Fogadás || Jikook ff ✓

thirty

Fogalmam sem volt, hogy előző éjjel mégis mi a fene történt, egyszerűen képtelen voltam bármit is felfogni, pedig már másnap reggel volt. Annyira hihetetlennek tűnt az egész, hogy abban is kételkedem, hogy valóban megtörtént-e ami, vagy csak álmodtam esetleg. Ráadásul Jungkook rohadtul semmiben sem segített, ugyanis ugyan úgy viselkedett mint a történtek előtt. Egyszerűen semmit sem voltam képes kiolvasni a tekintetéből, de még az arca sem árulkodott semmiről sem.

–Meddig dolgozol?–Kérdezte reggeli közben, ami meglepett, hiszen eddig csak csendben ültünk egymás előtt, s ettünk. Pár pillanatig csendben maradtam, aztán lenyeltem a falatot ami a számban volt, s rá emeltem a tekintetem.

–Ha minden igaz, akkor körülbelül fél négykor.–Bólintott egyet, aztán tovább evett, én pedig elhúztam a számat. Kellemetlen volt, nagyon kellemetlen volt, így inkább gyorsan belapátoltam a reggelim, s aztán készülődni kezdtem.

Nem sok kedvem volt továbbra is ott maradni, rohadtul kínos volt az egész reggel, szinte semmit sem beszéltünk egymással, s olyan feszélyezve éreztem magam egész végig, hogy szinte kiette a gyomrom az ideg. Sőt, már éreztem, hogy az étel lassan vissza jön. Nem volna túl szerencsés, tekintve, hogy már mostam fogat. Meg amúgy sem.

–Délután érted megyek!–Állt meg mellettem mikor már a cipőm húztam fel, én pedig nagy szemekkel pislogtam rá. Miért?

–Mi? Ugyan, nem szükséges, haza találok.

–Tudom, de gondoltam vissza jöhetnél ide, és tölthetnénk együtt az estét. Ha nincs ellenedre.–Magyarázta. Mérlegeltem a helyzetet, hogy vajon bele menjek-e az ajánlatába, végül úgy döntöttem, hogy rossz dolog nem sülhet ki belőle, így végül lassan ugyan, de bólintottam egyet.

–Oké.–Engedtem meg egy halvány mosolyt, amit ő szélesen viszonzott, majd nyomott egy puszit a homlokomra, s utamra is engedett. Persze én ismét csak nagy szemekkel pislogtam magam elé, s azt sem tudtam, hogy mégis merre figyeljek. Abban is kételkedem, hogy egyben eltalálok az étteremig.

꒷꒦꒷‧˚₊‧꒦꒷꒦ ꒷꒦‧˚.⁺꒷꒦꒷‧˚꒦

Hyunjin próbált faggattni egész nap, hogy mégis mi a fene bajom lehet, de egyszerűen nem tudtam mit mondani neki.

Bár hálás voltam amiért néha dolgozhattam itt, Hyunjinnal, most mégis hátránynak éreztem. Nem miatta, hanem mert látta rajtam, hogy valami nincsen rendben, s ezzel őt is csak hátráltattam a munkában.

–Elmondom ebéd szünetben, de kérlek figyelj a munkára, mert te állandó dolgozó vagy itt, én pedig csak néha járok be.–Utaltam arra, hogy neki igenis  fontos lenne oda figyelni, míg nekem teljesen mindegy, engem bármikor elküldhetnek.

Sóhajtva ugyan, de beleegyezett abba amit mondtam, s innentől kezdve szinte teljes figyelmét a munkára fordította. Bár láttam néha, hogy még így is figyelt rám fél szemmel.

Az ebéd szünet hamar el is érkezett, s láttam azt a kicsattanó örömöt a magas szőkén, hogy végre elmesélem neki mi történt. Izgatott volt, még az ételt is úgy ette. Megmosolyogtam, hiszen aranyos volt, viszont ez hamar egy fájdalmas grimaszba fordult, s emiatt egy kissé ő is elszontyolódott.

–Nagy a baj?–Fogott vállamra óvatosan, én pedig lassan fejet ráztam. Végülis tényleg nem volt túl nagy gond, csupán csak én nem tudtam, hogy mégis mi a fene történik az életemmel és Jungkookkal. Érdekes dolgok ezek, azt kell, hogy mondjam.

–Nem, nem nagy a gond, sőt..Tegnap Jungkooknál voltam, és olyan történt aminek nem kellett volna.

–Lefeküdtetek?–Kérdezte halkan, én pedig fejet ráztam.