Akkor még nem tudtam

1.fejezet 8.rész

Amint haza értem, vagyis értünk, nevelő anyám pillantott ki a konyhából. Miután meglátott, köszönt majd szólt, hogy az ételre még várnom kell, szóval addig nyugodtan menjek fel a szobámba.

Kétszer se kellett nekem mondani, mint a villám úgy szeltem át a konyha és a szobám közti távolságot. Amint beléptem a saját kis személyes birodalmamba, táskámat letettem az íróasztalom előtti székre, amiben persze megint Grim pihent.

Az út alatt nagyon kényelmetlen volt neki a vállamon ülnie, így hazáig újból a táskámban találta meg a neki való helyet. Ezek után gyorsan becsuktam az ajtót, hogy véletlenül se zavarhasson meg senki se minket.

Amint megfordultam, oda sétáltam ágyamhoz majd helyet foglaltam rajta. A magam mellett lévő helyet megpaskoltam, ezzel jelezve Grimnek, hogy foglaljon mellettem helyet. Amint megértette mit akarok, kimászott táskámból, majd komótosan felmászott és lehuppant mellém a puha takaróra. Lassan rám vezette tekintetét, majd egy nagy sóhaj kíséretében megrázta fejét.

-Inkább meg se kérlek, hogy tedd fel a kérdéseidet hisz tudom, hogy elsős sorban mi érdekel. –mondta unott hangsúllyal.

-Honnan vagy te ebben ennyire biztos? –kérdeztem tőle csodálkozva.

-Ugyan kérlek Akane! Szinte minden az arcodra van írva, de leginkább az az egy, amire kíváncsi vagy, hogy mégis hova viszünk és miért. –mondta ki ténylegesen azt, ami már legelső alkalommal motoszkált bennem, mióta csak találkoztam velük.

-Jó beismerem, tényleg ez az, ami legjobban érdekel és szeretnék rá értelmes magyarázatot kapni. –hajtottam le a fejem, miközben a takarómat birizgáltam, ezzel enyhítve zavaromat.

-Nos, adhatok rá választ, ha szeretnéd, de jobb lenne, ha inkább megmutatnám. Mert ha csak egyszerűen mondanám, nem biztos, hogy el tudnád képzelni. –mondta Grim kedvesen, ezzel egyidejűleg engem is felvillanyozva.

Válaszul csak erősen elkezdtem bólogatni, amivel a kis lényből egy jóleső nevetést váltottam ki. Ezek után Grim közelebb mászott hozzám, majd jelezte, hogy tartsam ki elé a két tenyerem. Először nem értettem miért, de tettem azt, amit mondd. Ezután felemelte apró mancsait, amiket az én tenyerembe helyezett. Így volt időm azokat is tanulmányozni. Meg kellett állapítanom, hogy hihetetlenül kicsik és puhák voltak.

-Most pedig, hunyd le a szemed kérlek és csak a hangokra figyelj! –kért Grim lágy hangon, én pedig teljesítettem azt, amit mondd.

-Előre megnyugtatlak, még mesélek addig az idő ebben a világban, ahol most vagyunk, megfog állni. Így senki sem fog tudni megzavarni minket. –világosított fel, egy igen fontos tényről.

Ahogy az előbb is, csak egy bólintással válaszoltam. Először nem értettem, hogy Grim hogyan is érti az idő megállását, azonban nem kellett sokat várnom, hogy minden tisztázódjon bennem. Ugyanis a fülemet hirtelen madarak csiripelése és lágy fuvallat csapata meg.

-Most már kinyithatod a szemed Akane. –mondta Grim halkan.

Először csak hunyorogtam, majd miután kitisztult a látásom, lepillantottam az előttem mosolygó Grimre. Ám miután tekintetünk találkozott, nekem teljesen tátva maradt a szám.

Az előző, ágyamon ülő macska helyett ugyanis, most egy körülbelül 14-15 év körüli fiú nézett rám. Fekete gombszerű orra eltűnt, azonban szürke fülei megmaradtak, amiknek belseje kéken lángolt. Testét nem borította sötét szürke szőr, helyette elegáns, sötét ruhát viselt, szürke haja pedig rakoncátlanul lógott kék szemébe, amit kezével próbált félre söpörni, hogy jól láthasson. Egyedül még az ibolya színű kristály volt, ami teljesen változatlanul himbálózott a nyakában.

-Szerintem csukd be minél hamarabb, nehogy még a végén bele repüljön egy légy! –nevetett fel Grim, mikor meglátta döbbent ábrázatomat.

-Szent ég! Grim, hiszen te ember vagy! –kaptam szám elé a kezem döbbenten.

-Nem egészen ember, de mondjuk úgy, hogy hasonló. Igazából ez az eredeti alakom, csak ritkán mutatkozok meg így. –vakarta meg zavartan a tarkóját.

-Pedig többször kéne, igazán aranyos vagy így. –mondtam ki gondolkodás nélkül, ami először az eszembe jutott.

Ahogy közelebbről szemügyre vettem, mintha egy kis pír is felkúszott volna az arcára. Ezzel még inkább gyermekibbé téve őt.

-Nos, köszönöm. Észben fogom tartani. –hajtotta le a fejét. Azonban ez csak fél percig tartott, ugyanis gyorsan megrázta fejét, majd újból rám nézett.

-Remélem nem vagy tériszonyos. –kezdte, azonban én egy fejrázással félbe szakítottam, ezzel válaszolva kérdésére.

-Rendben, akkor üdvözöllek a Fény és Sötétség Birodalmában! –mutatott tárt karokkal maga elé.

Azonban mikor látta értetlen ábrázatom, mutatta, hogy nézzék előre és le. Ami pedig ott fogadott, azzal sikerült újra elérni, hogy az állam ismét a padlót súrolja, vagyis nem a padlót, hanem valami teljesen mást.

Valami egészen puhát, ami még a takarómnál is sokkal puhábbnak bizonyult, ez pedig nem más volt, mint egy felhő. Bizony, egy felhő tetején ültünk. Azonban ez még csak a jéghegy csúcsa volt, arra viszont nem számítottam, ami majd ezután rám várt. Sőt, sohasem gondoltam volna, hogy majd egy olyan világ tárul a szemem elé, amit az ember a legvadabb álmában sem tud elképzelni.