Fogadás || Jikook ff ✓

fifth

Mint kiderült; Jungkookkal nagyon nehéz az élet. Összesen három hete tanulunk együtt, minden második nap, de legalább hat veszekedésen vagyunk túl. Nehéz egy eset, rendszeresen fel is basz, tiszta hisztis mint egy menstruáló nő, s minden apró dologba bele köt. Nyilván továbbra is csak velem van baja, de ettől függetlenül legalább tanulás téren félre tehetné ezt az idegesítő énjét, mert kezd egyre jobban kihozni a sodromból. Fejbe fogom verni.

–Szia!–Nyit ajtót végre ma is, mire idegesen libbenek be karja alatt, s puffogva veszem le cipőm magamról.

–Vagy tíz perce az ajtó előtt állok, miért nem myitottad ki?–Néztem rá, de igyekeztem magam vissza fogni, hiszen nem akartam újabb veszekedést ezen a héten.

–Csak haladjunk!–Morogta orra alatt, majd magamra hagyott az előtérben, s duzzogva, valamint trappolva indult meg a szobája felé. Fasza, tehát ma is szar délutánunk lesz. De ha megint a torkomnak esik; kivágom az egész bolygóról.–Mivel kezdjük, matek vagy történelem?

–Először mondd el mi bajod, mert úgy viselkedsz mint aki most kapta meg élete legrosszabb hírét. Meg van a mensi?–Húztam fel egyik szemöldököm, mire mérgesen pillantott rám.

–Nem vagyok lány.–Szinte rám kiabált, én pedig nagy szemekkel és kissé megszeppenve néztem rá.

–Jó, akkor szerintem én haza megyek, mert nem azért jöttem, hogy kiabálj velem ok nélkül.–Álltam fel egy szemforgatás kíséretében, ő pedig sóhajtva fogott csuklómra, s húzott vissza maga elé.

–Sajnálom, csak..Nincs jó kedvem.

–Nem mondod?–Horkantottam fel, mire sóhajtva ültem mellé, s néztem rá.–Mi a baj, Jungkook?

–Nem akarok róla beszélni.–Mindig is makacs volt, ezt tudtam, de hogy ennyire. Vettem egy mély levegőt, majd felálltam mellőle, s intettem egyet.

–Gyere!

–Hova megyünk?–Nézett rám nagy szemekkel, s most először tudtam azt mondani, hogy aranyos volt. Őzike szemei csak úgy csillogtak, ajkai pedig enyhén el voltak nyilva.

–A mekibe, mert azt szereted.–Adtam tudtára, majd kérdésével -miszerint én ezt honnan tudom-, nem foglalkozva indultam meg előtte.

Jungkooknak van autója, szóval azzal indultunk neki a jó tíz-tizenöt perces útnak. Egész végig nem szóltunk egymáshoz, ami miatt eléggé feszült volt a légkör, szinte tapintani lehetett, így hát inkább a rádióhoz nyúltam, hogy kapcsoljak valami zenét. Látszólag Jungkooknak nem volt ellenére, szerintem őt is zavarta már az a kínos csend ami a kocsiban uralkodott. Esküszöm, hogy soha életemben nem éreztem magam ennyire kínosan, mint most. Pedig nem a szerencséről vagyok híres, és a mellettem ülő eléggé sokszor hozott már kellemetlen helyzetbe. Ez most mégis sokkal másabb, és rosszabb is. Csak ki akarok végre szállni a kocsiból.

–Drive vagy beülünk?–Kérdezte a pirosnál Jungkook, nekem pedig gyorsan kellett döntenem, mert ha csak drive akkor itt már le kéne fordulnia.

–Üljünk be!–Mondtam végül, a lámpa pedig mintha csak erre várt volna zöldre váltott.

Sokan álltak sorba, az ajtóig álltak az emberek, de legalább így volt időnk eldönteni, hogy ki mit kér. Jungkook három sajt burgert kért, nyilván sült krumplit és egy nagy kólát. Én beértem egy chicken burgerrel, valamint egy kis fantával és Mc Nuggetsekkel. Egy rövidebb vita után Jungkook fizetett, majd helyet is foglalt valahol az ablak mellett, majdnem a sarokban.

