Mi folyik a Roxfortban? Befejezett!

20

Merlin éltesse a mi kedvenc boszorkányunkat, korának legokosabbját, a gyönyörű és tehetséges Hermione Jean Grangert! Ma lett 42 éves. ❤️🎂

McGalagony idegesen igazgatta a kontyát, és másodpercenként sandított rá a falon lévő órára.
Dumbledore professzor csínytalan mosollyal figyelte minden mozdulatát a portréjából. És mikor már az igazgató asszony sokadszorra bájolt elő egy kis tükröt, hogy meglesse magát nem bírta tovább.
- Nagyon jól nézel ki Drágám.- szólt neki kuncogva.
Minerva felsikkantott és szívére kapta a kezét.
- Mindig elfelejtettem, hogy nem egyedül vagyok ebben az átkozott irodában. - vágta oda durcásan. Dumbledore felkacagot.
- Kire vársz kedvesem?
- Perselusra. - sóhajtotta. - Azt mondta, hogy valami fontosat szeretne mondani nekem.
- És sejtésed sincs,hogy mit?
- Hát... Nagyon remélem, hogy nem felmondani szeretne... - motyogta. A következő pillanatban egy kopogtatás vágta félbe a beszélgetésület.
- Szabad! - kiáltotta ki Minerva.
Kivágódott az ajtó, és Piton robogott be rajta lobogó tallárba.
- Jó napot Minerva! - köszönt.
- Ülj csak le Perselus.
Dumbledore megköszörülte a torkát.
Piton pedig sóhajtva fordult az irányába és biccentett neki egyet. - Albus. - köszötötte. A portréban lakó öreg mágus vigyorogva köszönt vissza.
- Mi szél hozott erre fiam? - kérdezte.
- Minervához jöttem tulajdonképpen.
- Netán zavarok? - kérdezte csillogó szemekkel a volt igazgató.
- Netán. - motyogta Piton. - Nem, jól van ez így. Igazából csak el szerettem volna mondani, hogy - De minerva félbaszakította a mondandóját.
- Remélem nem felmondani akarsz.
- Mi? Nem! Vagyis lehet, hogy ezek után te fogsz kirúgni. - mondta szenvtelenül.
- Már miért rúgnálak ki? - értetlenkedett.
- Ha nem szakítanátok félbe mindig akkor már elmondtam volna! - csattant fel.
- Jólvan na! Mond csak.
- Az a hejzet, hogy megkértem Hermione kezét. - mondta merev arcal, és nem nézett az igazgató asszonyra de még Dumbledorra sem, inkább az asztallapot tanulmányozta.
Mimerva izgatottan sikkantott, még Dumbledore döbbenten nézte egykori kémjét.
- És mit válaszolt? - kiáltotta Minerva.-Ugye igent mondott?
- Igen. - mosolygott rá halványan Piton.
-Biztos vagy te ebben Fiam? - kézdetze Albus. Piton homlokráncolva nézett rá. - Már miért ne lennék?
- Mi történt az örökkével?
Perselus azonnal talpra ugrott és villámló szemekkel nézett az egykori igazgatóra. - Mit mondtál? - kérdezte suttogva. - Hogy merészeled? Hogy van merszed felhozni őt?
- Nyugalom Perselus! - csitítgatta Minerva.
- Nyogalom? Nem Minerva, nem nyugszom meg! Talán elfelejtetted, hogy mi mindent tettem meg azért az emberért ott? - Kiáltotta miközben a portréra mutatott. - Tönkre tette az életemet! Érte éltem, csak is érte éltem! És van mersze felhozni életem hibáját, amikor végre boldog vagyok? A pokolba Lilyvel is meg Albussal is! Mit szeretnél még tőlem te vén szarzsák? Mit akarsz még tőlem a túlvilágról is, hogy vele próbálsz még mindig magad mellett tartani? - csapott az asztalra keményen aztán a portréra nézetett, de abban már nem volt ott az egykori agazgató.
Piton vissza huppant a székébe és tenyerébe temette arcát. Minerva felállt, és mellé lépett, majd átkarolta a férfit. Az ajtó hangos csapódással kinyílt és Hermione szaladt be rajta. Meg sem ált amíg oda nem ért Perselusig. Minerva hátrább lépett, és Hermione így le térdelt Piton elé.
- Mi történt kedvesem? - suttogta és a férfi haját simogatta. Minerva tapintatosan elhagyta az irodát.
- Perselus? - kérdezte amikor az még mindig nem szólt egy szót se. Amaz lassan felemelte a fejét, és a szemében könny csillogott. Hermione annyi keserűséget, és megbántottságott vélett felfefezni a szemében, hogy ő is bekönnyezett.
- Ki bántott szerelmem? - suttogta és a férfi térdére hajtotta  a fejét.
- Mindegy. Már itt vagy az  lényeg.
Feszült csend telepedett közéjük. Perselus egy idő után megszólalt.
- Hermione. Biztos, hogy akarod ezt? Akarsz engem?
- Miféle kérdés ez Piton? - válaszolt ingerülten.
- Engem mindig elhagytak akik fontosak voltak számomra. - kezdett bele a férfi. - Nem tudom, hogy bírnám ki, ha egy nap arra kelnék, hogy te nem vagy ott mellettem, mert már nem szeretsz.
- Ilyen nem fog megtörténni. - sírt Hermione.- Ki mondta neked ezeket a baromságokat? Megátkozom! - hüppögte.
- Felesleges. - nevetett fel keserűen Perselus. - Már meghalt.
- Dumbledore. - motyogta Hermione. Piton bólintott. Hermione felpattant és az iroda ajtóig meg sem állt.
- Menyj le a lakásodba. - vágta még oda. - Én is megyek. De még van egy kis elintézendő dolgom. - mondta még, aztán bezárta maga után az ajtót.
Perselus megdöbbenve követte az utasításait.

