Akkor még nem tudtam

1.fejezet 7.rész

Amint helyet foglaltam az ablak mellett lévő utolsó padban, akkorra gondolta a csengő is, hogy ideje szólnia az összes diáknak, hogy igyekezzenek a saját termükbe.

Ezennel kezdetét is vette az első óra. Szerencsére a kedvencemmel kezdhettem a napomat, kémiával. Így a könyveimért is ráérősen hajoltam le, hogy kivegyem őket a táskámból.
Azonban mikor a cipzárt elhúztam, gyorsan számra kellett tapasztanom két kezem, hogy ne sikítsam el magam.

A könyveim közül két zafírkék szempár nézett velem farkasszemet. Mikor rájött, hogy észrevettem, óvatosan kibújt a könyvek sokasága közül, ezzel megmutatva gömbölyű pofiját.

Hegyes fülei megrezdültek, ahogy hallgatta a diákok suttogásait.  Innen tudtam, hogy a tanárnő még nem érkezett meg. Őszintén, nem is baj. Addig legalább van még egy kis időm kideríteni, mégis ki vagy mi az, aki itt rejtőzködött a táskámban. Ki tudja egyáltalán mióta.

-Remélem van nálad valamilyen tonhal, vagy esetleg egy kis szardínia, mert majd éhen halok! –szólalt meg az idegen, miközben kimászott táskámból.

Tekintetét rám vezette, fejét pedig várakozóan félre biccentette. Ezáltal sikerült jobban szemügyre vennem. Teste kicsi volt, nagyon hasonlított egy macskáéhoz. Azonban ő két lábon közelítette meg a padom lábát.

Amint teljesen közelembe ért, elkezdett felmászni oldalról az iskolapad lábán, ahol ültem, majd amint a tetejére ért, egyszerűen helyet foglalt előttem. Mondanom sem kell, mennyire megrémültem.

Azonban, hogy ne nézzenek idiótának a velem egy teremben tartózkodó diákok, így egyszerűen csak megfogtam a székem, majd amennyire csak tudtam megpróbáltam tőle minél hátrébb húzódni.

-Nem aggódj, nem kell tőlem félned! Crowley is mondta neked, egy ujjal nem bántanálak. –mosolyodott el, ezzel megmutatva, tűhegyes fogait.

-Ezek szerint, te vagy Grim? –kérdeztem suttogva, miközben rámutattam.

-Igen, örvendek a szerencsének! Kedves... –próbalta volna befejezni a mondatát.

-Akane vagyok. –mutatkoztam be neki, miközben tekintetem lejjebb vándorolt, egészen a nyakáig.

Amint realizáltam, hogy mit is hord a nyakában, egyből a pulóverem azon részére kaptam a tekintetem, ahol az újonnan szerzett ékszerem volt. Azonban a brossnak hűlt helyét leltem.

-Igen, igen ez az a kő, ami a brossban is volt, csak szólok, még mielőtt kiesne a szemed. –kezdett el nevetni Grim nagy hangerővel.

-Kérlek, kicsit halkabban! Nehogy meghalljanak minket. –kértem lehajtott fejjel.

-Nyugalom Akane, emlékezz mit mondtak! Csak te láthatsz és te hallhatsz, így nincs okod az aggodalomra. –mondta Grim nyugtatóan.

-De térjünk vissza az előző kérdésemre. Van valami tonhal nálad esetleg? –kérdezte miközben lábait lóbálta a padon ülve, mint egy kisgyermek.

-Hááát hal az sajnos nincs, csak egy szendvicset hoz... –kezdtem száj húzva, azonban ő egyből félbe szakított.

-Az is tökéletes, akkor meg is keresem. Te pedig figyelj az órára, már hallom jön a tanár. –amint ezt kimondta, gyorsan leugrott a padom tetejéről egyenesen a táskámba.

Ezt követően pedig ki is nyílt a terem ajtaja, ami mögül magassarkú kopogása jelezte, hogy megérkezett Mrs. Kim.

~~~

Szó szerint egy hatalmasat sóhajtottam, miután meghallottam a csengő hangját, ami azt jelezte, hogy ezennel vége a mai utolsó órámnak is. Ezzel pedig az utolsó napomnak is ebben az iskolában.

-Hiányozni fog, mi? –szólalt meg mai társaságom megtestesítője.
-Őszinte legyek veled? Nem, nem igazán. Alig volt itt bárki, akivel jóban lettem volna, sőt mondhatni, senki sem volt. –tártam szét a karomat, miközben megráztam a fejem.

-Dee, ha már végeztünk, akkor igazán beszélgethetnénk! Most már van időm, nem is kevés. –csaptam össze két tenyerem, miközben izgatottan néztem rá.

-Ne most, kérlek! Nagyon fáradt vagyok! –emelte kezét szája elé, ásítást színlelve, ezzel is elkerülve a kérdésekre való válaszolgatást.

-Na jó! Megkaptad ma tőlem a szendvicsemet, még azt is megengedtem, hogy aludj a táskámban. Cserébe igazán válaszolhatnál pár kérdésemre! –mordultam rá, az éppen vállamon helyet foglaló Grimre.

Nos igen, az órák közötti szünetekben sikerült egymással egy keveset beszélnünk, de azok is csak halkan történtek, hogy ne higgyék azt, hogy meghibbantam és saját magammal beszélgetek. Amióta pedig kitettem a lábam a suli épületéből, mintha csak egy gombot kapcsolták volna fel rajtam, ezzel automatikusan feltéve egy csomó kérdést számára.

-Csak lassan Kislány! Ne aggódj, nem fogok eltűnni. Először menjünk haza hozzátok, ígérem amint már ketten leszünk, annyi kérdésedre válaszolok, amennyire csak lehet. -mondta ki Grim a végszót.

Ezzel pedig elérte nálam, hogy kétszer akkora sebességgel induljak meg a suli épületétől az otthonom felé. Már csak azért is, hogy végre kaphassak választ az eddigi kérdéseimre.