 3 piercing sorakozott katonás sorrendben.

Lepillantva vettem észre, a felkarjára kötött csíkos szalagot, ami piros és sötét lila színben váltakozott, közepén egy arany színű emblémával, amit sajnos nem láthattam.

-Khmm ne haragudj, hogy neked mentem. Jobban kellett volna figyelnem. –motyogta zavarában, fejét újból lehajtva.

Szemeim tányér nagyságúra nőttek, ugyanis nagyon meglepődtem. Nem a lány kissé mély hangján, hanem azon, hogy nem japánul, hanem koreaiul szólt hozzám, ráadásul iszonyúan erős tájszólással. Azonban úgy gondoltam, okozok neki egy kis meglepetést így koreaiul válaszoltam neki azt, hogy kutya bajom.

-Te tudsz koreaiul? –hőkölt hátra meglepetten, a számomra még mindig ismeretlen nevű lány.

Már épp válaszra nyitottam volna a számat, azonban egy erőteljes köhögés félbe szakított.

-Nem akarom megzavarni a beszélgetéseteket, de ígérem lesz még alkalmatok megismerkedni egymással, azonban jó lenne, ha beengednétek minket is, csak hogy haladhassunk. –mondta Stella egy kedves mosollyal az ajkán.

-Egyébként üdv Minji! Az évnyitó csak holnap lesz, minek köszönhetem a látogatásodat? Ó, neked is szia Neftis. –került ki engem Stella és mivel láttam, hogy bal oldalra nézett, így én is követtem példáját.

Hirtelen a hideg futott végig a hátamon. Ugyanis bal oldalt két fotel helyezkedett el, az egyikben pedig egy szintén, velem egy idős lány foglalt helyet. Testét fekete ruha fedte, amit pár ezüst ékszerrel próbált feldobni, csak hogy ne legyen olyan egyhangú az öltözete. Homloka fekete kendővel volt körbe kötve, ezzel lefogva éjsötét haját, ami egészen derekáig ért le.

Felkarja neki is szalaggal volt körbe kötve, azonban az övé kék és fekete csíkos volt. Közepén ugyan úgy arany színű emblémával, amit időm sem volt megnézni, ha akartam volna se.

Borostyán színű szemeivel engem kémlelt, azonban mikor Stella köszönt neki, tekintetét rá kapta majd felé biccentett. Éreztem, hogy kezem kissé remegni kezd. Volt a lány tekintetében valami fura, valami megmagyarázhatatlan. Nem tudtam megállapítani, hogy félnem kellene tőle vagy sem. Gondolataimból egy kissé ideges női hang zökkentett ki.

-Itt is vagyok a papírjaiddal Minji. Azonban nem tudom még, hogy mi legyen a továbbiakban. –jött be az ajtón Stella. De várjunk csak? Az előbb nem ő volt az, aki...?

Amilyen gyorsan csak tudtam, megpördültem a tengelyem körül, szemeimet megdörzsöltem, ugyanis nem akartam hinni nekik. Stella, a hatalmas asztalnak támaszkodva nézett rám, elfojtott mosollyal. Ezt nem értem, most két Stella vesz körül? Vagy ennyire gyorsan váltogatja a helyszíneket? Ráadásul a fotelben ülő lány tekintete is egyre jobban kezd zavarni. Valaki magyarázza el, mégis mi folyik itt?