(^o^)(^o^)(^o^)(^o^)(^o^)(^o^)(^o^)

Hermione egyenesen haladt a célja felé. Tudja, hogy Dumbledore hova szokott elbújni, ha magányra vágyik,ezerszer látta már ott. Még két sarok és megérkezik. Idegesen trappolt és fejében ezerszer megátkozta már azt a vénembert. Befordult a sarkon és lám, tényleg ott ült Dumbledore az egyik képben egy farönkön és citromport majszolt.
- Vén seggfej. - fújtatott Mione. Majd mikor Albus meglátta édesen rá mosolygott.. - Igazgató úr! Micsoda szerencse, hogy találkoztunk. Tudja épp magát kerestem.
- Granger kisasszony! Maga gyönyörűbb mint mikor utóljára láttam. - kedveskedett átlátszón az öreg.
- Jajj hát tudja, hogy van ez uram. A szerelemtől általába kivirulnak az emberek. Dehát magának ezt nem kell mondanom, mert pontosan tudja, hogy miről beszélek. - mosolygott négédesen.
Albus homlokráncolva nézett rá.
- Mire akar kijukadni kisasszony? - sóhajtotta.
- Tudja professszor a háború után nem voltam önmagam és nem igazán foglalkoztatott semmi, de Sirius régi házának könyvtárába találtam egy érdekes könyvet az első varázsló háborúról. Tudja, amiben legyőzte Grindelwardot.
Albus meglepetten bólintott.
- Nagyon érdekesnek találtam ezért mélyebben beletemetkeztem a háborúról szóló könyvekbe.....
A lényeg, hogy rengeteg galleonért és egy két bűbájos mosolyért a zsebpiszokközben megtaláltam Gellért Grindelward naplóját.
- Kérem ne folytassa Miss Granger!
- Netán kellemetlen az úrnak erről beszélni? Igen? Nem baj azért még elmondom. A könyvön természetesen rengeten záró bűbáj volt. De egy olyan tehetséges boszorkánynak mint én meg sem kottyant feltörni őket. Találtam egy két szerelmes levelet... Sok sok mocskos kis titkot önről, és Gellértről... Nomeg, egy fényképet. Ne aggódjon! - emelte fel a kezét amikor Albus közbe akart szólni. - A képet elégettem, de örökre a fejemben maradt.... - borzongott meg. - A leveleket és a könyvet pedig elvittem egy biztonságos helyre, ahol senki sem találhatja meg őket. Hermione befejezte az előadást és merőn nézett a régi igazgatóra. Az tágra nyílt szemekkel bámulta a kezében lévő citromposor zacskót.  Aztán hatalmasat sóhajtott.
- Mit szeretne kisasszony?
-Semmit igazgató úr. Ezt a mi kis titkunkat nem fogja senki sem megtudni... Tőlem biztosan nem. De ha még egyszer megtudom, hogy maga megbántja Perselust, vagy csak ferdén néz rá.... Lehet, hogy küldök egy levelet Vitrolnak amiben elmondom neki, hogy hol találja a könyvecskét.
- Nagyon rossz hatással van magára Perselus! - mosolygott az igazgató. Aztán gondterhelten sóhajtott. - Rendben, bocsánatot kérek tőle amint tudok.
- Nem. Most azonnal le megy hozzá a pincébe, van nem is egy kép a lakrészén amiből választhat. Aztán bocsánatot kér tőle. Addig nem megyek le én sem a pincébe.
Ezzel hátatfordított a férfinak és el indult az udvar felé.

