Ole ismeretlen utazásai

Nyaralás és nyári éjszaka

Apának mindig is az volt a vágya, hogy az egész család – mi, a testvérei, a testvérei családja – menjünk el egy közös, természetközeli nyaralásra. Nem mintha Lillehammerben nem laknánk természtközelben – azt már meg sem említem, hogy mindenre allergiás vagyok, ami csak a zöldben előfordulhat –, most mégis úgy döntöttek a nagybátyáimmal, hogy utazzunk Bergenbe. Még szerencse, hogy a rokonok egy része pont ott lakik, és tudtak nekünk szállást foglalni a várost határoló erdő tőszomszédságában.

Nem figyeltem annyira a beszélgetésre, amikor a kocsiban ültünk, és apa arról áradozott, hogy mennyi ötlete van, és hogy milyen izgalmas lesz majd. A tükörben még rám is kacsintott, hogy most úgy lehetünk fent egész éjszaka, hogy még nincs is szilveszter. Mert ilyenkor alig van sötét éjjel, legfeljebb egy-két óra, és ezt ki kell használnunk a szülinapom alkalmából.

Akkor nem nyílt módom elmondani neki – mert nem sokkal utána adta meg magát a Ford –, hogy én inkább kihagynám, mert biztos szívrohamot kapok majd az ijesztően susogó fák miatt. Igen, én ilyen anyámasszony katonája vagyok, aki jobban érzi magát a városban, mint a természetben, és nem szégyellem magam érte. Meg egyébként is, ki tudja, milyen szörnyűségek leselkednek a fák közt a sötétben.
Ezeket a félelmeimet megírtam Pernek is, de ő csak kinevetett. Azt mondta, kifejezetten irigyel, amiért a szüleimet annyira érdekli, hogy élményeket szerezzenek nekünk, hogy még egy ilyen izgalmas nyaralást is megszerveznek. Bezzeg, a legizgalmasabb ahova ő eljut, az az internet és a Netflix legmélyebb bugyrai.

Annyira el volt keseredve, hogy most három hétig nem találkozunk, ezért nem volt szívem megmondani neki, hogy szívesen cserélnék vele. Ezerszer inkább a Netflix, mint a növények és allergia. De tényleg! Kinek hiányoznak az idegesítően döngicsélő bogarak, és a növények, amiktől folyamatosan folyik az orra, és viszket a szeme? Igen, tudom, Per a két kezét összetenné azért, hogy itt tölthesse ezt a pár hetet velünk, vagy hogy a helyemben lehessen. Lehet, hogy jövőre megpróbálom megbeszélni a szüleimmel, hogy hadd jöhessen ő is velünk. Talán beleegyeznek, és akkor mindenki jól jár.

És akkor talán a születésnapom sem fog olyan rosszul elsülni, mint ahogy ma kinézett. Igen, holnap leszek tizenhat. És mivel csak holnapra lesz teljes a nagycsaládi létszám, anyáék úgy döntöttek, hogy várjuk meg a többieket, és majd velük együtt ünnepeljünk. Már azt is kitalálták, hogyan... Jaj nekem! Mivel úgyis itt vagyunk egy kifejezetten rövid köpésre az erdőtől, és a hegyektől, és állítólag holnap nagyon szép lesz az idő, túrázni megyünk. Van pár szép hely állítólag itt a környéken, ahol nagyon kellemesen lehet piknikelni, és még a kilátás is kiváló.

És nekem már ennyitől a hideg futkos a hátamon. Nem tudom, hogy gondolták, de egészen biztosan nincs kedvem órákat gyalogolni és cipekedni azért, hogy a szülinapi süteményt valami állítólag szép helyen öt perc alatt ehessük meg. Meg az ajándékot is teljes nyugalommal kibonthatnám a szálláson. Nem kellene valakinek azért hurcolnia, hogy utána majd az én hátamat húzza, amikor visszafelé jövünk. Minden felnőtt ennyire körülményes, vagy ezek a dolgok csak engem zavarnak?

Anya még a vacsora előtt összehívott egy kupaktanácsot, amin ismertette a holnapi tervet. És nem, ettől sem lett több kedvem hozzá. Eddigre már majdnem mindenki megérkezett, akik nem, ők majd csak az éjszaka folyamán fognak. Nem irigylem őket. Jó messziről, Tronheimból jönnek. Ha én ez alatt a hat óra alatt eluntam az életem, akkor mit mondjanak ők? Még rendesen pihenni sem lesz idejük, és alig pár órányi alvás után kell majd elszenvedniük ezt a kirándulást.

Körülöttem mindenki próbál jó képet vágni a holnapi tervekhez, így én, mint az ünnepelt, aki miatt ez az egész felhajtás van, szintén kénytelen vagyok. Közben végig magamon érzem a nővérem és az öcsém szúrós pillantásait... olyan vádlón merednek rám, mintha tényleg én kértem volna ezt a hercehurcát. Alig várom, hogy vacsora után elmenekülhessek a társaság középpontjából, eddigre pedig már bőven több kérdésre kényszerültem válaszolni, mint amire hitelesítve érezem magam. Olyan dolgokról, amiken sosem gondolkoztam még igazán.