Örökre összekötve | ✔️ |

2024. február 14. szerda

- Olyan hihetetlen, hogy nemsokára itt lesz köztünk - fogta meg Asher hátulról a szépen kikerekedett pocakomat.

- Ne is mond - dőltem a mellkasának. - Szerinted tetszeni fog neki a szobája?

- Egészen biztos, hogy imádni fogja - nyomott egy puszit az arcomra.

- Gondoltad volna, hogy egyszer itt fogunk állni? A lányunk szobájában őt várva?

- Nem. Persze valahol mélyen mindig is élt bennem egy ilyen álomkép, de... Te most komolyan a padlóra pisiltél? - kérdezte hitetlenkedve.

- Nem én nem - ráztam a fejem majd hirtelen fájdalom nyílalt a derekamba. - Az a magzatvíz lesz - nyögtem ki, majd felnyögtem a fájdalomtól.

- Jézusom! Én nem állok erre készen! - engedett el riadtan Ash.

- Asher Cooper a menyasszonyod szül! Kapd össze magad! Kurvára leszarom, hogy mire állsz készen és mire nem! Vigyél be a kórházba! Máris! - üvöltöttem rá.

- Jó oké. Gyere - szedte magát valamennyire össze.

A kocsiig sikerült elérni hamar, mert csak egy fájásom volt az sem olyan erős, mint a legelső. A vőlegényem őrült módjára vezetett, ami New York forgalmas utcáin nem a legjobb gondolat, de nem tudtam vele foglalkozni, mert épp szülés előtt voltam.

- Itt is vagyunk! - segített ki az autóból.

- Szóltál mindenkinek?

- Mégis mikor szóltam volna? Amikor elfolyt a magzatvíz, vagy amikor a sebességhatárt túllépve száguldottam a kórház fele?

- Orvost akarok! Az orvosomat! - ordítottam egy újabb fájás közben. Ahogy beértünk a recepciós gyorsaságának hála szinte azonnal jött is. Egy tolószékbe ültettek és feltoltak egy szobába. Nem volt ott más csak én. Át öltöztem a kórházi ruhába majd felfeküdtem az ágyra.

- Hatalmas szerencséd van Hilary, hogy ma pont bent voltam - mosolygott rám nyugodtan Mrs. Lockwood.

- Ha nem lett volna is bejön - próbáltam megállni, hogy ne üvöltsek a fájdalomtól. - Mondja mikorra lesz kint? - néztem rá kétségbeesetten.

- Még el sem kezdtél tágulni - vizsgált meg.

- Ashert akarom - engedtem el a megfeszült testem.

Asher szemszöge

- Itt vagyok Babám. Itt vagyok - léptem oda a fejéhez és kisimítottam az izzadt homlokából a haját. - Nem lesz semmi baj. Erős vagy. A legerősebb - fogtam a kezét.

- Felhívtál mindenkit? - nézett fel rám a gyönyörű zöld szemeivel. Remélem Haven az ő szemét örökli.

- Küldtem mindenkinek egy körüzenetet. Ennyire volt időm - nyomtam egy csókot a homlokára.- De közöltem velük, hogy ne merjenek bejönni. Majd csak, ha vége - simogattam a kézfejét.

- Köszönöm! - nézett rám hálásan, majd arca eltorzult kezemet pedig erősen szorította. Újabb fájás.

- Én most kimegyek. A nővérek fognak jönni. Ha bármi baj van, szóljanak nekem is nyugodtan - sétált ki az orvos nyugodtan.

- Nem egy idegbeteg asszony - morogtam. - De miért megy ki?

- Gondolom, azért mert még el sem kezdtem tágulni sem - kapkodta a levegőt.

- Az mit jelent? - ijedtem meg.

- Azt, hogy még rohadt messze a vége.

Órák teltek el a fejünk felett szinte nevetve. Hogy pontos legyek nyolc óra és hat perc. Hilary négy centit tágult eddig. Mrs. Lockwood szerint szépen haladunk és tökre normális, hogy a magzatvíz elfolyása után ennyi idővel is még mindig bent van a gyerek és nem kint. De akkor is kegyetlen érzés látni a szerelmedet ennyire szenvedni.