Fogadás || Jikook ff ✓

twenty-eighth

Jungkook szavai tőrként hasítottak a szívembe, de teljes mértékben igazat adtam neki. Valóban egy undorító személy vagyok, egyedül azt néztem, hogy nekem mégis mi a jó és a kedvező. Számításba sem vettem, hogy mégis milyen érzés lehet ez majd Jungkooknak ha kitudódik. Bár a legrosszabb amire számítottam, hogy mégjobban megutál majd, esetleg többször fog beszólni, de akkor még csak meg sem fordult a fejemben, hogy köztünk valaha is lesz több a gyűlöletnél. Akármennyire volt velem paraszt az első években, lényegesen sokat változott azóta, s eléggé sokszor jóvá tette azt amit elrontott. Teljesen megváltozott és jó irányba. Én pedig? Én pedig kihasználtam egy jószívű és kedves fiút, aki igyekezett miattam változást elérni. Gyűlölöm magam.

–Mit akarsz tenni?–Dőlt neki Jia az ajtófélfának, míg én bőröndömet előpakolva kezdtem összeszedni bele a legfontosabb cuccaim.

–Holnap elköltözöm.–Dobáltam indulatosan a cuccaim a fekete tárgyba, míg ikrem hevesen csapta le annak tetejét és igencsak mérges pillantásokkal illetett.

–Te teljesen hülye vagy? Mégis hova akarsz menni és miért?–Kiabált velem, míg én kezét arrébb tolva kezdtem újra pakolni.

–Anyáékhoz.–Válaszoltam duzzogva, míg ő ismét rácsapott a bőrönd tetejére, ezzel elérve, hogy figyeljek rá. Sóhajtva eresztettem le két karom, majd hajtogatni kezdtem a kezemben lévő pólót.

–Miért? Most jön ki rajtad a lázadó kor, vagy mi a franc ütött beléd?–Fonta keresztbe karjait, s indulatosan rám szólt, mikor ismét fel akartam hajtani a bőrönd tetejét.–Ne merd!

–Azért Jia, mert Jungkook egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem akar látni. Nemhogy a lakásában, de még csak az életében sem.

–Nem értem...–Rázta fejét értetlenül, miközben szemöldökét ráncolta.

–Elmentem hozzá tegnap az egyetem után, próbáltam megbeszélni vele a dolgokat, vagy legalább megmagyarázni neki, de egyszerűen lehetetlen volt. Elmondta a véleményét, ami megjegyzem jogos volt, majd a fejemhez vágta, hogy tűnjek el. Mit csinálhatnék Jia?–Nevettem fel hisztérikusan, közben hajamba túrtam. Ismét felhajtottam a bőröndöt, s tovább pakoltam bele.

–Hát semmiképpen sem ezt, mit gondolsz, attól, hogy elmész Busanba meg lesz oldva a probléma?–Húzta fel bal szemöldökét.

–Nem ezt gondolom, de neki lényegesen jobb lesz, ha nem lát mindennap. Könnyebb élete lesz és talán talál valaki olyat, aki tényleg meg tudja majd becsülni.–Motyogtam magam elé. Jia nem mondott semmit, pillanatokig csak ideges szuszogását lehetett hallani, végül idegesen dobogva magamra hagyott. Szenvedve ültem le az ágy szélére és azon gondolkodtam, hogy talán Jiának igaza van. Mégsem akarok engedni ebből, elmegyek és kész. Jungkooknak lényegesen jobb lesz nélkülem, nem fog mindennap látni, tovább fog lépni és tud valaki újat keresni az életébe. Valaki olyat aki őszintén tudja majd szeretni, hazugságok nélkül. Valakit aki megérdemli Őt.

Nem terveztem túl sok dolgot bepakolni, ugyanis annyi mindenre nincsen szükségem, ráadásul anyáékkal sem beszéltem meg ezt az egészet. Terveim szerint csak beállítok és majd elmesélek mindent. Úgy sem szólnának meg érte, az utcára tenni nem fognak, úgyhogy minden probléma mentes. Az egyetemből is már csak egy hét van, pont nem ez fogja meghatározni a döntésem. Nem terveztem senkinek sem elmondani, hogy elmegyek, terveim szerint azt mondom, hogy elutazom pár napra, majd' végül közlöm velük a szomorú hírt, hogy mégsem jövök haza. Bár jobban belegondolva ez megint egy hazugság lenne, abból pedig már így is nagyon sok van, úgyhogy inkább csak indulás előtt jelentem be a dolgokat. Jungkooknak nem szólok egyáltalán, úgy sem érdekelné, valamint a többiektől majd úgy is megkapja az összes információt.