Körülbelül húsz perc múlva egy kellemes séta után torkában dobogó szívvel nyitotta ki Perselus ajtaját. A férfi merev arcal ült a foteljában és bámult a semmibe. Hermione megköszörülte torkát és köszönt neki, de ő csak döbbenten bámulta a lányt.
- Itt volt Dumbledore. - közölte.
- Tényleg? - kérdezte elvékonyodott hangon. - Mit akart?
- Bocsánatot kért tőlem... És mondott még valamit.
- Igen?
- Mit tettél? - sandított a lányra aki lehuppant az egyik fotelba.
- Semmit.
- Hermione!
- Inkább mond el, hogy mit mondott. - durcáskodott a lány.
- Hogy rossz hatással vagyok rád, és mostmár teljesen biztos benne, hogy össze illünk.
Hermione hangosan felkacagott.
- Te beszéltél vele? - kérdezte megenyhülve a férfi.
- Igen.
- És? Mivel vetted rá arra, hogy bocsánatot kérjen tőlem.
- Nem mondhatom el. - ingatta a fejét.
- Miért nem?
-Titok.
- Hermione!
-Mennem kell Perselus! Egy óramúlva itt leszek és indulhatunk.
- Granger!!
- De tényleg nem mondhatom el! - kiáltotta a lány, majd a férfi ölébe ült és hosszasan megcsókolta.
- Átkozott egy boszorkány vagy tudod e? - mondta, amikor elváltak egymástól.
- De te így szeretsz. - harapta meg az alsó ajkát a lány. Piton csillogó szemekkel nézett rá.
- Mindennél jobban. - mosolygott szívből a lányra, és újra megcsókolta őt. - Mit szólnál ahhoz, ha le hoznád ide a ruhádat, aztán együtt letusolnánk, elkészülnénk és innen indulnánk el.
Hermione természetesen beleegyezett, mert nem tudott ellenálni egy közös tusolásnak. Piton a fotelből nézte a távolodó lány hátát.
El sem tudta képzelni, hogy lehet ennél is boldogabb mint most.

Szóval... Ezen kívül még egy rész lessz, + az epilógus. Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a felyezet! A köviben végre eljön a nagy találkozás a szülőkkel, és Krisztiánékkal. A Granger szülők nem úgy fogadják majd a hírt, ahogy Hermione várta. Rebeka pedig rá nyomul Pitonra...