Fogadás || Jikook ff ✓

eight

Jungkook a közös főzés után teljesen más lett. Nem mondom, hogy rossz irányban, mert nem, csupán csak nekem furcsa. Ebéd allatt -amit nem mellesleg ő nem is az egyetemen szokott tölteni-, mellém ül, az előadások közti szünetekben keresi a társaságom, s egyre több időt tölt velem az egyetemen kívül is. A tanulást már teljesen elhanyagoltuk, pedig lehet, hogy szüksége lenne a matekra, hiszen ha rossz az átlaga, akkor át tehetik őt az állami támogatottról. Erről majd még beszélek vele.

–Na mizu?–Csapódott munkája után mellém Hyunjin, s vállamon átdobta karját.

–Fáradt vagyok, büdös, haza akarok érni.–Nyafogtam el jelenlegi panaszaim, mire elnevette magát, s fejét rázva megszagolt.

–Nem vagy büdös. Jungkook illatod van, neki pedig igen kellemes aromájú parfüme van, szóval..–Döntötte oldalra fejét, mire meglepetten szagoltam meg magam, de az ég világon semmi menta illatot nem éreztem magamon.–Nem fogod érezni, mert már hozzá szokott az orrod.–Magyarázta.–Sokat vagytok együtt?

–Eléggé. Kezdem azt hinni, hogy nem jó ötlet ez az egész fogadás..–Vallottam be neki őszintén, de nem mondott semmit, csak maga elé bámult.

–Tetszik neked?

–Dehogy!–Nevettem fel egy pillanatra.–Jól néz ki, de azért nem felejtem el, hogy mégis miket mondott nekem. Eléggé undorító módon bánt velem, azt neked is be kell vallanod.–Pillantottam rá, ő pedig hevesen bólogatni kezdett. A baráti társaságunkból mindenki tisztában van vele, hogy Jungkook az elejétől kezdve úgy bánt velem mint egy érzéketlen tárggyal. Úgy beszélt velem, mintha nekem nem lennének érzéseim, mintha rólam minden egyes szava leperegne és nem lennének a szavainak súlyos következményei. Pedig bármennyire is tűnik úgy, hogy erős vagyok és nem hat meg, valójában eleinte nagyon sokat sírtam miatta. Tudom, nem férfias, de olyankor sosem tudtam ezzel foglalkozni, nem ez volt a legnagyobb problémám akkor. Jungkook ott rúgott belém ahol csak tudott, minden egyes alkalommal bántott, sosem éreztem jól magam a bőrömben miatta. Mikor próbáltam magammal megelégedni ő ott volt, és azonnal levitte azt a csepp kis önbizalmam is ami volt. Magamba zuhantam, mondhatni depressziós voltam, nem tudtam, hogy mégis mi a fenét tudtam ellene tenni, amiért ennyire utált. S aztán az idő előrehaladtával az érzés kölcsönös lett, én is megutáltam őt. Már nem sírtam miatta, de ettől függetlenül még ugyan úgy fájtak a szavai, minden egyes szóval csak egy újabb kést döfött belém, a barátaim pedig mindig újabb és újabb sebtapaszt tettek a szívem sérüléseire. De az már sosem lesz olyan mint előtte volt, mindig is csak egy heges valami lesz. Egy heges dolog, amin már annyi seb van, hogy lassan sebtapasz se lesz rá. Az emlékek idővel talán elmúlnak, de a sebek, a hegek mindig is megmaradnak, s emlékeztetnek minket a legnagyobb sérüléseinkre. Ilyen az élet, ezt jelenti embernek lenni. Bántva lenni, szenvedni, s minden egyes szarságon túllendülni a legtöbbször egyedül. Aki azt mondja, hogy boldog; hazudik. Neki is vannak problémái, nincsen olyan ember aki felhőtlenül boldog lenne egész életében. Mindenkinek vannak sérelmei, csak valaki nagyon ügyesen tudja használni azt a bizonyos álarcot amit magára ölt.

–Minden oké? Nagyon elbambultál.–Fogott vállamra a magas szőke, én pedig fejem rázva néztem fel rá, s ekkor vettem észre, hogy időközben már régen a lakásunk ajtaja előtt állunk.

–Minden rendben!–Mosolyodtam el halványan, s bár a mellettem lévő tudta, hogy hazudok, nem kérdezett semmit. Tiszteletben tartotta, hogy valószínűleg direkt nem mondom el mi a baj.

Másnap hiába voltam fáradt, felkeltem reggel nyolckor. Na nem azért mert mennem kellett bárhova is, hanem mert Jungkook kijelentte, hogy át jön. Először azt hittem, hogy Jiat akarja látni, de ő közölte velem, hogy itthon sem lesz, ugyanis Hyunjinnal mennek valahova. Így hát természetesen rám várt a becses feladat, hogy kitakarítsak, s közben még főzni is neki álltam, de most valami külföldire vágytam, úgyhogy Bolognai lett a menü.

–Meg jöttem!–Hallottam Jungkook hangját az előtérből, én pedig szóltam neki, hogy a konyhában vagyok. A kaja még nem volt teljesen kész, így nem akartam magára hagyni azt.

–Mit csinálsz?–Kérdezte, s éreztem, hogy szorosan mögöttem áll, s a vállam felett kukucskál ki, valamint még forró lehellete is nyakamnak csapódott. Nem tehettem róla, de kirázott a hideg, hiába nem akartam.

–Bolognai, mert már unom a sok Koreai ételt.–Kavartam egy utolsót a húsba, aztán el is zártam a gázt, végül a tésztát kavartam meg egy kicsit, hogy még véletlenül se tapadjon össze, mert menten agyfaszt kapok a konyha közepén.–Remélem ízleni fog, mert ha nem, neked vágom a fakanalat.–Fordultam meg, bár rossz ötletnek bizonyult, hiszen olyan közel volt, hogy orrunk is majdnem össze ért. Persze őt nem zavarta, egy fölényes mosollyal zárt be közé és a pult közé.

–Szóval ezzel akarsz megverni?–Bökött fejével a fakanálra, s fogalmam sincs miért, de olyan mértékben zavarba jöttem, hogy azt hittem menten elhalok. Éreztem ahogyan fejem lángolni kezd, tehát minden bizonnyal vörös lettem. A víz pillanatok alatt levert, s olyan mértékben lett melegem, hogy éreztem amint izzadok. Mi a fasz van velem?

–Mm, a té-tészta..–Motyogtam teljesen önkívületi állapotban, s lassan megfordultam. Kezeit el sem vette két oldalról, így olyan feszült voltam mint még soha eddig. Csupán csak akkor kerültek el izmos karjai mellőlem, mikor látta, hogy a tésztával megfordulnék, és a csaphoz venném az irányt, hogy leszűrjem azt, s egy minimális olajat is öntsek rá. Zavarban voltam, rettentő zavarban, s ezt nem tudtam mire vélni. Sosem gondoltam volna, hogy majd Jungkook miatt olyan leszek mint egy szűz kislány, akit éppen leszólít "élete nagy szerelme". De úgy látszik, hogy ez a nap is el jött...

2021.09.15.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💜

Hibákért és a rövid részért elnézést!🥺