Egyelőre fogalmam sincsen, hogy mégis mi a francot fogok kezdeni Busanban, valószínűleg az egyetemet elvetem és inkább dolgozni megyek. Így legalább anyáékat is kitudom majd segíteni, ha már ismét rájuk akaszkodom...Felnőtt fejjel. Mondjuk ott sem tervezek sokáig lenni, éppen csak addig amíg szükségem van rá. Utána le is út, fel is út. Istenem, igazából teljesen el vagyok veszve és kétségbe vagyok esve, de nagyon remélem, hogy minden rendbe jön és hosszútávon nem lesz baj. Különben fogalmam sincsen, hogy mégis mi a jó büdös francot kezdek. Vissza jönni nem akarok, így is eléggé megkeserítettem már Jungkook életét, nem akarom a továbbiakban is terrorizálni a létezésemmel. Mindenkinek sokkal jobb lesz, ha nem maradok itt.

Már két bőröndöt is össze pakoltam és egy nagyobb táskát is, mikor Hyuna és Mina rontottak be, mögöttük pedig Lix próbálta őket vissza fogni. Idegesek voltak mind a ketten, sőt még a szemük is vérben forgott. Hyunjin pedig úgy nézett ki, mint aki azt sem tudja, hogy merre van arccal. Ő inkább csak zavarodott volt.

–Te idióta fasz!–Förmedt rám Hyuna magához híven, mire én úgy néztem rá, mintha valami ufó lenne.–Komolyan úgy gondolod, hogy az a legjobb megoldás a problémád ellen, hogy elmész a picsába minden szó nélkül?

–Te komolyan elmondtad nekik?–Néztem hátra a lány válla fölött, ugyanis Jia az ajtófélfának dőlve nézte a kis bagázst. Nem mondott semmit csak vállat rántott.

–Ne tereld a témát Jimin!–Sóhajtott Mina fel, míg Hyunjin feltette élete eddigi leghülyébb kérdését.

–Jimin elköltözik?–Mindenki felé fordult, s olyan pillantásokkal illettük a fiút, mintha teljesen degenerált lenne. Bár ebből a kérdésből kiindulva meglehet.

–Szerinted mi a picsának jöttünk ide?–Tárta szét karját Hyuna, majd ismét felém fordult.–Attól, hogy elmész egy másik városba a gondod nem lesz megoldva és nekünk sem lesz jobb. Mit gondolsz, mit fogunk nélküled kezdeni?

–Amit akkor amikor nem érek rá.–Rántottam vállat.

–Ez nem válasz Jimin, te is jól tudod, hogy szüksége van rád mindenkinek. Inkább szedd össze magad és beszélj vele!

–Már beszéltem.–Emeltem fel indulatosan a hangomat, ugyanis teljesen meguntam már a sok papolást és azt, hogy mindenki jobban tudja mi kell nekem és Jungkooknak.–És kurvára nem mentem vele semmire, nem értem el ló szart sem, úgyhogy kurvára fogja be mindenki, mert innentől kezdve senki véleménye sem érdekel! Elmegyek, hogy Jungkooknak könnyebb élete legyen és ebbe egyikőtök sem fog bele szólni.–Nem kiabáltam, de igencsak erélyes hangom volt velük szemben és most először agresszív.–Ja, és még valami! Jungkooknak egy szót sem! Majd megtudja, ha már Busanba vagyok.–Azzal fogtam a cuccomat és mindenkit magára hagytam a saját szobámban. Nem mentem messzire, csak kivittem a két bőröndöt és a táskát a nappaliba, végül mindenkit elzavartam itthonról. Nem voltam kíváncsi az ég világon senkire. Majd én tudom, hogy nekem mégis a jó és a helyes.

2022.05.30.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💜

Hibákért elnézést!🥺