Akkor még nem tudtam

1.fejezet 3.rész

-Csak nyugi Akane, ne gondold túl! Lehet nem is épp téged vár, lehet, egy ismerőse ugyan ebben a suliban tanul. -próbáltam magam nyugtatni, reménytelenül.

Végül nem bonyolítottam túl a dolgokat, hisz úgy is arra felé kell elindulnom, amerre ő várakozott.

Elfordultam jobbra, lehajtottam a fejem. Csak a fekete cipőjét láttam, így ki tudtam úgy kerülni, hogy közben ne kelljen rápillantanom.

Egy jó nagy adag levegőt fújtam ki, mikor elértem a kerítés sarkához. Innen már csak egy zebra, és egy kisebb utca választott el az otthonomtól.

Amint beléptem a házba, becsuktam az ajtót és neki döntöttem a hátamat. Az idegen szerencsére nem követett, azonban még mindig nem tudtam teljesen megnyugodni.

-Szia Akane! Milyen volt a suli? - üdvözölt nevelő anyám.

-Nem volt olyan rossz. -próbáltam rövidre fogni a beszélgetést.

-Minden rendben? Olyan rémültnek tűnsz. -nézett rám felvont szemöldökkel.

-Persze, nincs semmi baj. -zártam le ennyivel a témát.

Ő csak vállat rántott, majd vissza ment a konyhába. Közben én is levettem a cipőimet, majd egy gyors kézmosás után én is beléptem a helységbe.Amint orromba kúszott az ebéd erőteljes illata, hasam egyből megkordult.

-Gyere, ülj csak le, egyél nyugodtan. -mondta, majd a tányérom elé rakta a nagy adag húslevest, hogy szedhessek belőle.

Miután megebédeltem, megköszöntem az ételt, majd felmentem a szobámba, azzal az ürüggyel, hogy holnapra sokat kell tanulnom.

De ez egyáltalán nem volt igaz. Egyszerűen csak nem akartam senkivel sem megosztani a történteket. Biztos azt mondták volna akkor, hogy csak túl gondolom az egész helyzetet.

Vissza gondolva a mai napra, még mindig a hideg futkosott a hátamon. Nem tudom miért, de egy olyan érzésem volt, mintha az a férfi tényleg rám várt volna. És azok a sárga szemek. Mindent lehetne rá mondani, csak azt nem, hogy evilági.

Megpróbáltam inkább minél jobban elterelni a gondolataimat. Nevelő apám úgy is csak késő este fog haza érni. Más meg úgy sem fog megzavarni.

Amint megírtam az összes leckém, és felkészültnek nyilvánítottam magam a holnapi órákra, kezembe vettem a telefonom és eldőltem az ágyamon.

Fülhallgatómat a fülembe illesztettem, majd elindítottam az egyik kedvenc számomat. Ez pedig nem más volt, mint a BTS-től a Boy With Luv.

Régebben hallani sem akartam a bandáról, mivel általános iskolában, az egyik osztálytársam annyit beszélt róluk, hogy az érdeklődésem szabályosan utálatba ment át. Azonban gimiben egyre jobban kezdtem nyitni a kpop felé. Valószínű azért, mert nem nagyon beszélgettem senkivel, így a zene világába menekültem.

Mikor már a tizedik zene érhetett véget, kezdtem megunni, így inkább elmentem zuhanyozni. Túl hamar jött rám a fáradtság, pedig általában éjszakai bagoly szoktam lenni.

Gyors zuhany után, már pizsamában másztam be, az ágyamon lévő takaró alá. Még gyorsan végig pörgettem a telefonomon, a közösségi oldalakat. Miután láttam, hogy nem igazán történt semmi eget rengető, letettem magam mellé a készüléket az éjjeli szekrényre.

Lekapcsoltam a lámpát, majd viszonylag hamar el is nyomott az álom. Ám ez a nyugodtság és csönd nem tartott sokáig.

Az éjszaka közepén ugyanis arra keltem, hogy valaki kopog az ajtómon. Először azt hittem, biztos nevelő apám lesz az. Kikászálódtam az ágyból, majd az ajtó felé csoszogtam. Azonban, amikor azt kinyitottam, senki sem állt mögötte.

Szemöldök ráncolva csuktam be, furcsálltam a helyzetet. Azonban mikor megfordultam, megint hallottam a kopogást. Akkor döbbentem rá, hogy nem is az ajtó, hanem az ablakom felől jött a hang.

Lassan közelítettem meg, majd remegő kezekkel húztam el a függönyt. Ám amikor meg láttam ki kopogott, földbe gyökereztek a lábaim és még levegőt is elfelejtettem venni.

Két villogó, sárga szempárral találtam szembe magam. Itt állt előttem élet nagyságban, ugyan az a férfi. Először nem akartam elhinni, vissza akartam húzni a függönyt.

Azonban mikor látta mire készülök, lágy mosolyra húzta ajkait és intett, hogy menjek ki hozzá a teraszra. Ekkor már rájöttem, hogy nem káprázik a szemem, tényleg itt áll előttem.

De azt, hogy mit akar tőlem, azt csak akkor tudhatom meg, ha kimegyek hozzá. Utólag már bánom, hogy nem készültem fel a vele való beszélgetésre, pedig kellett volna.