Ellenségek vonzása (Taekook) -Befejezett

11.rész

Taehyung szemszögéből:

Mikor szex után azt mondta, hogy szeret kínosan éreztem magam. Nem akarom hitegetni se így csak egy puszit adtam neki. Na meg nem haragudtam rá, hogy elfelejtette a gumit. Viszont az már fájt, hogy csak úgy felpattant. Tényleg ilyen a szex? Nem olyan, hogy utána még egymás karjaiban, de úgy látszik tévedtem. Inkább kimostam magam és meg is fürödtem, majd cuccaimat össze szedve köszöntem el Jungkooktól. Még haza megyek anyáékhoz. Muszáj hiszen már nagyon hiányoztak. Meg is álltam az ajtónál és halásztam volna elő a kulcsom mire hirtelen kinyílt az ajtó és apát pillantottam meg.

-Szia apa! -mosolygok. 

 -Fiam! - Ölel magához boldogan. - Jól vagy?

 -Igen jól! -ölelem át. -És ti hogy vagytok? Csöppségeim. -ölelem át keresztlányaimat akik visítva rohantak felém. Na meg a drága egyetlen kis keresztfiam is. Neki még az arcára is nyomtam egy puszit. 

 -Taehyungie!! - Ölelgetnek meg mindannyian.

 -Kicsi fiam, szia. - Jön oda anya és megölel, és megpuszilgat. - Mesélj hogy vagy, mi újság? - Kérdezi.

 -Jól vagyok, minden rendben. Gondoltam erre a két napra haza jövök. Nincs tanítás és két nap múlva megyünk Párizsba addigra meg haza jöttem. És egyedül ne bámulj mögém. -mondom furcsán. Miért néz úgy mintha lenne itt még valaki?

-Nekem nem úgy tűnik, hogy egyedül vagy fiam. - Mosolyog anya boldogan. - Csak nem elhoztad bemutatni nekünk, a párodat? 

 -Mi? -nézek hátra, ahol Jungkookot pillantom meg.

 -Hogy kerültél ide? -nézek rá meglepődve. Nem szól semmit, csak a kezében lévő repülőjegyet mutatja, ami innen szól Párizsba. - Mondtam már hogy nem tudok nélküled élni. - Motyogja.

 -Gyere. -mondom piros arccal és beinvitálom a házba. Lepakolok a szobámba ahova Jungkook is lepakol, majd lemegyünk a szüleimhez. 

-Anya be szeretném nektek mutatni Jungkookot. -mondom kínosan. Mindig meséltem nekik, hogy Jungkook az ellenségem és mindig veszekedünk.

 -Összejöttetek már végre? - Kérdezi anya. - Fiam, mindenről tudunk, beszéltem telefonon Jungkookal. Szerinted most miért van itt? - Vigyorog anya.

 - Olyan cukik vagytok együtt, nem értem, hogy tudtatok ellenségek lenni.

 -Nem vagyunk együtt. -mondom kínosan. -Csak barátok vagyunk. -miért fájt ezt mondanom? Inkább csak leülök keresztgyerekeimhez a kis asztalhoz és elkezdem nézni azt amiket rajzolgatnak. 

 -Barátok? Köszi.. - Mondja Jungkook lehajtott fejjel. - Viszont én most elmegyek egy kicsit sétálni, majd jövök. Addig is viszlát. - Megy ki az ajtón Jungkook, majd elviharzik. 

 -Ezt nem hiszem el. -motyogom és felkapva cipőm rohanok utána. 

-Jungkook várj meg! -rohanok utána és karjára fogok. 

 -Nem Taehyung, hagyj most kérlek egy kicsit. Fáj. Menj vissza légyszíves. Nem akarom, hogy így láss. - Mondja, és kezemből kihúzva az övét, futásnak ered. 

 -Jungkook! -rohanok utána mire nehezen elkapom. -Kérlek. Ne csináld ezt. Mond mégis mit vártál? Nem vagyunk együtt. Sőt azt sem tudom mi van köztünk erre megjelensz, majd menekülsz. Én mondtam már neked. Nem akarok és nem is leszek soha szerelmes. Tudni akarod az igazat? Nem hiszek már a gyógyulásomban csak azért mondom ezeket, hogy ne lássam szenvedni a családomat és a barátaimat. Én ebben az egész gyógyulásos szarban nem hiszek. -fakadok ki teljesen mindent kiadva magamból.