–Hogy fogod azt mind megenni?–Böktem a sok szendvicsre, ő pedig akkorát harapott az egyikbe, hogy egyből leesett; könnyen, ugyanis egy harapással majdnem a felét be is puszilta.

–Anya nem jön haza.–Szólalt meg egy teljesen másik témát felhozva, én pedig összeráncoltam a szemöldököm.

–Nem igazán értem.–Ráztam fejet, közben újabb adagot tettem a számba Jungkook krumplijából, amit látszólag nem bánt, sőt, még középre is tette.

–Üzleti úton van, már legalább öt hónapja. Úgy volt, hogy ezen a héten haza jön, de hát megint kaptam egy újabb kifogást, miszerint "A főnököm megkért, hogy maradjak."–Utánozta anyja hangját, mire egy apró mosoly szaladt az arcomra, hiszen aranyos volt.–Szóval nem jön haza, legalább egy hónapig. Ha engem kérdezel apát is megcsalja, és csak ezért nem jön haza.–Támaszkodott meg az asztalon, majd a Nuggetseimre mutatott.–Azt még megeszed?

–Nem.–Toltam elé a maradékot.–Miért nem beszélsz vele komolyan? Telefonon nyilván. Kérdezd meg, hogy mi az oka, amiért nem akar haza jönni!–Javasoltam.

–Nem akarom végig hallgatni a kifogásait, ha pedig mégis igazat mondana nem lennék képes elfogadni, akármi is lenne az.–Rántott vállat.

–Értem. És..Apukád?

–Mi van vele?

–Mit szól ehhez?

–Nem tudom, biztosan mérges miatta. De hát ő nem hajlandó velem ilyen téren beszélni, szerinte még gyerek vagyok ehhez. Engem pedig akkor nem érdekel, hogy mégis mit csinálnak.–Rántott vállat.

Bólogattam párat, majd elmotyogtam egy sajnálomot, hiszen nem akartam válasz nélkül hagyni, de nem is tudtam erre mit felelni. Azt mondta, hogy nem kell sajnáljam, de azért köszöni. Végül lassan vissza indultunk a kocsihoz, viszont a parkolóban valaki utánam szólt.

–Jimin. Nocsak! Régen láttalak.–Vigyorgott fölényesen, én pedig ajkaim harapdálva biccentettem egyet, s készültem is beülni, ám ő karomra fogott.–Nem is köszönsz?–Döntötte oldalra fejét.

–Szia Minhyuk!–Intettem, de ő látszólag ennyivel nem volt megelégedve.–Jungkook!–Nézett az illetőre, aki a kocsi tetején támaszkodott, s biccentett egyet.

–Minhyuk! Mi járatban erre?

–Volt erre egy kis dolgom, csak megláttalak titeket és gondoltam köszönök.–Vigyorgott szélesen, nekem pedig azt hittem, hogy vissza jön az a pár falat amit ettem. Persze, nyilván ha meglát ide kell jönnie, ki se bírná ha egyszer a büdös életben békén hagyna végre.–Ti mit csináltok? Úgy tudtam utáljátok egymást.

–Nem változott a dolog, csak együtt tanulunk.–Mondta Jungkook, mire megforgattam a szemeim.–Ha nem bánnád most megyünk.–Nyitotta ki a kocsi ajtaját, én pedig kapva az alkalmon azonnal be is ültem, s magamra zártam az ajtót. Kook gyorsan hajtott ki a parkolóból, még a kapaszkodót is meg kellett hogy fogjam. Egészen "hazáig" olyan sebességgel vezetett, hogy az hittem leszédülök az ülésből. Nem tudom, hogy őt mi zaklatta így fel, mindenesetre fura volt. Gondolom akkor a mai tanulásnak lőttek, hiszen még idegesebb lett mint eddig volt. Remek..Pedig sikerült már kellőképpen megnyugtatnom.

2021.08.31.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!🤍

Hibákért elnézést!🥺